A Komáromi Feszty Árpád Általános Iskola és Finnországbeli Pori városában működő Käppara Általános Iskolával 3 éve létrejött egy testvériskolai kapcsolat. Ezen ötlet először 2012-ben merült fel, amikor a finnországi iskola egyik tanára, Seppo Steen szerette volna a saját osztályát bevonni egy nemzetközi kapcsolatba.

IMG_6830
A Komáromi Finn – Magyar Baráti Kör egyik korábbi vezetője, Simon Szilvia finnországi kollégájának ötletével érkezett látogatóba. A komáromi iskola akkori igazgatója is szívesen fogadta az ötletet. Első lépésként, próbaképpen egy magyar és egy finn osztály között alakítottuk ki a kapcsolatot. Az első ilyen magyar osztály osztályfőnöke Villám Béláné Havasi Erika, aki szintén nagyon jó ötletnek tartotta ezt a testvériskolai kapcsolatot. A szervezés már a 2012/2013 tanév előtti nyári szünetben elkezdődött, így szeptemberben gördülékenyen indulhatott a kapcsolat a két osztály között. A szervezéshez csatlakozott egy másik Finn – Magyar Baráti Körös tag is, Vollai Gergő, aki szintén nagyon szívesen fogadta a nemzetközi kapcsolat ötletét. Első lépésként a gyerekek levelezőtársakat választottak maguknak. A kapcsolat nem csak virtuálisan, hanem postai úton is létrejött. A tanév során kiderült, hogy ez a levelezős módszer működőképes. 2-3 hetente jöttek-mentek az üzenetek és csomagok. A gyerekek rajzoltak, leveleket írtak és kisebb ajándékokat is küldtek egymásnak. Mind a finn, mind a magyar diákok szívesen készítették a remekműveket. A finn iskolában egy helyi kiállítást is tartottak a gyerekek rajzaiból és kerámiamunkáiból. Ez már több mint két éve működik a gyerekek között. Ennek a programnak a célja, hogy a gyerekek jobban megismerhessék egymást, a két ország kultúráját, és hogy nemzetközi kapcsolatokat építsünk ki.
A finn iskolában is úgy gondolták, hogy ez a testvérosztály program működőképes, ezért 2014 áprilisában két tanárt, Seppo Steent és Ailikki Mäkinent láttuk vendégül Komáromban. Megnézték a Feszty Iskolát, továbbá azzal a szándékkal is érkeztek, hogy még több osztályt bevonjanak ebbe. Rövid látogatásuk alatt több programmal készültünk nekik. Érkezésük utáni első nap kirándulással telt. Ellátogattunk Tatára a várhoz, majd Bábolnán megtekintettük a minden évben megrendezésre kerülő sonkafesztivált. Délután a szlovákiai Dunamocs felé vettük az irányt, ahol az egyik tanítványom családja, a Tücsök család látott minket vendégül, majd megmutatták a faluházát és Búcson a babamúzeumot. A nap zárásaként egy magyaros családi vacsorán vehettek részt a Vollai családnál. Másnap Aulikkinek és Sepponak iskolai programokat szerveztünk, ahol reggel az igazgatónő, Kiss Mária köszöntötte őket. Délelőtt meglátogattak két rajz-, majd egy matematika- és egy angolórát. Délután az Ovi-suli rendezvényt tekintették meg, majd az este egy búcsúvacsorával zárult, ahol szó esett a Komárom – Pori School Project elmélyítéséről. Magyarországon való tartózkodásuk utolsó napját egy budapesti kirándulással töltötték, mielőtt visszakísértük volna őket a reptérre. Elmondásuk szerint hatalmas élmény volt nekik, hogy itt lehettek és rengeteg emlékkel utaztak vissza a távoli Finnországba. Ebben a pár napban iskolai tanárok és Finn – Magyar Baráti Körös tagok is részt vettek. A rajzórákat Fűriné Nagy Edit, az angolt pedig Szabadics Tímea mutatták meg. Rajtuk kívül még Tonomár Klára, Vollai Gergő és családja vettek részt aktívan a programok lebonyolításában.
A 2014/2015-ös tanévben is folytatódik ez a testvériskolai kapcsolat. A két finn tanár hazaérkezésüket követően alapítottak iskolájukban egy Magyar Klubot, ahol finn diákokat ismertetnek meg hazánkkal. A Feszty Iskolában is nagy a lelkesedés és folytatódik szervezkedés. Nemsokára, 2015. április 27. és május 2. között ennek a Magyar Klubnak 15 tagja és 3 kísérőtanár látogatnak Komáromba. A gyerekek befogadó családoknál lesznek elszállásolva, az ebédjüket pedig a Feszty Árpád Általános Iskola biztosítja. Továbbá a finnországi iskola meghívta a két tanár tavalyi látogatásban közreműködő 6 személyt egy Poribeli tanulmányi kirándulásra. Ezt az utazást 2015 májusának elejére szervezzük. További terveinkben szerepel még, hogy a következő tanévben (2015/2016) 15 tanulóval és a kísérőkkel viszonozzuk a látogatást. Ezen kívül a két iskola kölcsönös megállapodása alapján a jövőben szeretnénk megszervezni a pedagógusok cserelátogatását több alkalommal is.

Alapító tagok: Seppo Steen, Simon Szilvia, Villám Béláné Havasi Erika és Vollai Gergő

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s