Sziasztok!

Jó régen jelentkeztem utoljára. Az elmúlt napok, hetek eléggé mozgalmasak voltak. Most már elmondhatom, hogy túl vagyok ennek a félévnek is a vizsgaidőszakán az egyetemen. Fotózás is akadt. Majd a fotósoldalamon is lesznek megint új képek, csak a modellem még vacilál, hogy melyik képeket is rakjam ki róla. 🙂 Holnap egy mini-osztálytalálkozóra megyek 4 egykori általános iskolás osztálytársammal.

A bejegyzés címe nem véletlen. Az általános iskolákban ezen a héten hétfőn voltak az évzáró ünnepélyek. Ilyenkor a szülők belelkesednek, hogy a tanító néniknek/bácsiknak, tanároknak ki tud nagyobb és drágább ajándékot venni, illetve a gyereket mivel tudják megjutalmazni a bizonyítványa miatt. Én alsó tagozatban elég jó tanuló voltam, de sosem kaptam semmilyen drága tárgyi ajándékot a bizonyítványom miatt. Szerény véleményem szerint ez így is van jól. Másképp is lehet jutalmazni egy gyereket az eredménye miatt, nem kell méreg drága ajándékokkal elkényeztetni.

IMG_8862

Ebben az időszakban a szülők nem csak azon versenyeznek, hogy ki tud nagyobb és drágább ajándékot venni a pedagógusoknak. Jön a hencegés időszaka, hogy kinek a gyereke lett kitűnő, kinek “csak” négyes és a többi. Én sosem voltam kitűnő, de ez sosem tagadtam és érdekes módon a szüleim sosem éreztették velem, hogy emiatt én kevesebbet érnék. Nos a mai napon belefutottam a facebook-on Répási Adrienn (mivel nyilvános a bejegyzése, ezért ki merem írni a nevét) bejegyzésébe. Nem írok róla semmit inkább megosztom itt veletek.

Érdekes kívülállóként szemlélni az otthoni bizonyítványosztást… amikor látod, hogy néhányan büszkén, elégedetten tértek haza az évzáróról, mások inkább hallgatnak. Érdekes megfigyelni milyen stratégiákat választanak a kitűnő bizonyítványt felmutatni nem tudó szülők – mire nem jó a facebook…
Van aki ugyanúgy fotózza és megosztja az évzáró eseményeit mint a szülinapi vagy a nyaralási képeket, de mintha szégyellnivaló lenne egy-egy négyes vagy hármas eredményben, erre nem utal… A többség viszont hallgat és csendben szégyenkezik 😦 Elszomorító ez, rengeteg gyerekes ismerősöm van, mégsem olvastam egyetlen olyan bejegyzést sem, hogy büszkék vagyunk, mert a gyerekünk becsülettel végigdolgozta az évet. Matekból is elérte a hármast pedig ez neki 5x annyi munkájába került mint másnak a kitűnő. Ez tragikus… hogy egy gyerek hajt egész éven át, próbál a teljesen agyament elvárásoknak megfelelni, mégis mondjuk a néhány négyest és sok ötöst tartalmazó bizonyítványra nem lehet büszkének lenni, mert mindenkiben elültetik az érzést, hogy csak a kitűnő ér valamit, csak a tökéletes az elég. Miközben valahol mélyen mindenki tudja, mennyire köze nincs a bizonyítványnak se teljesítményhez, se befektetett munkához, se fejlődéshez, se készségekhez.
Persze, a kitűnők mögött néha rengeteg munka van (néha meg ugyanannyi vagy kevesebb mint egy közepes mögött), ami szerencsésen párosul jó képességekkel, szorgalommal, olyan adottságokkal amelyek jó iskolai beválást hoznak és a gondos szülői háttérrel. De soha senkinek nem kellene azt éreznie, hogy a közepes bizonyítvány miatt ő vagy az ő gyereke kevésbé jó mint a többi.
Az évzárókon példaként nem – vagy nem csak – a kitűnőket kellene állítani. Ott lenne a helyük azoknak a négyeseknek, hármasoknak sőt ketteseknek akik ezt az eredményt szívós kitartó munkával érték el, akik átlépték ezáltal a saját árnyékukat, vagy akik nem, de mondjuk kedvesek és segítőkészek a többiekkel, szépen énekelnek, ügyesen rajzolnak vagy mindig vidámak stb. stb. stb.

Nos Adrienn írásához annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy nekem volt szerencsém egy olyan tanítónéni szárnyai alatt lennem 4 évig, aki mindent értékelt. Az évzárón mindenki kapott külön oklevelet vagy azért, mert jól rajzolt, szépen szavalt, vagy csak azért is, mert szépen rendet tartott a teremben. Nagyon sok mindent köszönhetünk neki.

Száz szónak is egy a vége! Ne csak a kitűnő gyerek legyen megdicsérve, hanem legyen mindenki. Szülőknek, diákoknak és tanároknak is egyaránt üzenem, hogy tanulmányi eredmény miatt sosem szabad szégyenkezni.

További szép délutánt kívánok!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s