Sziasztok!

Elég régen nem jelentkeztem már. Az elmúlt pár hétben nagyon elfoglalt voltam és rengeteg minden történt velem. Most azt sem tudom hirtelen hol is kezdjem. Október 23-án Pesten voltam a Kossuth téren. Erre a napra szerveztem egy múzeumlátogatást, vagyis inkább egy fotókiállítás meglátogatását. Néhány barátommal, ismerősömmel ezen a napon tekintettük meg a Photo World Press kiállítást a Néprajzi múzeumban, ami után egy rögtönzött fotózást is beiktattunk a Kossuth téren. Nem volt egyszerű a dolog, mivel nemzeti ünnep volt és rengetegen voltak. Néhány fotót akkor már feltöltöttem a facebook oldalamra, amiket itt tudtok megtekinteni.

IMG_3994

Már a facebook-on biztos láttátok az egyik legnagyobb elhatározásomat, hogy szeretnék leszokni a cigiről. Többen kérdezték, hogy mi miatt jött az ötlet. Nos a cigi az egy kimondott szertartás volt az életemben, viszont ez viszi el a legtöbb pénzt és az utóbbi időben rengeteget költöttem cigire.

A cigi letétele mellett elkezdtem konditerembe járni, hogy a testem is kinézzen valahogyan és ne egy vézna kis 49 kilós valami legyek. 😀 Már 6 hete, hogy csinálom és a személyi edzőm szerint is látni lehet a változást, de persze azért még nem vagyok Mr six packs. 😀

Két hete szombaton volt Halloween, ami egy eléggé megosztó esemény itt Magyarországon. Az egyik sminkes ismerősömet megkértem, hogy sminkeljen ki a Halálnak, az Elisabeth című musicalből és meg kell mondanom, hogy mestermunkát csinált. Pesten tartottunk egy házibulit a barátaimmal és Komáromból már a sminkelt fejemmel mentem Pestre. Hatásos volt a kinézetem az biztos, ugyanis a vonaton egy szegény kisgyereknél sírógörcsöt váltottam ki és egy idősebb néni sem nagyon akart felszállni a villamosra, amikor meglátott. 😀

Szerintetek is olyan ijesztő voltam?

IMG_4418

Na viszont a poénkodás után jöjjön egy picit komolyabb téma, ami szintén egy nagyobb oka volt, ami miatt nem blogoltam. Kaptam egy eléggé szigorú kritikát, amit nem tudok hová rakni. Egyet is értek vele részben, de nem is, mindenesetre azon is elgondolkodtam, hogy megszüntetem a blogom emiatt. Azt mondták nekem, hogy túlságosan is őszintén mondok véleményeket dolgokról és, hogy az nem méltó egy leendő pedagógushoz. Most lesz az, amiért emiatt a cikk miatt is megkapom a kritikát a kollégáktól, de én úgy gondolom, hogy ha egy problémáról nem beszélünk, akkor az még nem tűnik el. Legyen szó itt bármiről. Most megint őszintébb leszek a kelleténél. Soha, semmilyen politikai párthoz nem húztam és ezek után sem fogok egyik pártnak sem behódolni. Elég nagy gond az, hogy a politika ennyire jelen van az oktatás mindennapjaiban. Tudom, hogy nem mindenkinek tetszik, hogy őszintén merek beszélni olyan dolgokról, amitől a legtöbben félnek, de úgy gondolom, hogy ezekről muszáj szót ejteni és igen, ha valami nem tetszik, akkor igenis adjunk hangot neki, mert máskülönben a hallgatással nem tudunk tenni semmit egy jobb ügy érdekében. Ezennel bejelentem, hogy nem szüntetem meg a blogom, a véleményeket továbbra is szívesen fogadom, de hallgatni nem fogok.

Szép estét mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s