469319998Ezennel folytatom az év eseményeit. Most egy kicsit a nyaramról szeretnék kicsit sztorizgatni, kimondottan egy témáról. Akik körülöttem vannak és régebb óta ismernek tudják, hogy 5 éve elég nagy fogyókúrába kezdtem. 117 kilóról kezdtem meg a fogyást és rengeteg súlyfeleslegtől megszabadultam. Viszont idén nyáron ismét súlyveszteség következett be nálam, ami már nem tudatos volt. Május vége felé kezdődött nálam egy kisebb tortúra, amit annak köszönhettem, hogy kicsit túlhajtottam magam és többet vállaltam a kelleténél és ezen kívül rengeteget stresszeltem akkor az egyetemi vizsgáim és a munkahelyem miatt is. Ezek összessége szó szerint kicsinálta a gyomrom. Akármit ettem, nem maradt meg bennem. Elmentem orvoshoz, az antibiotikumot írt fel és amikor visszamentem egy hét múlva úgy hogy nem változtak a tüneteim csak annyit mondott, hogy várjak 1-2, maximum 3 napot és akkor jobb lesz. Elárulom nem lett jobb. A nyár végére 49 kilóra fogytam. Az egészből az egyik kedves ismerősöm segített kilábalni, aki ajánlott egy természetgyógyászt, aki ajánlott néhány gyógynövényes kapszulát, amik segítenek a gyomor regenerálódásában. Ezzel a segítséggel sikerült elérnem, hogy nőjön az étvágyam és meg is maradjon bennem az, amit megeszek. Így kapásból 9 kilót sikerült híznom egy hónap alatt. Amikor már a gyomrom és az étkezésem helyrejött elkezdtem edzeni. Már lassan 3. hónapja csinálom heti két alkalommal és jelenleg már 77 kiló vagyok, ami szerencsére nem háj formájában jött fel rám.

Ez a nyári betegség egy újabb jel volt, hogy jobban kell magamra vigyázni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s