IMG_003Engem is utolért ez a kihívás, amit a facebook-on teljesítettem is. Itt meg is nézhetitek milyen képeket raktam ki. Mivel a volt általános iskolai tanítónénim hívott ki, ezért beiktattam egy +1 bónusz napot, ami egy osztálykép volt 2000-ből. Ezen az osztályképen két ember kivételével mindenkit meg tudtam jelölni és olyan jó volt látni, hogy mindenkiből előtörtek az emlékek. Egyikünk felvetette, hogy a közeljövőben tarthatnánk egy rendhagyó osztálytalálkozót is. Én is támogatom az ötletet. Egyszer még tavaly nyáron írtam egy hosszabb cikket arról, hogy sajnos mennyire nem tudok senkiről semmit, ezért is lennék benne, hogy megtudjam, hogy a többieknek hogyan alakult az élete azóta. Sajnos akkor nem voltam valami barátkozós, inkább visszahúzódtam és bezártam a kapukat.Nos visszatérve az eredeti témához, így hogy scannelgettem ezt a sok régi képet rengeteg jó és rossz emlék előjött. Be kellett látnom, hogy az elmúlt sok-sok év alatt rengeteget változtam. Vannak akik szerint jó és vannak akik szerint rossz irányba. Mindenesetre most azt kell mondanom, hogy jól érzem magam a bőrömben. Persze vannak még dolgok, amiket el tudnék képzelni, de úgy érzem azok sem kivitelezhetetlenek. Remélem ezt az osztálytalálkozót sikerül összehozni a közeljövőben, mert tényleg jó lenne találkozni az egykori osztálytársakkal. Őszintén szólva tegnap kicsit meghatódtam, amikor feltöltöttem a fotót és szinte mindenki egyből lájkolta, vagy fűzött hozzá egy kommentet, régi emléket.

Íme az a bizonyos osztálykép:

IMG_osztaly

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s