Sziasztok!
Remélem mindenkinek jól telik a nyara. Én örülök, hogy végre lehűlt picit a levegő és nem az a fülledt nagy meleg van. Szerencsére már egyetemen is véget ért a vizsgaidőszak és én is fellélegezhetek kicsit, egy rövid időre.
Ma az EB-ről fogok írni. Nem vagyok nagy foci drukker, sőt ki merem jelenteni, hogy nem szeretem a focit, de most mégis írni fogok róla.
Ugye hatalmas dolog volt, hogy a magyarok 44 év után újra az EB-n lehettek. Ez tényleg hatalmas teljesítménynek számít, mint az is, hogy a visszatérésben csoportelsőkként jutottak tovább. Az is igaz, hogy a foci úgymond valamilyen szinten most összekovácsolta az embereket, hiszen nem volt olyan város, ahol ne lehetett volna nyilvános szurkolóhelyeket találni. A facebook-on is rengeteg kép és cikk volt fent ezekről a közös szurkolásokról. Ennek ellenére meg kell említenem ezek hátulütőjét is.
Én úgy vagyok ezzel, hogy nem vagyok nagy focidrukker, nem is szeretem a focit, de a fővárosi feeling miatt a magyar-portugál meccs után az egyik barátommal kimentünk a körútra vonulni a tömeggel, de én ettől még nem leszek hatalmas focirajongó. Ma reggel láttam egy elég ironikus hangvételű írást az egyik, szintén nem focirajongó ismerősöm facebook oldalán és nagyon-nagyon csúnyán letámadták érte. Nem szeretném nagyon részletezni a dolgokat, de megint megtalálható volt a hazaáruló jelző. Nem lehetünk egyformák, nem szerethetünk egyformán mindent, de azért a hazaáruló szóval bánjunk óvatosan. Tudom miről beszélek, hiszen az A Slice of Americas korszakomban naponta kétszer megkaptam, hogy hazaáruló vagyok, amiért amerikai ismeretterjesztő honlapot vezetek.
Szóval nekem az a véleményem, hogy mindennek megvan a világos és a sötét oldala is. Ahogyan a focinál is előfordul az összetartás és a heves támadás is. Tény jó volt látni, hogy a focinak köszönhetően összekovácsolódtak kicsit az emberek, de ezt nem csak itt kéne. Nem csak a foci miatt kéne összetartó nemzetnek tűnnünk.
Ubul Világa 