English language textbook with the British flag and umbrellaHa a hang kihal, azt a szakértők szerint a multikulturalizmus számlájára írhatjuk.

Az 50-es években a „think” szót még “fink”-nek ejtették London utcáin, ám könnyen lehet, hogy néhány évtized múlva újból visszatér ez az állapot – írja a Telegraph.

A nyelvészek arra alapozzák az elméletet, hogy az angol olyannyira lingua francává, vagyis közös nyelvvé vált a Földön, hogy a nyelvtanulók és a nem anyanyelvű használók hamarosan elérik majd azt a kritikus tömeget, ahonnan az angol nyelv normái az ő „hibás” kiejtésükhöz fognak igazodni. Igen, az a helyzet, hogy a „th”-t a nem született angol ajkúak többnyire egyszerűen képtelenek helyesen kiejteni.

A New York-i Egyetem kutatói szerint az angol nyelven a bevándorlók már így is rengeteget alakítottak. Dominic Watt szociolingvisztika professzor úgy látja, az angol az elkövetkezendő 50 évben jelentősen egyszerűsödni fog a kiejtés szempontjából, ezen belül is egy csomó rövidülés várható.

„Mi sem természetesebb annál, hogy a nyelvek változnak, amint kapcsolatba kerülnek más nyelvekkel. Az angol az utóbbi évtizedekben külföldi szavak ezreit vette át, főként francia, latin, görög szavakat.”

Az eddig idézett megállapítások nem afféle nyelvészi fantazmagóriák, hanem „A jövő hangjai” című kutatáson, illetve a belőle készült tanulmány tanulságain alapulnak, melyben azt vizsgálták, hogy az angol nyelv milyen változásokon ment keresztül az elmúlt 50 évben. Ezen belül pedig külön fejezetet szenteltek annak, hogy a közösségi média miként befolyásolta az angoltudásunkat, a nyelvhasználatunkat.

A tanulmányban a következő változásokat is feltételezik 2066-ig: a “duke”-ból “dook” lesz, a “news”-ból “nooze”, a “beauty”-ból pedig “booty”, vagyis az u ósodni fog.

Brendan Gunn brit beszédtanár, aki többek közt Pierce Brosnannel is dolgozik, azt is hozzátette, hogy nincs mit csodálkozni: a fiatalok mindig is törekedtek arra, hogy mások legyenek, mint a szüleik, amelynek fontos eleme a nyelvhasználat „frissítése”, megváltoztatása. Sőt, a fiatalokra a rövidítés iránti igény is jellemző, főleg ma az sms-ek, a tweet üzenetek és a hashtag-ek korában. Arról nem is beszélve, hogy hamarosan eljutunk odáig, hogy mellettünk a számítógépeink is új szavakat fognak alkotni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s