Újra itt vagyok! Egyszerűen nem tudok aludni és amikor nem tudok aludni akkor gondolkodom. Amikor gondolkodom akkor mindig eszembe jutnak olyan dolgok, amikre nem találok értelmes választ. 😀

Az egyik facebook csoportban szembe jött velem egy olyan cikk, aminek az volt a címe, hogy Megbocsátani a megbocsáthatatlant. Őszintén szólva nem olvastam el így nem is ennek a címnek a tartalmát szeretném megosztani veletek, csak így megakadt a címen a szemem és eszembe jutott, hogy mi magyar emberek milyen nehezen tesszük túl magunkat azon, hogyha esetleg megbántottak minket.

Természetesen többfajtaképpen lehet megbántani valakit, vannak súlyosabb és kevésbé súlyosabb esetek. Nem feltétlen kell fizikai erőt használni ahhoz, hogy fájjon valami. A lelki terror sokkal fájdalmasabb. Na de az egészről az jutott eszembe, hogy olyan sok ember van, akik évtizedekkel ezelőtt piti dolgokon összevesztek és mindennaposan megy a gyűlölködés. Tényleg ennyire gyenge jellemek vagyunk, hogy idővel ne tudnánk felülkerekedni a sérelmeinken?

Én sem vagyok tökéletes. Velem is előfordult már, hogy akarva, de 99%-ban akaratlanul megbántottam másokat, de ezeket minél előbb szerettem volna rendezni. A feltételes mód nem véletlen, hiszen akivel nekem összezördülésem volt, azok nagy része nem volt hajlandó tárgyalni még akkor sem, amikor nem miattam alakultak úgy a dolgok, ahogyan.

Persze egyszerűbb éltetni a gyűlöletet vagy családi haragosdi esetén levegőnek nézni a másikat, de ez szerintem a leggyerekesebb dolog a világon.

Biztosan emlékeztek M. Bencére még a tavaly nyárról, aki TFCD fotózáson vett részt nálam, majd az egyik kedves ismerőse kioktatott, hogy nekem nincs jogom csinálni semmit a képekkel (nem is akartam vele kezdeni semmit sem, azon kívül, hogy referenciaként feltöltöttem volna a fotós oldalamra). Elárulom, hogy őt is megkerestem, hogy bár az ő keverése miatt jutottunk oda, ahol tartunk, de szeretném rendezni a dolgokat és felnőttek módjára lezárni ezt a dolgot. Természetesen Bence még válaszra sem méltatott.

Nem értem az ilyen embereket. Szokták mondani, hogyha eltörsz egy vázát és ha bocsánatot kérsz tőle, attól nem lesz a régi váza, de őszintén szólva ez egy hülyeség.

Ha már olyan szinten összeveszik két ember, hogy nem keresi egymás társaságát azt teljesen megértem, de ebből nem következik az, hogy gyűlölködni kell és egymásnak rossz hírét kelteni. Le lehet zárni szépen a dolgokat úgy hogy ne legyen semmilyen utóhatás.

Ha az érintett emberek olvassák ezt, értem ezalatt J. Dávidot és M. Bencét! Nektek csak azt üzenem, hogy részemről lezártnak tekintem a vitáinkat, problémáinkat! Nincs tüske bennem, ha a jövőben rátok gondolok. Megbocsátom, azokat a dolgokat, amiket korábban írtatok, vagy mondtatok rólam és az utcán sem fogok átmenni a másik oldalra, ha esetleg velem szembejöttök. Sőt még a köszönést is megrizikózom, de azt már ti dönthetitek el, hogy viszonozzátok vagy sem.

Egy szónak is 100 a vége. tök felesleges utálkozni, mert az semmi jóra nem vezet.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s