567380_0A Szomszédok az egyik legkedveltebb és legismertebb sorozat volt, több mint tíz éven keresztül sugározta a Magyar Televízió. Május 7-én lesz 30 éve, hogy leadták az első részét.

A Szomszédok Magyarország legikonikusabb sorozata. A történet egy panelházban élők mindennapjait követi nyomon, az apró vagy annál nagyobb gondjaikkal. A sorozat legtöbb jelenetét Gazdagréten vették fel, de nem mindet. Etus lakása a Gazdagréttől északra lévő Sasad városrészben volt, de sajnos az eredeti épület már nincs meg. A sorozat befejezését követően ezt eladták és másik házat építettek a helyére, így ez a helyszín már nem létezik. Még a lakók is sajnálták, amikor az alkotók kiköltöztek, hiszen évtizedeken keresztül volt szerves része az épületnek a forgatás.

Összesen 331 epizód készült a Szomszédokból, és szinte minden egyes részben csütörtök volt, ezt többször is kijelentik a szereplők. A szappanoperát a készítők ugyanis eredetileg csütörtöki sugárzásra szánták, tulajdonképpen a szereplők minden második csütörtöki napját követhetjük benne figyelemmel, némely esetben szerda esti, vagy péntek reggeli jelenetek is láthatóak.

Tudjátok, ha lenne tízezer forintom…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s