Vasárnap ígértem nektek, hogy írok a megfelelési kényszerről egy cikket, végül amire hazaértem már nagyon fáradt voltam és inkább elhalasztottam, de most úgy gondoltam pótolom, a hiányosságom.

Gondolom sokan találkoztatok már olyan emberekkel, vagy talán ti magatok is olyanok vagytok, hogy szeretnétek másoknak, a külvilágnak, vagy egy bizonyos személynek megfelelni és erről szól minden az életben. Nekem is volt ilyen időszakom. Többek között általános- és kora középiskolás korszakomban.

Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem nagymamámmal, aki szintén másoknak szeretett volna megfelelni és ezért mindent megtett. Sokáig én is ezt a példát láttam. Szinte mindig azt hangoztatta, hogy mindenkihez alkalmazkodni kell. Persze minél idősebb lettem felmerült bennem a kérdés, hogyha már én alkalmazkodom mindenkihez, akkor hozzám miért nem alkalmazkodik senki?!

Desperate

Rengeteg mindenben szerettem volna megfelelni másoknak. Legyen az akár az öltözködés, akár a hajviselet, vagy akár az, hogy mit és hogyan csinálok. Általános iskolában még hajlandó voltam azokat a dalokat is hallgatni, amiket nem szerettem csak, hogy próbáljak beilleszkedni a többiek közé. Én már egész fiatal koromtól rajongok a színházért. 11 évesen láttam először a tatabányai színházban a Chicago című darabot és onnantól kezdve rendszeres színházba járó ember lettem. De ezt is tagadtam, csak, hogy az osztálytársaim elfogadjanak.

Akkor kár volt ennyi erőt belefektetni abba, hogy másoknak megfeleljek, hiszen pont az ellenkezőjét váltottam ki. Nem kedveltek az iskolában és ennek hatására egy elég zárkózott személyiség vált belőlem. Szinte nem is voltak barátaim, másképp tekintettek rám, kiközösítettek. Lehetett érezni, hogy egy baromi nagy tucat cucc szerettem volna lenni.

Bánom, hogy így lett és azt is bánom, hogy a volt osztálytársaim közül ma már szinte egyikkel sem tartom a kapcsolatot. Persze ismerősök vagyunk facebookon, meg ha találkozunk, akkor köszönünk egymásnak, vagy váltunk pár szót, de olyan nagyon erős kötelék sajnos senkivel nem maradt. Pedig én csak szerettem volna megfelelni nekik.

Ez az erős megfelelési kényszer 19 éves koromban kezdett eltűnni, amikor elkezdtem az első nagy fogyókúrámat. A fogyás rengeteget segített, hiszen nem csak külsőre, hanem belsőben is sokat változtatott rajtam. Elfogadtam magam és sokkal nyitottabb lettem új dolgokra. Természetesen a blogolás is rengeteget adott, hiszen ez egy olyan felület, ahol nyíltan írhatok bármiről.

Későbbiekben elkezdtem a fotós sulit Győrben, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel kerültem össze és azt kell mondanom, hogy egy nagyon jó csapatba kerültem. Nem kellett azt éreznem, hogy meg kell felelnem. Elfogadtuk egymást a magunk kis sajátos hóbortjaival.

Ma már csak önmagamnak szeretnék megfelelni és azokat elérni, amiket saját magamnak tűztem ki célul. Meghallgatom más véleményét, ha olyan akkor még meg is fogadom, de ma már senki elvárásainak nem akarok megfelelni, csak a sajátjaimnak.

Nektek is csak azt tudom ajánlani, hogy ne azzal foglalkozzatok, hogy más mit vár el. Érezzétek jól magatokat a bőrötökben, mert ez a legfontosabb. Higgyétek el sokkal könnyebben és gördülékenyebben fognak menni a dolgok így. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s