ShadowSziasztok!

Gondoltam csinálok egy újabb ilyen random elmélkedős cikket és írok 1-2 dologról, ami most a fejemben jár. Néha jó ilyenfajta cikkeket írni, mert engem kicsit megnyugtat, hogy kiírhatom a gondolataimat és nem mellesleg többször szoktátok véleményezni is a dolgokat, amiket jó olvasni, hogy mennyien vagyunk, mennyifajta véleménnyel.

Nagyon sokszor szoktam a múltamon gondolkodni annak ellenére, hogy elég optimista ember vagyok és inkább a jelenben szeretek élni és ha szar a szitu, akkor is mindig azt mondom, hogy már csak jobb lehet. Szóval nem szokásom normál esetben a múlton agyalni, de sokszor van, hogy esténként elgondolkodom, mint például most is. Nagyon jó dolog ez a facebook. Régi ismerősök, osztálytársaik fotóit, bejegyzéseit tudom követni és sokszor látom, hogy néhány iskolai baráti kapcsolat milyen jól fent maradt a mai napig. Én sajnos ezt nem tudom elmondani magamról. Bár igazából rá kellett jönnöm, hogy talán akkor sem voltak annyira erősek az én baráti kapcsolataim, hiszen, ha tényleg annyira jó lett volna, akkor nem minimál lenne kapcsolattartás. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy erről nagyrészt én tehetek. Tudjátok érettségi után eltűntem, teljesen visszavonultam. Szükségem volt arra, hogy átgondoljam mit is akarok. Amikor pedig kinyíltam és bekerültem a köztudatba, addigra ezek az emberek pedig már elfelejtettek…

Ilyen az élet, emberek jönnek, emberek mennek. Manapság már nem panaszkodhatom, hiszen vannak olyan barátaim, akikkel számíthatunk egymásra bármikor, nem csak a jóban, hanem a rosszban is, ha úgy alakul. Persze velem is megesik, hogy bizonyos emberekkel megszakítom a kapcsolatot, mint ezt tettem nem is olyan régen… Hmm ez is egy jó téma. Áh, de ez az amiről egyáltalán nem éri meg beszélni. Az ilyen embereknél szoktam elgondolkodni azon, hogy hogyan gondolták a barátságot. Ha nekik kell valami akkor én mindig legyek ott, de ha esetleg én lennék szarban, akkor nem is létezem? Na mindegy. Néha, ha olyan a szituáció, akkor ki kell lépni bizonyos emberek életéből, szépen és elegánsan. Most én nem azt mondom, hogy teljesen minden kapcsolatot meg kell szakítani, ha az utcán találkozunk akkor tuti, hogy köszönni fogok és nem megyek át az út túloldalára, mert az nem a stílusom, de mondjuk hosszabb bájcsevejbe már nem fogok belekezdeni, sem élőben, sem online. Nem haragszom én ezekre az emberekre, de nem is szeretnék velük közelebbi kapcsolatot. Igazán bosszantó tud lenni, ha valaki nem hajlandó elfogadni, hogy én 22:30-kor nem vagyok már kapható semmilyen ivós programra, miután 10 órát letanítottam.

Úgyhogy sajnálom, hogy az általános és középiskolai osztálytársaimmal ennyire eltávolodtunk, de az idő nagy úr és azt sem szabad elfelejteni, hogy bármennyire megváltoztam ők úgy ismertek meg, amilyen akkor voltam. Az emberek véleményét pedig nehéz megváltoztatni.

Életemben a legnagyobb pofont tavalyelőtt nyáron kaptam, amikor kiújult a gyomorfekélyem a refluxommal együtt és 47 kilóra fogytam. Őszintén szólva az volt életem legrosszabb nyara. Teljesen elveszettnek éreztem magam. Egyetemen is gondjaim voltak, volt munkahelyemen is akkor mondtam fel és mély depresszióba zuhantam. Akkoriban rengeteg konfliktusom volt. Volt egy ember az életemben, aki nem tudott megérteni és ismétlődő félreértések után mindent megtett, hogy lejárasson engem. Ez sem tett jót a közérzetemnek. Na meg szinte már el is felejtettem, de akkor volt az M. Bence botrány is, amikor egy életre elhatároztam, hogy full idegen embernek nem vállalok be többet TFCD fotózást, akármennyire is könyörög. Annál megalázóbb szituációban szerintem még soha nem voltam. Azon az éven nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy nem akarok így élni, rengetegszer éreztem, hogy teljesen elhagy az erőm és nincs értelme már a holnapnak. Persze azért annyi lélek jelenlétem mindig volt, hogy ne csináljak hülyeséget. Az optimizmus halvány sziklája mindig ott volt, hogy ennél már szarabb nem lehet.

Kínkeserves 4 hónapom volt, de ekkor bizonyosodott be az is, hogy akiket már akkor barátaimként tartottam számon rájuk tényleg számíthattam és nem hagyták, hogy teljesen elmerüljek a mélyben. Akkor megtanultam, hogy a múlton szabad gondolkodni, de csak gondolkodni és nem a múltban élni és siránkozni, hogy mennyi mindent basztunk el. Dáviddal és Bencével nem foglalkoztam többé. Persze szerettem volna mindegyikkel tisztázni a helyzetet, én megadtam rá az esélyt, hogy ne maradjon harag és gyűlölet, de ők úgy gondolták nem szeretnének élni a helyzettel. Ezek után én pedig már nem törtem magam és nem is fogom. Természetesen, ha bárki szeretne megkeresni, hogy tisztázni szeretné a helyzetet, akkor nem fogom elküldeni, de ezek az emberek nagy barátságra már ne számítsanak.

Én leginkább a jelennel próbálok foglalkozni. Esténként van olyan, hogy eltűnődöm a múlton, de ez csak egy kis elmélkedés, mert ami már egyszer megtörtént az megtörtént. Az ilyeneket mindig lezárom. A jövőn meg nem vagyok hajlandó gondolkodni, mert ha eltervezek valamit és nem úgy sikerül, akkor az megint csak egy újabb pofára esés. Szóval maradok a jelenben és csak azt tartom fontosnak, ami a jelenben történik. Ami pedig nagyon fontos, hogy én az életemet már régóta nem csak túlélni, vagy csak szimplán élni akarom. Én meg akarom élni az életem és mindent kipróbálni, hogyha eljön a végítélet, akkor ne úgy gondoljatok rám vissza, mint egy átlagos szürke kisegér, aki csak egy sima hétköznapi személy volt.

Jó éjszakát nektek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s