bad-schoolsSziasztok!

Rengetegszer halljuk mostanság az idősebb korosztálytól, hogy “bezzeg a mi időnkben…” és, hogy “ezek a mai fiatalok…”. Képmutató lennék, ha tanárként nem mondtam volna még bármelyik diákomnak azt, hogy amikor én voltam iskolás, akkor mennyivel másképp működtek a dolgok, pedig az nem is történt olyan régen, hiszen idén lesz még csak 20 éve, hogy elkezdtem az általános iskolát.

Amúgy sokan, akik ismertek személyese, vagy csak követtek Facebookon tudhatjátok, hogy mostanság mi foglalkoztat leginkább. Igen, ha a komáromi középiskolai “szégyenfal” esetére gondoltok, akkor igazatok van. Napok óta kattogok rajta, miután magát az esetet is hallottam és pláne azután, hogy a megosztások alatt elolvastam a kommentek zömét is. Mindig is érdekeltek az emberek. Szeretem, hogyha különböző emberek értelmesen ki tudják fejezni a véleményüket és kulturált keretek között tudnak érvelni pro és kontra. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez az eset is olyannyira rossz irányba terelte a kommunikációt, hogy rengetegen nem odaillő, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették egymást. Nos én leírtam a véleményemet a Facebookon magáról a szégyenfalról. Aki szeretné megnézni menjen fel a személyes idővonalamra, ott megtekintheti, mert nyilvános, ide viszont nem fogom elismételni. Nem is magam miatt, de nem szeretném, hogy az iskolámnak, vagy a kollégáimnak bármi hátrányai is származna abból, hogy én őszintén beszélek dolgokról.

No de kanyarodjunk vissza a komment részlegre, ahol szomorúan tapasztaltam, hogy érett felnőtt emberek egyre kevésbé képesek a kulturált kommunikációra. Akinek már egy kicsivel eltérő volt a véleménye, az már egyből le lett “ugatva”, hogy nincs igaza. Ebben a legszomorúbb az volt, hogy tanáremberek is elég csúnya szavakat engedtek meg maguknak. Kérdem én (naiv) kezdő pedagógus fejemmel, hogyha elvárjuk a tiszteletet a diákok részéről, akkor hogyan lehet, hogy nyilvános fórumokon ilyen hangnemet engedünk meg. Ugye mindig szokták mondani, hogy a tanár feladata az, hogy tanítson és ne neveljem, ezzel nagyrészt egyet is értek, mert igazából a fegyelmezés és a nevelés a szülők dolga. Viszont az be kell látni, hogy a diákok az otthonuk után, a legtöbb időt az iskolában töltik, ezért nekünk, tanároknak a feladata az, hogy példát mutassunk és motiváljuk őket, hogy miért is éri meg iskolába járni és tanulni.

Tisztában vagyok vele, hogy ez nem egyszerű, sőt nagyon nem. Sok probléma adódik a fegyelemmel a tanórákon is, de be kell látni azt is, hogy a diákokra egyre kevésbé figyelünk oda. Lehetséges, hogy egy renitens magatartás vagy a rossz tanulmányi eredmény mögött egy súlyos családi probléma áll, amiről egy gyerek a legtöbb esetben nem tehet. Ő csak benne van.

Tudom azt is, hogy én csak egy jelentéktelen porszem vagyok a gépezetben, egy mezei egyszerű óraadó tanár, viszont mindig is érdekelt, hogy az osztályaimba járó diákok miért viselkednek úgy, ahogy. Mindig találunk rá alkalmat, hogy beszélgessünk kicsit és próbálom mindegyiküket megismerni. Szeretnék egy olyan tanár lenni, akiben feltétel nélkül megbízhatnak a diákjai.

Amikor láttam a képeket és alattuk a kommenteket egyből mindenki a saját gyerekkorával jött és mindenki írta, hogy “bezzeg az ő idejükben milyen tisztelet és szigor volt”. Akárkivel beszéltem ebből a korosztályból, egytől-egyig mind azt mondta, hogy tény, hogy jobban tisztelték a tanárokat, de az is igaz, hogy akkor ők voltak a “mai fiatalok” és ők is utálták, ha ezzel jöttek. Érdemes belegondolni abba, hogy mindenki volt fiatal és mindenki lesz idős.

Száz szónak is egy a vége, én továbbra sem gondolom, hogy a szégyenfal lenne a legmegfelelőbb megoldás arra, hogy hatással legyünk a diákokra. Amit nagyon fontosnak tartok, hogy hallgassuk meg a diákokat és próbáljunk meg szorosabb kapcsolatot ápolni a szülőkkel.

Köszönöm, hogy elolvastátok! 🙂

Reklámok

4 thoughts on “Ezek a mai fiatalok…

  1. Hogy milyenek is mai fiatalok, arról hosszasan lehetne beszélgetni, egy biztos, hogy pl. a szégyenfal – ha jobban belegondolunk – egy olyan felület, amit a diák nem tud moderálni. A modern időkben abból áll a fiatalok hétköznapja, hogy építgetik különböző virtuális terekben a saját imidzsüket, amelyben igyekeznek mindig coolnak és lazának tűnni. Ha valami, olyan történik velük, ami rombolja ezt a képet – nevezzük túlzott önbizalomnak -, akkor simán elhallgatják, ha pedig az idővonalukra kerül valaki más által, akkor kimoderálják. Fontos az, hogy mások mit gondolnak róluk, ez lett a mértékadó a mai fiatalok szemében – na meg a lájk.
    Ennek ellensúlyozására a “szégyenfal” egy olyan eszköz lehet, ami igazodik az aktuális trendekhez és olyan felületen közli a közösséggel az egyén értékeit, melyet nem tud moderálni. Talán ez kicsit közelebb is hozza őket a valósághoz: ahol a tettek nem törölhetők ki, vagy nem mindig a saját szájízük szerint reprezentálódnak.

    Említettél egy ilyet: “Ugye mindig szokták mondani, hogy a tanár feladata az, hogy tanítson és ne neveljem…”
    Nagyon nagy tévedésnek érzékelem. Egy olyan generációhoz tartozom, amely éppen ebben az átmenetben fejezte be az általános iskolát. Az idős, régi, nagy tanárok (rájuk már csak így hivatkozunk egymás között), iszonyat szigorúak voltak, roppant tekintéllyel rendelkeztek és neveltek. Az utca túloldaláról is átköszöntünk, ha ott közlekedtek és hirtelen mindenkit megszállt a kis angyal mikor a közelben voltak. Egyébként meg jól is tanítottak, by the way.

    Ezért én úgy gondolom – a fősodorral szembe menve -, hogy a tanárok feladata a példamutatáson túl, hogy verbálisan is felhívják a figyelmet, ha illetlenül viselkedik egy diákjuk. Életük ezen szakaszának nagy részét az oktatási intézmény falai között töltik. Az valahol hiábavaló elvárás, hogy majd a szülő kezdi “nevelni”, mikor hazaesik este a munkából, és már csak egy fürdőre, vacsorára és egy TV-műsorra vágyik, hogy lerázza a napi stresszt. Úgy gondolom a diák sem éppen akkor a legfogékonyabb erre.
    Persze ez egyéni vélemény. 🙂

    Kedvelés

    1. A mai fiatalok virtuális térben való létezéséről amit írsz, az teljesen igaz. Már csak a tanítványaim nagy részének a profilját megnézem facebookon (nem szoktam figyelni őket, nem is jelölök be senkit, de ha ők jelölnek, akkor azt elfogadom), akkor észrevehető, hogy virtuálisan sokkal nagyobb a “szájuk”. Persze, ha valami olyat látok náluk, akkor félrehívom és négyszemközt megbeszéljük, hogy azért mi az, amit nem kellene csinálni.

      Én idén leszek 26 éves. 1998-ban kezdtem az iskolát és már ránk is azt mondták, hogy az a generáció vagyunk, akik nem tisztelték a tanáraikat, ami nem igaz, hiszen 1-2 kivétellel, de soha nem volt olyan szülő, aki arra buzdította volna a gyerekét, hogy menjen a tanárral szemben. Tiszteltük a tanárainkat, mi is köszöntünk nekik az utcán is, sőt én mai napig együtt dolgozom az alsós tanítónénimmel, akit úgy tiszteltünk és szerettünk, hogy egyáltalán nagyon kedves volt, de ha kihúztuk a gyufát, akkor tudott szigorú is lenni. Nem azért tiszteltük, mert féltünk tőle, hanem mert emberként kezelt minket, mindig mindenkit meghallgatott és szoros kapcsolatot tartott a szülőkkel. Érdekes nála a szülő-pedagógus együttműködés a legtöbbször gördülékenyen működött.

      Az utolsó bekezdéseddel nem tudok maradéktalanul egyet érteni. Nem vagyok szülő, de látok családokat és engem is a szüleim neveltek fel. A szüleim kora reggel elmentek otthonról és késő este értek haza. Napi 8-10 órákat dolgoztak mindig (volt olyan, hogy hétvégente is), ennek ellenére sosem várták el, hogy az iskola neveljen fel. Ők is a legjobban arra vágytak, hogy munka után bezuhanjanak a TV elé, de sosem volt hiány a közösen eltöltött időből. Esténként mindig játszottunk, könyvet olvastunk és mesét néztünk, pedig ők is tényleg nagyon fáradtak voltak (amit gyerekként nem tudtam felfogni). Mindig mindenről tudtak, akár általános. akár középiskolai éveim alatt. Ha látták, hogy a tanulmányi eredményem romlik, akkor egyből felkeresték az adott tanárt és érdeklődtek, hogy otthon mit lehet tenni és nem az iskolától várták el egyedül, hogy megoldást találjanak.

      Egyébként az egész “szégyenfalas” esetben azt tartottam a legszomorúbbnak, hogy tanár emberek milyen hangnemben nyilvánították ki a véleményüket. Nekünk, tanároknak nem csak az iskolában kell példát mutatnunk, hanem az élet minden területén, hiszen így nem várhatjuk el a diákoktól sem, hogy ne úgy viselkedjenek, amit tőlünk látnak.

      Kedvelés

  2. “…és nem az iskolától várták el egyedül, hogy megoldást találjanak. ” -valóban, ez így van, de hogy csak oktatni kell, azt meredeknek érzem. Anno voltak ún. hivatások, vagy ha úgy tetszik a hivatás triumvirátus: orvos, ügyvéd, tanár.
    Ebben a három esetben nem “csak” foglalkozásról beszélhettünk, hanem hivatásról, ahol az orvos a kódex mellett az irgalmat is gyakorolta, az ügyvéd a törvény betűje mellett az igazság univerzalitásában hitt és ingen, a tanár nem csak előadott (mert akkor előadó), hanem többlet értéket is közvetített.
    Mára biztosan változott a helyzet és ezen hivatások is átkerültek a foglalkozások/munkák leegyszerűsített csoportjába.
    Talán sarkítottam kicsit, mikor azt állítottam, hogy az iskola feladat a nevelés. Az ügynek eleve két komponense van: család és tanár. Az eltöltött idő mennyiségét tekintve, pedig mindkettő esetében “ott kell lenni”.
    Azzal a különbséggel, hogy minden család változó, és a saját életedből tapasztalt: játszunk, mesét mesélünk, stb. nagyon sok családban hiányzik.
    Itt a tömeghatáson van a hangsúly. Egy tanár hatással lehet egy 25 fős osztályra (és általában több osztályt tanít), tehát egy évben akár 100 tanuló életére, szemléletmódjára. Míg a családok és szülők, csak az adott 1-2 vagy több, maguk által nevelt gyermek fejlődésére.
    Itt viszont a tanár felelőssége a “nevelés”, a társadalom szabályaiba történő bevezetés.
    Persze ez személyes vélemény ismét, és saját okfejtés. 🙂

    Kedvelés

  3. Mindenki személyes véleményét szívesen fogadom, hiszen, ahogyan írtam nem a vitára törekszem, csak szimplán beszélgetésre. Mondhatjuk úgy is, hogy “csak” egy előadó vagyok, viszont szeretek tanítani és mindig örömmel tölt el, ha valamelyik diákom tudja hasznosítani azt a tudást, amit tőlem kapott. Viszont az is igaz, hogy nem csak azért vagyok ott, hogy ismeretleneket tanítsak, szeretem ismerni is azokat, akiket tanítok, kegyen az gyerek vagy felnőtt. A nyelviskolában például annak érdekében, hogy megszerettessem az angolt a tanítványaimmal kénytelen voltam egy csomó sorozatot és filmet megnézni, mert azáltal tudtam motiválni, hogy olyan dolog volt az óra középpontjában, amit szeret. Ezt a középiskolásoknál is próbálom alkalmazni. Elsősorban a legfontosabb feladatunk a motiválás és az órák érdekessé tétele, hiszen, akkor a tanulók is szívesebben járnak be és jobban oda is figyelnek, ha olyan dologgal foglalkozunk, ami leköti a figyelmüket. Ha úgy nézzük ez egyfajta nevelés, de mégsem olyan szintű, amit egy szülőnek kell biztosítania. De a dohányzás ellenes propaganda is lehet egyfajta nevelés a középiskolákban, hiszen a legtöbb szülő nem tud arról, ha a gyereke az iskolában cigizik. 9 évig masszív dohányos voltam, de diákjaim előtt sosem gyújtottam rá. Nagyon maximum osztálykiránduláson, de azt sem lett volna szabad. Amikor kérdeznek a cigiről, olyankor mindig elmondom, hogy az egyik legnagyobb hülyeség volt a világon, mert amellett, hogy káros, még nagyon drága is.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s