Sziasztok!

Egyre inkább csalódottsággal tölt el, hogy hová fajul ez a világ így a 21. században. Manapság már szinte a tömegközlekedést sem lehet úgy használni, hogy ne érje az embert valami kellemetlenség. A mostani történetem annyira friss, hogy fél órája éltem át az egészet.

Pénteki napi rutinomhoz híven éppen utazom a vonaton, úton vagyok Komárom felé. Most vágányzár miatt egy hónapig nem tudok a Keletiben felszállni az IC-re, így kénytelen vagyok az M4 metróval kimenni Kelenföldre. Mai történetem itt kezdődik. Két nagyon beszédes kedvében levő húszas évei elején járó lány szállt fel és huppantak le mellém, s megállás nélkül csak csacsogtak mindenről. Ha gonosz szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy mindenről beszéltek, csak értelmes dolgokról nem. A történet majd a Kálvin téri megállótól vett érdekes fordulatot.

Szóval megállt a metró a Kálvin téren, s felszállt egy jó kinézetű, divatos öltözékű, fiatal néger srác. Látszott rajta, hogy nem egy jött-ment alak. Bár volt ülőhely, ő nagyon udvariasan félreállt, hogy az idősebbek le tudjanak ülni. Ezalatt a lányok folytatták a nem túl értelmes párbeszédet, mikor az egyik elkezdett a fiatal srácról becsmérlő hangon beszélni a barátnőjének.

“Az ilyen mocskos feka mit keres itt? Ez a büdös nigger takarodjon haza, ahonnan jött. Miért itt rontja a levegőt a rendes emberek között?”

Itt szeretném leszögezni, hogy a fiatal ember se mocskos, se büdös nem volt. Ápolt volt. Egyszerű, de elegáns fehér inget és sötétszürke (bokánál NEM felhajtott) szövetnadrágot viselt. Kimondottan jól szituált ember kinézetét keltette, akin látszott, hogy nem lopja a napot.

A két lány bár nem hangosan beszélt, de a hangerejük pont elég volt ahhoz, hogy a srác meghallja, hogy éppen róla szól a párbeszéd. Mielőtt leszállt volna a Bikás parknál csak szép napot kívánt a lányoknak, és megjegyezte, hogy nem tud visszamenni oda, ahonnan jött, mert ő Magyarországon született, s az anyukája is magyar.

P40B-half-black-half-white-boy

Nekem borzasztóan rosszul esik, hogy mi magyarok ilyen undorítóan tudunk viselkedni. Sajnos a kormány gyűlölet politikája egyre jobban működik, és az emberek egyre jobban kirekesztik azokat, akik valami miatt mások. Mialatt a cikkemet írom, röviden megosztottam ezt a Facebookon is és egykori osztályfőnököm egy nagy igazságot szólt hozzá. Mit szólna ez a két lány, ha őket hasonló módon beszélnék ki mondjuk a testalkatuk miatt. Hogyan esne nekik, ha valaki azt taglalná, hogy milyen kicsi a mellük, vagy nagy a seggük? De ez mindenkire vonatkozik.

Szerintem az egyik legrondább dolog valakit akár a bőrszíne, a kinézete, a politikai nézetei, vallása, vagy akár szexuális hovatartozása miatt elítélni. Én hamarabb ítélek el egy gyilkost, mint egy olyan embert, aki a bőrszínét kapta, s nem választotta.

Tudom hatalmas elvárásaim vannak, de szeretnék végre egy olyan világban élni, ahol az emberek megbecsülik egymást, s nem a gyűlölet dominál.

Reklámok

6 thoughts on “Daily blog #27 – A rasszizmus nem menő

  1. Én személy szerint imádom a feketéken, japánokat, kínaiakat stb… A fekete nők gyönyörűek, keveset láttam aki nem lenne az, és rohadt jó gospell énekesek… Nem értem a rasszistákat.

    Kedvelés

  2. Szánalmas kamutörténet!
    A fiatal lányok nem szokatk így beszélni a negrókról, inkább rajonganak értük.
    Amúgy meg ez a tulzott liberalizmus meg már kezd az agyamra menni.
    Menjél ki egy olyan országba ahol csak négerek laknak, és kiváncsi leszek milyen életed lesz ott.
    Mert ugye csak a fehér ember rasszista mi?
    Hányok tőled és a szar sztoridtól.
    Nagyon gyenge és tényleg baromi unalamas már ez téma.

    Kedvelés

    1. Kedves Dániel!
      Először is ne feledkezz meg egy lavórt bekészíteni, nehogy a földre hányj és takarítanod kelljen. Másodszor pedig szeretném megkérdezni, hogy ott voltál-e a metrón? Láttad-e a jelenetet, ha ezt ilyen nyugodtan kijelented, hogy kamu a sztori. Nem minden nő döglik az afro férfiakért, ezek a lányok kimondottan ellenségesen beszéltek róla, mintha valami ősellenség lenne. Nem állítottam a cikkben sehol sem, hogy csak a fehérek rasszisták. Itt az egész arról szól, hogy mi emberek hogyan állunk egymáshoz. Szerintem az egyáltalán nem túlzott liberalizmus, hogyha valakit nem a bőrszíne alapján ítélünk meg. Sokkal inkább túlzott liberális hozzáállás az, hogyha már a gyilkosokat és a pedofilokat akarják elfogadni. Na én ezeket az embereket ítélem el.

      Kedvelés

  3. Régebben kedveltem az írásaid, de nem követlek többé, mert amióta ilyen túlliberális burzsuj lettél akkora ökörségeket írsz mint a fene. Mint, már említettem itt nincs rasszizmus. Ez a liberálisok elképzelése. A Fidesz jól látja, hogy az ország veszélyben van a bevándorlóktól és ezt a veszélyt akarja elkerülni, a többi meg mind jogos megítélés. Ez nem gyűlöletkampány. De ha rá vagy izgulva a néger faszra, akkor menj el valamerre afrikába, hidd el ott úgy megraknak majd, hogy visszasírod aztán a rasszista országodat. 😉

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s