Sziasztok!

Helyi idő szerint 23:45 van, amikor ezeket a sorokat írom, de olyan világos van, hogy lehetetlenség elaludni. Ma egy jó tartalmas napot töltöttünk el itt Pori környékén. Tegnap este a világosság ellenére nem volt gondunk az alvással a világosság ellenére sem, mert nagyon elfáradtunk a sok utazástól.

Ma egyöntetűen 8:30-kor keltünk és “normális” család módjára kb. 15 év után együtt reggeliztünk. Beszélgettünk még helyi szokásokról és próbáltuk “felfedezni” a lakást, ahol megszálltunk.

Kedves finn ismerősünk, aki egyébként a helyi általános iskola angol tanára Aulikki vezetett körbe ma minket. Ma a tengerpartra látogattunk ki, de előtte beugrottunk egy Hesburgerbe, hogy kellő módon feltankoljunk a tengerparti piknikezéshez.

Először a homokos tengerpartra látogattunk el, Yyteribe, ami most tudott mutatni újat a számomra, hiába jártam már ott többször is. Idáig mindig csak májusban voltam ott, és mindig üres volt. Most pedig tele volt emberekkel. Mindenki strandolt, turisták és finnek egyaránt. Amúgy napközben 32-35 fok van, esténkén pedig 25-27. Ez igencsak ritka itt Finnországban és mostanság napról napra döntik meg a meleg rekordokat. Yyteri a sok emberrel is egy kellemes hely. A homokban való gyaloglás felért egy láb edzéssel is, a helyi szálloda tetejéről pedig csodálatos a kilátás. Sajnos számomra a tengerpart mindig is csak egy látványosságot fog jelenteni. A víziszonyomnak köszönhetően soha nem fogom olyan szinten élvezni a vizet, mint ahogyan az átlag emberek.

IMG_6874

A piknik és a vidám pancsoló emberek bámulása után a kedvenc helyem felé vettük az irányt, ami szintén egy tengerparti szakasz, viszont ide nem strandolni járnak az emberek, hanem csak simán pihenni és bámulni a környezetet. Számomra ez a hely 2011 óta az abszolút kedvencem. Kallo, az a hely, ahol a hatalmas sziklák találhatók. Minden évben, amikor Poriba látogatok itt készíttetem el a kedvenc facebook profilképemet. A hatalmas sziklák gyönyörű környezetében órákat el tudok tölteni. Ma is több órán keresztül csak ültünk ott és csak beszélgettünk, persze a szieszta mellé nem maradhatott el a kávé sem, ami a finnek lételeme. 😀

Ennyi év után is rá tudok csodálkozni, hogy itt északon mennyivel tisztább a levegő, mennyire nyugodtak az emberek és, hogy sokkal kékebb az ég.

A tengerparti látogatás után egy kis pihenés következett, majd Aulikkiékhez mentünk, ahol a férjével ketten nagyon kedvesen fogadtak minket és egy nagyon finom füstölt lazacot fogyasztottunk vacsorára. Egy csodálatos napot töltöttünk ma együtt. Holnap itt Pori belvárosában fogjuk tölteni a napot. Egykori osztályfőnököm és kedves barátom Szilvi fog a városban körbevezetni minket, késő délután pedig irány a Pori Jazz. A mai fotókat nemsokára töltöm fel a facebook oldalamra, ami ide kattintva érhető el. Holnap este ismét jelentkezem a kis beszámolóval. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s