Munka! Munka! Munka!

Sziasztok!

Jelenleg 2018. 09. 23. van és 0:37, amikor ezt a cikket elkezdem írni. Az utóbbi időben kicsit eltűntem erről a világot jelentő online deszkákról, de nem azért mert elhaláloztam volna, szimplán sok volt a dolgom és kevesebb időm jutott írni. Ilyenkor szokott jönni a bezzeg erre, meg arra volt időd, na meg, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szakít és minden hasonló klisé baromságok.

Amúgy múltkor megkaptam egy nyilvános fórumon, hogy túl komorak az írásaim, és hiányzik belőlük a humor. De sajnos az élet sem mindig humoros, emiatt én sem mindig eregethetem úgy a poénokat, mint a szomszéd Piri néni a galambokat.

No, de visszatérve az eredeti témára! Most úgy döntöttem, hogy egy kicsit írok nektek a munkamániáról. Tudom mérhetetlenül izgalmas téma, és ezzel olvasók százezreit fogom a képernyő elé vonzani. Mindenesetre ez ismét egy aktualitás az életembe és miért ne írhatnék spontán magamról és tök általános dolgokról.

Nem is olyan régen a fejemhez vágták, hogy munkamániás vagyok és csak a munkámnak élek, ezen kívül már semmilyen kommunikációra nem vagyok képes. Ezek után gondolkodtam el, hogy talán van valami igazságalapja, mert nem az első alkalommal kaptam meg ezt a kritikát. Korábban nem csak a barátaimtól, hanem a szüleimtől és a családtól is megkaptam, hogy túl sokat dolgozom. Valahogyan számomra ez továbbra is fura. Nem érzem magam munkamániásnak. Az igazi munkamániások nem szoktak aludni 6 órát éjszaka, és nem mozdulnak ki egyáltalán. Tény, hogy jelenleg két helyen tanítok, és mellette el szoktam vállalni magántanítványokat is, meg persze a fotózásokat sem hanyagolom. Ez soknak tűnhet így elsőre olvasva, de azért heti egy napot mindig adok magamnak, amikor nem dolgozom. Ez persze nem mindig jön össze, de általában vasárnaponként nem szoktam elvállalni semmi olyat, ami munka lenne.

Sokan úgy gondolják, hogy hülye az, aki a munkájának él. Számomra a tanítás nem csak egyszerű munka. Ez hivatás, hobbi és szórakozás is egyben. A tanítás egy olyan dolog, aminek látom, hogy van értelme. Hatalmas örömmel telt el még így lassan 4 év tanítás után is, ha a tanítványaim sikeres nyelvvizsgát tesznek és azt részben nekem is köszönhetik. Szoktam hallani, hogy a munkamániások érzelemszegény emberek, és nem tudják, hogy mi az igazán jó. “MI AZ IGAZÁN JÓ???” Szerintem azt mindenki el tudja dönteni, hogy mi neki az igazán jó. Ne akarjuk saját álmainkat másokra erőltetni. Valaki családra vágyik, más arra, hogy körbeutazza a világot, vagy multimilliomos legyen, én meg szimplán csak arra, hogy taníthassak. Nem gondolnám magam érzelemszegénynek sem, csak mindössze nem vagyok annyira romantikus alkat, mint egyesek.

“Azért dolgozunk, hogy éljünk, s nem azért élünk, hogy dolgozzunk!”

Ezt a mondást mindig apukám szokta mondani, amikor úgy érzi, hogy kezdek átesni a ló túloldalára. Vannak emberek, akiknek a munka, siker és a karrier építés okoz örömet, de ezzel semmi gond nincs. Sajnos olyan világot élünk ma, hogy amíg nem a családalapítás áll a legelős helyen a sorban, addig lenézik ezeket az embereket és  kevesebbnek, “lelki szegénynek” titulálják őket.

Nekem igazából röviden és tömören ennyi a véleményem ezzel a témával kapcsolatban. Érdekelne, hogy ti hogyan vélekedtek erről. Tényleg ennyire ördögtől valónak számít, ha valaki nem a családalapításra, hanem a karrierépítésre összpontosít inkább? Véleményeiteket egy komment formájában hagyjátok meg a cikk alatt! 😉

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s