A Cosmopolitan kétnapos rendezvényén jártam. 🙂

Sziasztok!

Egy kicsit megkésve, de nem megtörve írom most ezeket a sorokat. Elnézéseteket kérem, annak ellenére, hogy kezdem magam összeszedni, azért még egy kicsit szét vagyok csúszva. A Cosmopolitan idén is megszervezte a Blogger Days nevű rendezvényt. Immáron ötödik alkalommal volt lehetősége az embereknek, hogy kicsit mélyebben betekinthessenek az online média világába. Idén már két napra bontották a programokat. Számomra ez volt a második alkalom, hogy itt jártam. Tavaly sajnos nem tudtam rendesen kihasználni a rendezvény adta lehetőségeket, mert pont lapzárta volt a magazinnál, ahová be-bedolgozgatok, és emiatt egy nagy rohangászás volt az egész nap a Telekom székház és a lakásom között.

Idén viszont péntekre és szombatra is szabadnapot vettem ki így rendesen részt tudtam venni a programokon és előadásokon.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy férfiak mit keresnek egy alapjáraton nőknek szóló divatmagazin által rendezett konferencián. Tőlem is sokan megkérdezték, hogy mi az, ami miatt én ilyen helyre megyek. Azon túl, hogy a Cosmopolitan tényleg egy női divatmagazin, és ez a rendezvény is elsősorban a hölgyeket és a tini lányokat célozta meg, ennek ellenére úgy érzem, hogy minden nem és korosztály megtalálta a magának való előadást, workshopot, vagy bármilyen más interaktív programot. Én is megtaláltam azokat az előadásokat, amiket hasznosnak gondoltam magamnak.

A tavalyihoz képest összehasonlítva az idei két napos szétbontás határozottan pozitív volt számomra. A Grupama Aréna több szempontból volt jó, és sajnos rossz választás is egyben, mint tavaly a Telekom székház. Nekem kimondottan tetszett, hogy idén is volt ingyenes ruhatár. Az ilyenkor ősszel már elengedhetetlen. A kiállítótér szintén egy pozitív csalódás volt tavalyhoz képes. Sokkal nagyobb tér volt, nem tömörültek annyira egymás nyakán az emberek, mint az előző évben. A kávé és reggelizőstand is jól volt összerakva, bár egy kicsivel több asztalra lett volna szükség.

Számomra két olyan dolog volt, ami kicsit zavaró volt, vagyis tulajdonképpen három. Az első dolog, ami szemet szúrt, hogy az előadótérben nagyon kevés szék volt, szinte lehetetlenség volt leülni, rengetegen kényszerültek arra, hogy végigálljanak több előadást is. A másik dolog pedig a levegőtlenség és a meleg volt. A szervezők sajnos csak sokadszori kérésre nyittatták ki az aréna nézőterére nyíló ajtókat. De ezeket nem azért írom, hogy kötözködjek, csak úgy tapasztalatként. 😀

Ezektől függetlenül nekem nagyon bejött mindkét nap. Az első nap 13:00-tól lehetett érkezni, 14:00-kor pedig Sabján Johanna, a Cosmopolitan főszerkesztője, és Steiner Kristóf nyitották meg a napot. Mialatt koffeinnel mérgeztem magam kedves ismerősökkel futottam össze, és egy jó kávé mellett beszélgettünk kicsit, majd három előadást hallgattam meg. Először Kasza Tibi mesélt az online platformokon folytatott tevékenységéről, a későbbiekben Szalai Balázs beszélt az influencer létről, illetve, hogy a mennyiség, vagy a minőség az, ami fontos. Végül, de nem utolsó sorban Jónás Petra, social account maneger tartott előadást arról, hogy melyik platformokon érdemes megosztani a dolgainkat, és, hogy azt hogyan tegyük. Ezek után még voltak programok bőven, de egyéb elfoglaltságaim miatt kénytelen voltam eljönni.

A második nap már több idő jutott körülnézni, mert az egész már reggel 9:00-kor elkezdődött. A reggeli szendvics és különbözőfajta péksütemények voltak. Ezen a napon egy kiscsoportos workshopon is részt vettem a Samsung szervezésében. Itt Simonffy Peti, Nessaj és Török Ábel beszéltek a videós létről. Kimondottan élvezetes volt hallgatni, amit a fiúk meséltek, rengeteg okos dologról beszéltek. Emiatt a workshop miatt lemaradtam a Cosmopolitan Blogger Awards Díjátadóról, de ez annyira nem zavart. A délután folyamán Pamkutya Norbi előadását hallgattam végig.

IMG_0103.jpg
Simonffy Petivel, Nessajjal és Török Ábellel

Összességében nagyon jól éreztem magam. Próbálom hasznosítani mindazon dolgokat, amiket hallottam, és természetesen 1-1 elrettentő példát is láthattam, hallhattam, hogy milyen ne legyek bloggerként. Abban biztos vagyok, hogy, ha a Cosmopolitan jövőre is megszervezi a Blogger Days-t, akkor biztos, hogy újra benevezek a versenyre is, és a rendezvényen is részt veszek. A blogomra pedig megpróbálok minél több időt szentelni, hogy minél több írással örvendeztesselek meg titeket. 🙂

Így a cikk zárásaként egy olyan dolgot kell megemlítenem, amit a Blogger Days alatt kérdeztek tőlem. Ez a kérdés pedig úgy hangzott, hogy: Mi a célom a blogolással? Erre a kérdésre soha nem tudtam úgy igazán jól, frappánsan válaszolni. Számomra ez egy online játszótér. Soha nem szerettem volna ebből megélni, vagy zsebpénzt keresni. Számomra ez egy hatalmas stresszoldó tevékenység, hogy ide kiírhatom a gondolataimat. Ezen kívül, ha a cikkeimmel esetleg tudok másoknak segíteni, az pedig kimondottan jó érzéssel tölt el. Tudom néha túl őszinte vagyok, néha kuszák a gondolataim, de próbálok olyan tartalmat készíteni, ami azért nem a szemét kategóriába tartozik. 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s