Nem nekem, nem a szüleidnek, csak is magadnak! 

Sziasztok!

Remélem megbocsátjátok, hogy ismét egy kicsit komolyabb témát választottam. Sokszor megkapom akár online, akár személyesen, hogy túl komoly vagyok. Ez valójában nem igaz, csak néha nekem is van olyan hangulatom, amikor szeretek elmélázni, elmélkedni 1-1 dolgon. Az elmúlt napokban is az érzem, hogy van egy téma, amit szeretnék magamból kiírni és ez pont beleillik ebbe a rovatba.

A tanév kezdete óta szinte minden nap megjelenik egy-egy pedagógiával, vagy magyar oktatással foglalkozó cikk. Sajnos egyik sem egy vidám téma az elmúlt években. Ma viszont olvastam egy olyan cikket, amiben azt tárgyalták, hogy miért kell egyest adni a diákoknak, ha a felszerelésük hiányos. Ezzel kapcsolatban, majd a legközelebbi részben fogok írni.

Ma egy olyan dolgot fogok pedzegetni, ami szinte mindennapos a diákok, a tanárok, és a szülők körében. Rengetegszer találkozhatunk olyan esetekkel, amikor egy gyereknek a szülő elvárásait kell teljesíteni, annak ellenére, hogy ő ezt nem őszintén, élvezettel teszi. Ne értsetek félre, nincs azzal semmi baj, ha a szülőknek vannak elvárásaik a gyerekeik felé, csak az nem mindegy, hogy ezek milyen fajta elvárások.

Általános esetben mi lehet a szülő elvárása egy gyerekkel szemben? Éljen példamutatóan, ne ártson másoknak, és legyenek céljai. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a szülők sokszor azt mondják a gyerekeiknek, hogy szégyent hoznak rájuk, ha rossz jegyet szereznek az iskolában. Mindezzel arra nevelve a gyereket, hogy azért kell teljesíteni az iskolában, hogy anyuka és apuka ne szégyenkezzenek más szülők, kollégák vagy ismerősök előtt, ha szóba kerül a gyerek iskolai teljesítménye.

young-teenager-doing-homework-on-laptop-computer-at-home_bojpdz5og_thumbnail-full01

Sajnos a mai világban általános probléma lett, hogy a szülők egymás között versenyeznek, hogy kinek szebb, okosabb, szorgalmasabb a gyereke, és persze azon, hogy ki tudja jobban a tanító-, és tanárnénik seggét jobban nyalni a különbözőfajta ajándékokkal. Ezért is van az, hogy a szülők ennyire nyomják a gyerekeiket, hogy tanuljanak, és legyenek csodagyerekek, csak hogy ezáltal elbüszkélkedhessenek velük. Jelen esetben sokszor az is közrejátszik, hogyha a szülők annak idején nem tudták a saját vágyaikat beteljesíteni, ezért azokat a gyerekeiken keresztül próbálják bepótolni.

Sok szülő, akiket szembesítenek ezzel azt szokták válaszolni, hogy ez nem más, mint ösztönzés, szerintem meg mezei egyszerű lelki terror. Tudom, ez az a pont, amikor a szülők kiakadnak rám, hogy milyen jogon írok ilyeneket, amikor nincs gyerekem, és azzal tapasztalatom se. Viszont tanárként rengeteg középiskolást látok, akik hasonló cipőben járnak. Sőt én is átéltem ezt nagymamám által.

Egyénileg és szakmailag is úgy gondolom, hogy ez az egyik legrosszabb, amit a gyereknek lehet mondani. Mindenki magának tanul! Nem a tanárnak, nem a szülőnek, nem szomszédnak. Nem szabad elfelejteni, hogy mindenki más személyiséggel, más vágyakkal, és más életcélokkal rendelkezik, ezeket illik tiszteletben tartani. Attól, hogy másokra erőltetjük a magunk dolgait nem fogunk pozitív eredményt elérni. A diákokkal is csak megutáltatjuk azt a dolgot, amit kötelezően ráerőltetünk.

Most pedig részben a középsulis diákjaimhoz szeretnék szólni, és mindenkihez, aki hasonló helyzetben van. Jó dolog, ha a szülők elmondják a véleményeiket, érdemes meghallgatni, leülni, és közösen megbeszélni mindent. Viszont ne azért tanuljatok, hogy ne hozzatok szégyent a szüleitekre, hanem azért, hogy ne hozzatok szégyent magatokra! A tudás, amit elsajátítotok, a megszerzett képességeitek a ti javatokat fogja szolgálni, és csak úgy lehettek sikeresek az életben, ha magatoknak akartok megfelelni, és azt csináljátok, amivel tényleg szeretnétek foglalkozni. A jövőbeli munkahelyeteken is akkor fogjátok jól érezni magatokat, ha azzal foglalkoztok, ami érdekel titeket.

Se szülő, se diák ne érezze magát rosszul, ha egy-két alkalommal rosszabb jegy kerül az ellenőrzőbe, az ilyen néha megesik. Mindenkinek vannak rossz napjai. Attól senki nem lesz kevesebb, mert nem mindenből kitűnő tanuló.

A diákokat csak arra tudom buzdítani, hogy kövessék az álmaikat és teljesítsék be azokat a dolgokat, amiket céljaiknak kitűztek, a szülőket és a tanárkollégákat pedig arra, hogy támogassuk ezeket a gyerekeket, hogy a saját területükön sikeresek lehessenek.

Nem voltam kitűnő soha. Iskolai éveim alatt nagymamámmal rengeteg vitám volt, amikor tanultunk. Ő szerette a matekot, én utáltam és nem értettem. Nyolcadikos pályaválasztás alkalmával anyukám azt szerette volna, ha fodrásznak megyek, apukám pedig mindenáron villanyszerelőnek akart küldeni, de belátták, hogy egyiket sem csinálnám élvezettel. Leérettségiztem, a matematika mindössze 38%-ra sikerült, ami egy kettest jelent. Ők mégsem szégyenkeztek emiatt. Támogattak abban, hogy fotós legyek, majd később az egyetemi jelentkezésemkor is mellettem álltak. Mindig kapok tőlük 1-1 tanácsot, amiket vagy megfogadok, vagy nem, de nem akarnak a saját képükre formálni. Elfogadták, hogy nekem más elképzeléseim vannak.

Nektek erről mi a véleményetek? Gondolataitokat hagyjátok meg a cikk alatt egy komment formájában. 🙂

Reklámok

One thought on “Az én középsulim #7 – Magadnak tanulsz, nem másnak!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s