Amikor én diák voltam… 😀

Sziasztok!

Most úgy gondoltam, hogy egy rész erejéig most nem tanárként átélt történetemet fogom elmesélni, hanem egy régmúltban történt vicces történetemet, abból az időszakból, amikor még magam is diák voltam. Február 15-én lejárt a jelentkezési határidő a felsőoktatásba, és az érettségire való jelentkezés. Az én történetem is az érettségiről fog szólni, azon belül is a matematika írásbeli érettségimről.

Hivatalosan 2010-ben fejeztem be a középiskolai tanulmányaimat, viszont már kilencedik osztálytól minden év végén egy-egy tantárgyból letettem az előrehozott érettségit, így a fináléra mindössze két tantárgyam maradt, a magyar és a matematika.

Számomra ez az egész érettségi mizéria olyan volt, hogy mihamarabb le akartam tudi az egészet, részben emiatt is vállaltam be, hogy amiből tudom leteszem az előrehozott vizsgákat. Ugye ma már ezt nem lehet megcsinálni, de akkor elég volt hozzá annyi, hogy egy osztályozó vizsgát kellett tenni a hátralevő évekből, és már lehetett is érettségizni.

Elsős korom óta az életem legnagyobb mumusa a matematika volt. Persze ezen kívül más reál tárgyak sem számítottak az erősségeimnek. Fizikából, kémiából, vagy biológiából, ha már hármast kaptam az felért egy ötössel. A matematika meg annyira mumus volt, hogy már a kettes is hatalmas örömnek számított. Bárhogy próbáltam tanulni, egyszerűen nem értettem az egészet.

Szóval ott voltunk 2009/2010-es tanévben, a matematika tanárommal, Erika nénivel rengeteg küzdelem volt, folyamatosan azt pásztáztuk, hogy hogyan ne bukjak meg, és hogyan rugdosson át az érettségin. 😀 Amúgy nagyon jóban voltunk végig, persze kisebb-nagyobb tanár-diák súrlódások voltak a négy év alatt, de ez így is van rendben. Azóta is nagyon ritkán, ha valahol összefutunk pár szó erejéig meg szoktunk állni. Na, de térjünk vissza a lényeghez! A korábbi évek tapasztalataiból az utolsó évemet nagyon meg kellett nyomni. Még arra a heti plusz egy óra matematika korrepetálásra is eljártam, csak hogy meglegyen az a nyamvadt papír az év végén.

Meglepő módon az utolsó tanévemet masszívan úgy vittem végig, hogy egy egyest sem kaptam, végig 2.0 volt az átlagom. Csak ketteseim voltak. Még talán büszke is voltam magamra. 😀

Elértünk hát 2010 májusához, matematika írásbeli érettségi. Előtte levő nap nem sokat aludtam, mert akkor voltak finn vendégeink, és még visszakísértük őket Budapestre. Reggel full kómásan bebattyogtam írásbelizni, előtte bevágtam egy pohár bort, és vittem magammal 5 tábla Milka csokoládét, és 4 liter kólát, hogy még véletlenül se aludjak el.

180 perc állt rendelkezésre a teszt kitöltéséhez. Kinyitottam a füzetet, amiben a feladatok voltak, és azokkal kezdtem, amik számomra könnyűek voltak. Dolgoztam serényen, többször is átszámoltam mindet, hogy még véletlen se legyen azokban hiba. Geometriai feladatoknál szintúgy minimum kétszer megcsináltam a szerkesztést, csak, hogy a legpontosabb adatok jöjjenek ki. Annyira. de annyira jónak éreztem magam, és gondoltam felnézek az órára, amikor is azt látom, hogy mindössze fél óra telt el.

Maradt további két és fél óra a többi feladatra, ahol vagy csak részben tudtam megcsinálni, vagy neki sem tudtam állni. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy maximum a tanárnő vagy röhög rajta egyet, vagy a haját fogja tépni, ha javítani fogja a feladatokat, de inkább írok mindenhová valamit, hátha részpontokból is sikerül kihoznom valamit. Végül másfél óra után meguntam az egészet és leadtam a füzetet. Hazamentem.

Amikor hazamentem, elővettem a reggel felbontott Irsai Olivért és a nap végéig elfogyasztottam. Egész nap mindenki kérdezgetett, hogy hogyan érzem, milyen lesz, stb… Az egészre csak annyit tudtam mondani, hogy valamilyen lesz. Persze megkönnyebbültem, amikor túl voltam rajta, de azért minden nap belegondoltam abba, hogy milyen lesz, ha nem lesz meg a 20%, és mennem kell szóbelizni. De még abba is belegondoltam, hogy 10%-om sem lesz, és akkor bukom az egészet.

Teltek a napok, majd elérkezett az időpont, amikor meg lehetett nézni az eredményeket. Izzadságtól patakzó tenyérrel mentem be az iskolába, és szerencsétlenségemre pont találkoztam a tanárnővel, akin messziről látszott, hogy dühös rám. Uh, ott egyből arra gondoltam, hogy basszus, nem lett meg a 20%, mennem kell szóbelizni. Megyek fel a lépcsőn, közeledem a tanárnő dühös tekintetéhez, és csak egyre csúnyábban bámul. Na akkor már az is elkezdett furdalni, hogy ez 10% sincs, és nagyon le fog emiatt baszni.

Mire felértem a lépcsőn a tanárnő csak annyit kérdez, hogy miért nem figyeltem jobban, és miért nem tudtam összeszedni, még 2%-ot? Na ott egyből rákérdeztem, hogy 18%, és szóbeli? Majd megint csak annyit mond, hogy azon a nyamvadt 2%-on múlt az egész. Ott már komolyan beparáztam, hogy nem 18%, hanem csak 8%, és októberben pótérettségire kell mennem. Az egész életem lepergett a szemem előtt…

Bementünk hát az igazgatói irodába, ahol a dolgozatokat meg lehetett tekinteni, és odaadja a füzetet. Addigra olyan idegállapotban voltam, hogy marhára nem érdekelt, hogy milyen feladatokat rontottam el, mindössze már csak az eredményt akartam látni hátul. Megfordítom hát a tesztet és azt látom rajta, hogy 38%. Akkor esett le, hogy a 2%-ot nem a ketteshez, hanem a hármashoz kellett volna összeszednem. Erika néni nagyon szeretett volna hármast adni az érettségimre, de emiatt a 2% miatt nem tudott, és emiatt volt rám dühös, hogy nem figyeltem oda eléggé.

Nem is kell mondanom, hogy akármennyi % is lett volna az eredmény a kettest látva úgy megörültem, hogy nem bírtam abbahagyni a röhögést. Szegény tanárnő meg nem értette, hogy mitől van ilyen vicces kedvem. Utána természetesen már ő is értette.

Manapság a diákjaim, ha megkérdezik, hogy annak idején milyen tanuló voltam, és hogy hogyan érettségiztem, akkor ezt mindig elmesélem nekik, hogy lássák azt, hogy nem csak a kitűnő diák tud a jövőben érvényesülni.

Nektek vannak érdekes érettségis történeteitek? Ha igen akkor Facebookon, vagy itt a cikk alatt osszátok meg velünk. 🙂