Csend, rend és fegyelem! Vagy mégsem?

Sziasztok!

Egy olyan téma ugrott fel a minap valamelyik ismerősömnél a Facebookon, amibe körülbelül félévente beleszaladok,. Mi más lenne, ha nem a sorkatonaság kérdése, és annak visszavezetésének szükségessége. Egyszer ebben a témában egy pár éve írtam egy rövidebb szösszenetet, de most úgy gondoltam bővebben kifejtem a véleményem, mert kezd unalmassá válni a sok közhely a katonasággal kapcsolatban. Még mielőtt azzal jönnétek, hogy az írásomra nem fognak ezek az emberek eltűnni vagy megváltozni, elárulom, hogy nem azért írok, hogy megszűnjenek ezek a megosztások, csak ha már mindenki kifejtheti a véleményét, akkor én is megteszem.

Magyarországon az általános hadkötelezettséget 1868-ban vezették be, így létrejött a sorkatonai szolgálat. A hadkötelezettség 21 éves kortól kezdődött, majd 1939-ben ezt levitték 18 évre. A sorkatonai szolgálat időtartama pedig két év volt, amit a későbbiekben másfél évre csökkentettek, majd a rendszerváltás után ezt az időtartamot is folyamatosan csökkentették, egészen 2004 novemberéig, amikor véglegesen megszüntették a sorkatonai szolgálatot.

A 2004-es megszűnése óta folyik a vita az emberek között, hogy szükséges lenne-e újra, vagy sem. Az internet elterjedésének köszönhetően különböző nézettségvadász oldalak hoztak le kamu híreket az elmúlt években, hogy újraindul a sorkatonai szolgálat. Persze ezt nagyon sokan el is hiszik, majd megosztják facebookon, ahol a komment szekcióban elkezdődik az észosztás.

Még azok körében is megosztó ez a téma, akik valóban teljesítettek sorkatonai szolgálatot. Apukámnak például vegyes érzései vannak. Magát az ötletet jónak tartja, csak a kivitelezést tartja pocséknak. Egyesek pedig kedves nosztalgiával gondolnak vissza a honvédségnél töltött időszakra, mások pedig a pokolba kívánják.

Másik jellemző hozzáállás pedig az, hogy a katonaság azért szükséges, hogy az rendet és tisztességet tanítson a fiataloknak, illetve, hogy a kisfiúkból férfit faragjon. Nagyon sokan azt hiszik, hogy a fiatalok körében azért van rengeteg vékony, vagy ahogyan írni szokták “piszkafa” fiú, mert nem neveli meg őket a katonaság és nyeglék maradnak. Egy másik általános ténymegállapítás pedig az szokott lenni, hogy a tisztelet hiánya is a sorkatonaság hiányának tehető be. Sőt olyat véleményeket is szoktam látni, hogy emiatt van ennyi meleg manapság.

Sorozas2001-photoTuryGergelyHVG.jpg

Elsősorban, szerintem jó, hogy már nem létezik, kötelező sorkatonai szolgálat, mert nem mindenki alkalmas katonának, és minden felnőtt el tudja dönteni, hogy szeretne-e részt venni kiképzésen, vagy sem. A honvédségnek, amúgy is az lenne a feladata, hogy az oda jelentkezőket megtanítsák a helyes fegyverhasználatra, és mind lelkileg, mind fizikailag felkészítsék őket. Ez az intézmény nem arra való, hogy betörje a fiatalokat, mint az engedetlen lovakat. A rend, fegyelem, és tisztesség olyan dolgok, amiket otthonról kéne hozni. Ez leginkább a szülők feladata, hogy a gyerekeiknek megtanítsák. Csak a 21. században, amikor a gyermekistenségek korszakát éljük, a szülők már nem akarják nevelni a gyerekeiket, hanem ezt óvónőtől, a tanártól, meg egyesek a katonaságtól szeretnék.

Szomorú, hogy sokan a tiszteletlenség, az elhízás, és az elcseszett divat okának a sorkatonaság hiányát tartják. Pedig ezek mind olyan dolgok, amiket otthonról hoz az ember. Én 1992-ben születtem, szóval esély nem volt rá, hogy valaha is a honvédség közelébe kerüljek, anélkül, hogy én azt akarnám, mégis normálisan élem az életem, és tisztában vagyok vele, hogy mit szabad, és mit nem.

Az elhízás sem róható ennek a számlájára. Aki akar az tud tenni ellene katonaság nélkül is. Rengeteg otthon végezhető gyakorlat van már, ezen kívül elterjedtek a street workout parkok is, amit bárki ingyen használhat, ha nem jut konditermi bérletre.

A divat pedig divat. A legtöbb ember mindig olyan divatot követ, amit éppen az adott időszakban lát. A 80-as évek végén a férfiak körében a bundesliga haj, és a csőnaci volt a menő, az akkori 40-es, 50-es korosztály azt tartotta elcseszettnek. El lehet dönteni, hogy követjük-e a divatot vagy sem, de soha nem lesz olyan, ami mindenkinek megfelelne, és ezen még a sorozás sem segít.

Melegek pedig akkor is voltak, mint minden korszakban, csak talán akkor mégannyira olyan idők voltak, hogy ezt nem vállalhatták nyíltan. Aki pedig azt képzeli, hogy egy kis fegyverforgatástól, és csicskamunkától egy meleg férfi majd a nőket fogja szeretni, hát nagy tévedésben él.

A sorkatonai szolgálat legnagyobb problémája az volt, hogy kötelező volt, és mint tudjuk, ami kötelező, azt senki nem szereti. Többek elmesélése szerint a magyar verzió semmi hasznosat nem adott az embereknek, mindössze felesleges erőfitogtatás volt az egész laktanyákon belül. A magasabb rangúak b*sztatták az alattuk levőket. Így pedig lássuk be nincs semmi értelme az egésznek. Számomra a finnországi katonai szolgálat szimpatikusabb. Helyi ismerőseim mesélték, hogy bár ott is megvan a hierarchia, de ennek ellenére a fegyverhasználat mellett megtanulják azt is, hogy egységben az erő, és hogyan dolgozzanak csapatként.

A magyarok többsége a haza megvédése miatt hiányolja ezt az intézményt, sőt én is többször megkapom kérdésként, hogy hogyan fogom megvédeni a hazámat, ha kitör egy újabb háború. Akik voltak katonák akár a rendszerváltás előtt, akár az azutáni időszakban elmesélték, hogy olyannyira silány kiképzést kaptak, hogy ők sem tudnák megvédeni a hazát. Ezen kívül pedig, ha ténylegesen kitör egy újabb világháború, akkor ott már nem lőfegyverekkel, és bombákkal fogják vívni a harcokat. Az meg egy másik dolog, hogy én nem is akarnám védeni ezt az országot a jelen körülmények között. (A világ megérett a pusztulásra.)

Én magam részéről örülök, hogy nem kell ilyennel foglalkoznom. Majd, ha úgy döntök, hogy egyszer szeretném megvédeni ezt az országot, akkor majd saját akaratomból bevonulok, de katonaság nélkül is megadom a tiszteletet annak, aki azt kiérdemli. Hatalmas izmokat nem szeretnék növeszteni, az elhízás ellen meg teszek annyit, hogy most heti kétszer, nyáron pedig heti ötször eljárok majd edzeni.

Aki pedig katona akar lenni, az tegye önszántából, és ne azért mert belekényszerítik. Már több olyan iskola is létezik itt Magyarországon is, ami erre a pályára készíti fel az érdeklődő diákokat.

Ti mit gondoltok erről az egészről. Szükség lenne-e a sorkatonaságra, vagy sem? Tudjátok, komment szekció, de csak okosan, és értelmesen. 😉

Reklámok

8 thoughts on “Sorkatonaság?

  1. A sorkatonaság eltörlésével a hazaszeretet is eltűnt ahogyan ez az írás is jól tükrözi. Én büszke vagyok mai napig hogy a határt védhettem. Nem is jöttek át akkor a migráncs majmok. Sok fiatal azt sem tudja hogy mit jelent a haza szeretete csak úgy elvárják a támogatást a semmire. Egyből minden kéne de tenni nem tesznek érte semmit.

    Kedvelés

  2. Én még két évig voltam katona, és bár sok jót tanultam megboldogult szüleimtől, mégis a seregben lettem igazán férfi. Itt olyan apró dolgokat is megtanultam, amiket a családom nem tudott nekem megtanítani. Ezeket a dolgokat próbáltam én is továbbadni a három fiamnak. Azt látom a mostani generáción, hogy a legjobb családi nevelés mellett sincs meg bennük a kitartás, és a haza iránti tisztelet. Mindig azt tanítottam nekik, hogy ne csak szeressék, hanem tiszteljék is a hazájukat. Itt élünk, itt van az otthonunk, amit ha úgy alakul meg kell védeni. Lehet itt mutogatni egymásra, hogy védje meg aki akarja, de ha az egymásra mutogatás fog menni csak, ha baj lesz, akkor nagyon könnyen arab gyarmat lesz a kicsiny hazánk.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) MPRSK bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s