Most leírok mindent őszintén.
Sziasztok!
Egy olyan elhatározást hoztam, amiben nagyon bízom, hogy fogom tudni tartani. Eldöntöttem, hogy innentől kezdve hétfőn és szerdánként napi két cikket fogok nektek hozni. Ezeket akkor fogom írni, amikor reggelentem megyek Komáromba dolgozni, majd amikor jövök vissza Budapestre este.
Ma indítottam útjára az új rovatomat, ami Retro TV névre hallgat. Itt olyan televíziós műsorokat szeretnék bemutatni, amik a gyerekkorom szerves részét képezték, és esetleg másoknak is nosztalgikus hangulatot okozhat. Remélem nektek is tetszeni fog. Terveim szerint hetente kétszer fogok ezzel a rovattal jelentkezni.
Most viszont úgy döntöttem, hogy valami olyanról írok, amit már többen kérdeztek, amikor megosztottam egy-egy fotós munkámat az oldalamon. Most leírom, hogy mi is az igazság, és miért is hagytam abba hivatásszerű a fotózást.
Eredetileg Alkalmazott fotográfus végzettségem van. Tanulmányaimat Győrben végeztem az Oktáv továbbképző központ által szervezett kétéves tanfolyamon, Szabó Béla fotóművész szárnyai alatt.
A fotográfia számomra már gyermekkoromban is nagy szerepet töltött be az életemben. Már kisiskolásként is imádtam használni anyukám fényképezőgépét, és minden olyanról fotót készíteni, amire úgy gondoltam, hogy szép. Természetesen ezek csak apró kattintgatások, próbálkozások voltak. Annyi idősen még fogalmam nem volt róla, hogy mi az az utómunka.
Első saját fényképezőgépemet a kilencedik születésnapomra kaptam nagymamámtól. mindketten nagyon büszkék voltunk. Ő azért, hogy megvehette nekem életem első fényképezőgépét, én meg azért, mert megkaptam. Természetesen intésként megkaptam, hogy nagyon figyeljek oda, hogy mit fotózok, mert csak 24 kockás a tekercs, és azt be kell osztanom.
Arra emlékszem, hogy soha nem szerettem olyan fotókat készíteni, amin emberek voltak. Ha kirándulni mentünk, akkor mindig próbáltam olyan fotókat készíteni, amivel másoknak meg tudok mutatni dolgokat. Az évek folyamán bárhová mentünk a fényképezőgépem mindig velem volt. A későbbiekben pedig szépen lassan új, és professzionálisabb felszerelést próbáltam beszerezni, a számítógép és az internet segítségével pedig tesztelgettem az utómunkát a képszerkesztő programokkal.
2010-ben, amikor középiskolában végzős voltam nem tudtam eldönteni, hogy mit kezdjek magammal. Szerettem volna elmenni egy évre Finnországba, de sajnos az a terv nem jött össze. Egy év elteltével újra eljutottam a továbbtanuláshoz, amikor el kellett döntenem, hogy melyik álmomat teljesítsem be. Úgy döntöttem, hogy fotós leszek.
A kétéves képzés alatt egy nagyszerű, minőségi oktatásban vehettem részt. Szabó Béla nagyon lelkiismeretesen átadta a szakmai tudást, és rengeteg stúdiós és szabadtéri fotózásnak lehettünk részesei általa.
Az életem végül másképp alakult, és egy olyan döntést hoztam meg, ami akkor egyben jó, és egyben szörnyű volt. El kellett döntenem, hogy maradok fotós, és akkor megrendelésre dolgozom, vagy még 21 évesen, nem annyira öreg fejjel belevágok az egyetembe, hogy beteljesítsem a másik nagy álmom. Végül az egyetem mellett döntöttem, és a fotózást, mint hivatást elengedtem az életemből.
Természetesen a fotók készítése, mint hóbort, szenvedély továbbra is az életem része maradt, hiszen amint egy kis szabadidőm akad, a kezembe veszem a felszerelésem, és útra kelek akár az északa közepén is, hogy alkothassak egy kicsit. Ezen kívül még kisebb nagyobb felkéréseket elszoktam vállalni. Egy-két TFCD fotózás, nyaranta egy-egy esküvő, és a Monostory társulatnak is én vagyok az egyik fotósa, bár ez az elmúlt egy évben sajnos nem látszott, annyira sok volt az egyéb tennivalóm.
Az évek alatt más fotósokat elnézve rá kellett jönnöm, hogy számomra nem az az alkotás okoz örömet, amikor megmondják, hogy miről, és hogyan kell fotót készítenem, hanem az amikor kiteljesedhetek önmagam, amikor akár órákon keresztül is, de véghezviszem azt, amit elképzeltem, és addig nem nyugszom, amíg az nem olyan lesz.
Sokszor 1-1 jó fotó érdekében képes vagyok akár extrém dolgokat (hülyeségeket) is megcsinálni. Van, hogy a füldön fekszem a sárban, felmászok egy magasabb pontra, vagy a 2013-as nagy árvíz alatt kimászok a komáromi híd korlátjára.
Számomra a fotózás egy mánia, egy igazi idegbaj, amit ha nem az elképzeléseim alapján csinálhatok akkor feszéjezve érzem magam. Családi eseményeken, baráti összejöveteleken már nem is fotózok, ilynenkor mindig megkérek valaki mást, akinél van fényképezőgép, hogy kattintgasson, ha akar. Nekem ez egy szertartás, ha lehet így mondani. A szakmai oktatónk mondta mindig azt, hogy el kell dönteni, hogy alkotunk, vagy szórakozunk. A kettő együtt nem megy, és ebben maximálisan igaza is lett.
Ha minden jól megy, akkor egy kis segítséggel szeretnék a nyáron összehozni egy olyan fotós workshopot, ahol fotózni szerető emberek egy kisebb csoportja összegyűlik, és mindenki szabadra engedi a fantáziáját, majd a végeredményt egymással megosztva tartanánk egy második összeröffenést. Ezek még egyelőre tervek, de bízom benne, hogy sikerül megvalósítani.
Ennyi lett volna a fotózással kapcsolatos történetem. Valamikor a közeljövőben ismét szervezek magamnak egy kis szabadidőt, amikor újra kedvemre alkothatok pár képet. 🙂
Kezeket fel, aki szívesen részt venne velem egy fentebb említett fotózós összeröffenésen. 😛 Komment szekcióban jelezzétek, ha érdekel titeket az ötlet.
Vollai Gergő 
Nagyon le vagyok maradva a bejegyzéseiddel (az olvasással nem, de a hozzászólással igen). Én is abbahagytam egy hivatást, a környezetvédelmet (majd a hét második felében leírom ide, hogy miért), át tudom érezni, amiről írsz. amúgy minden akkor a legjobb, ha magadnak csinálod, nem megrendelésre.
KedvelésKedvelés
A környezetvédelem abbahagyásáról ígértem egy történetet. 2004-ben végeztem az egyetemen környezetmérnökként. Akkor még egyben volt az 5 év egyetem, nem volt kétszintű képzés.
2004-től 2006-ig állást kerestem, országosan, de kezdőként és=vagy nem helyiként nem szívesen alkalmaztak a cégek. Aztán 2006-ban jelentkeztem egy önkéntes munkatapasztalat-szerző programba, így kerültem a zirci múzeumba a geológus mellé kisegítőnek. Ez egy nagyon érdekes állás volt (még mamutlelet-feltáráson is jártam), tovább is maradtam volna még, de nem lehetett.
2007-ben lejárt a szerződésem, ezért a geológus javaslatára visszairatkoztam az egyetemre és felvételiztem Ph.D. doktori képzésre. A geológusnak volt egy ismerőse, aki ismert valakit az egyetemen, így kerültem a radiokémia tanszékre. Az ismeretség csak a helykeresésnél számított, így nagyjából a téma választott engem és nem fordítva, de a felvételinél már nem volt szempont, hogy ismerős ajánlott be. Hosszú történet, hogy miért nem sikerült elvégezni és doktori címet szerezni, és mást mesélnék róla én és mást a témavezetőm, de kb. 1/3 részben voltam hibás én (főleg azért, mert minden különösebb radiokémiai előképzettség nélkül jelentkeztem radiokémiai témára), 1/3 részben a témavezetőm (aki nem volt rossz ember, csak nagyon nem illettünk össze, mert sokszor más volt nyilvánvaló neki és nekem, és ami nyilvánvaló, arról az ember nem beszél, ezért sokszor hetekig állt a közös munka, egy-egy szó vagy mondat miatt, amit azért nem mondott ki valamelyikünk, mert nem tudtuk, hogy a másiknak azt mondani kell), és 1/3 részben a rendszer, hogy minden bizonytalan volt, és minden apró információhoz hosszas utánajárás kellett, néha azt sem tudtam, kitől kell megkérdezni, amire kíváncsi vagyok). 2010-ig ott voltam, majd újra állást kerestem, kezdetben országosan, aztán ahogy fogyott a tartalék pénzem, egyre inkább csak a környéken (mert nem maradt már pénzem állásinterjúra utazni, költözni meg végképp nem).
2010 után hasonló kifogásokkal szembesültem, mint 2004-2006 között, ezért 2014-ig csak közfoglalkoztatásban tudtam elhelyezkedni. Közben volt ugyan szakmai sikerem, de az nem járt jövedelemmel. 2011-től 2013-ig szakmai blogger voltam egy Felsőfokon.hu nevű szakmai blogmagazinban, ahol többször is vezettem a környezetvédelmi bloggercsapatot. Annyira hivatalosnak tekintették cégen belül a vezetői tisztséget, hogy ebben a minőségben egy főiskolai hallgató szakmai gyakorlati vezetője is voltam. (Környezetvédelmi gimnáziumban érettségizett, majd újságírónak készült, és szakmai cikkírás volt a szakmai gyakorlata.) Ennél a cégnél 2011-ben és 2012-ben is elismerő oklevéllel jutalmaztak. Ez volt talán a legnagyobb szakmai sikerem és az egyik legjobb munkahelyem, csak pénz nem járt érte. Aztán 2013 őszén egy informatikai átalakítás miatt többet állt az oldal, mint amennyit ment, ezért az egész környezetvédelmi csapat kilépett, új oldalt alapítottunk, ami 2016-ig működött, de idő- és témahiány miatt fokozatosan elfogytunk.
2014-ben a megye legnagyobb környezetvédelmi egyesületénél lettem közfoglalkoztatott. Kb. fél év megszakítástól eltekintve (amikor a munkaügyi központ szólt, hogy most már ne engem foglalkoztassanak, adjanak lehetőséget másnak is) 2014 januárjától 2016 nyaráig ott voltam. Az egyesület napi ügyeit intéztem, és elvégeztem minden feladatot, amit az egyesület elnöke rám bízott. Ez is egy jó munka volt, korábban kb. ugyanezt csináltam náluk önkéntesként is, csak 2014-től már pénzt is kaptam érte. Aztán 2016-ban az egyesület elnöke a saját hibájából elbocsátott: nem adott meg nekem egy fontos információt, és mivel nem tudtam, olyat mondtam egy ügyfélnek, amivel az egyesület elnöke nem volt elégedett, pedig ha tudtam volna azt az információt, akkor mást is tudtam volna mondani.
Ez után állást kerestem, majd 2017-ben visszaküldtem a diplomát az egyetemre, hogy nyugodt lelkiismerettel kereshessek állást a végzettségemen kívül is. Ezzel lélekben elbúcsúztam a környezetvédelemtől, mert nem tudtam érdemben pénzt keresni vele. A diplomát sajnos hazaküldték (azóta sem tudom, mit kezdjek vele), de addigra már fixen elhelyezkedtem másban. Előbb közfoglalkoztatásban 2017 augusztusában 2 és fél hétig fagylaltárusként, ami szintén jó munka volt, majd 2017 szeptemberétől a mostani munkahelyemen, egy faipari gép szaküzletben, ahová úgy kerültem, hogy megláttam a munkaügyi központ álláslistáján, megtetszett a cég neve, és jelentkeztem. Azóta is ott vagyok. Volt már jobb és rosszabb munkahelyem is, de összességében nem rossz hely. És életem legjobb döntésének tartom, hogy visszaadtam a diplomát az egyetemre, mert azzal vált szabaddá az út, hogy más szakterületen is dolgozhassak, de aztán sajnos hazaküldték a diplomát.
KedvelésKedvelés
Szia, én szeretek megrendelésre fotózni, elsősorban portré és esküvő témában dolgozom, de keresem mindig az új kihívásokat. Egyelőre időhiánnyal küzdök de hamarosan megoldom ezt a problémàt 🙂
KedvelésKedvelés