A népszerű kvízműsorra emlékezünk. 🙂

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy belevágok egy újabb sorozatba, ha már az Én középsulim rovatom hamarosan a befejező részhez érkezik. Ezt a cikksorozatot azoknak ajánlom, akik szerint csak panaszkodni tudok, és botrányt keltek magam kötül a nézettség, és a (nem létező) rajongótáborom növelése miatt.

Nem is olyan régen publikáltam az Élet internet nélkül cikkem második részét, és egy csomó minden eszembe jutott, emiatt is döntöttem úgy, hogy ez a téma megér egy spin-off sorozatot. A régi televíziós műsorokról fogok nektek írni, olyanokról, amikre még magam is emlékszem gyerekkoromból. Az első ilyen és az életemben meghatározó szerepet játszó műsor a Mindent vagy semmit! volt Vágó Istvánnal és Brunner Mártával.

Gyerekként rengeteg időt töltöttem nagymamámmal, aki bár tagadta, de annál jobban imádta a mexikói szappanoperákat. Szerencsére a romatikán, és az ármánykodáson kívül szívesen nézte a különbözőfajta műveltségi vetélkedőket is, amit vagy Vágó István, vagy Rózsa György vezetett.

mindentvagysemmit_mozi.24.hu_980x480.jpg

A vetélkedő 1997-ben indult az akkor újnak számító TV2 képernyőjén, és minden hétköznap az esti műsorsávban jelentkezett. A játék fődíja egy autó volt, ezen kívül pénz- és tárgynyeremények sokasága talált gazdára minden adásban. Az egész az amerikai Joepardy című kvízműsorra épült. Minden adásban három játékos versenyzett, a nap győztese pedig eldönthette, hogy megtartja-e azt a pénzt, amit nyert és kiszáll, vagy visszatér a következő adásra. Aki egy bizonyos számú játékban részt vett az vihette haza a főnyereményt, az autót.

Az emberek pedig annyira szerették ezt a műsort, hogy rövid időn kívül kiadták társasjáték formájában is, hogy a rajongók hazavihessék, és az egész család, barátok együtt játszhasság akár otthon is.

Mindent_vagy_semmit_tarsasjatek_816151415624967

Sokan nem szeretik Vágó István stílusát. Többen azt mondjék, hogy modoros, lekezelően viselkedik a műsorokban az emberekkel, és nem neki való ez a műfaj. Ennek ellenére majdnem mindegyik általa vezetett kvízműsor nézettségi csúcsokat döntött meg, hacsaknem a közel 10 évig futó Legyen Ön is Milliomosra gondolunk.

Amúgy lehet, hogy kevesen tudjátok, de a Mindent vagy Semmi!-ben tűnt fel legelőször a sokak által jól ismert meme arc, Hide the Pain Harold, akit a valóságban Arató Andrásnak hívnak, és a műsorból megtudhatjuk, hogy ő nagyon szereti a tejet, és a kakaót is. 😀

A kvízműsor egészen az ezredfordulóig volt képernyőn, majd Vágó István RTL Klubhoz való átigazolása miatt véget ért. Sokan kedves emlékekkel gondolunk vissza erre a játékra, ami annak idején minden hétköznap este a TV elé ültette az egész családot. Aki nosztalgiázni szeretne, akkor érdemes felnézni a Youtube-ra, mert több adás is elérhető teljes terjedelmében.

Nektek mi volt a kedvenc TV műsorotok annak idején? Komment szekció lent, kulturált formában, vagy Facebookon a megosztás alatt. 😉

Reklámok

One thought on “Retro TV #1 – Mindent vagy Semmit!

  1. Ez tényleg jó műsor volt, Vágó István egy nagyon értékes ember és jó műsorvezető, többet kellene szerepelnie a tévében, és ilyen értelmes vetélkedők kellenének, nem olyanok, mint pl. most az Észbontók. Az csak azért jó, mert vicces, de nincs sok értelme. Talán még az 500-ból vagy a Honfoglalóból lehet tanulni valamit.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) MA bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s