Egy jó asszony mindent megbocsát, de én nem! 

Sziasztok!

Remélem jól vagytok. Engem egy kicsit a fejfájás gyötör időjárás miatt, de ez sem ronthatja el a jó kedvem. Na és mitől van jó kedvem? Hát megyek vissza Pestre, és ez mindig sok-sok energiával tölt el. Ezen kívül ma egy olaszos vacsorára is hivatalos vagyok, ami még egy löketet ad a mai napnak.

Többször jogosan illetnek azzal a jelzővel, hogy túl borús, és negatív cikkeket termelek ki, és nincs bennük fiatalosság, energia, és humor. Az élet sajnos nem mindig csak móka, és kacagás, ezáltal ezen a felületen is sokszor előfordul, hogy rossz, és szomorú dolgokról írok kendőzetlenül, ami sokszor nem mindenkinek tetszik. Viszont nem is akarok mindenkinek megfelelni.

A hét elején, amikor a Keleti pályaudvar bezárásáról írtam, akkor hevesebb megjegyzéseket kaptam, hogy az egész felújítás szükségtelen, és azt a pénzt másra is el kéne költeni. Természetesen, mint mindennapos vasúthasználó leírtam válaszba, hogy én személy szerint örülök neki, hogy egy kicsit kipofozzák, és nem fog hiányozni a büdös zsrszag, és a rozsdásodó pléhdobozok látványa. Mindez olyannyira elfajult több olvasóm között, hogy ennek kölcsönös bántások, és személyeskedés lett a vége, ami miatt kénytelen voltam kitiltani néhány embert. A kitiltás híre pedig hozta magával a többi ember haragját is, ahol megkaptam, hogy állandóan csak panaszkodom, és felhajtásra vágyom magamnál.

Akkor nagyon rosszul esett, hogy ezt írták, mert visszanéztem az elmúlt két hónap megosztásait, és 45 cikk közül két olyan volt, amiben panaszkodtam valamire. Mindegy, azóta lenyugodtam, és elengedtem ezt a történetet. Azt javaslom ezek után, hogy nyugodtan nézelődjenek körül a további cikkeim között is, és bátran írjanak azokhoz is, ami esetleg tetszik nekik. Nem ciki, ha valaki a pozitív véleményének ad hangot. 😉

A mai témára is rá lehet húzni, hogy egy kicsit negatívabb, mint kéne lenni, de mivel ez egy olyan hely, ahová kiírom mindig a gondolataimat, ezért ez is megér egy misét. 😀

Egy pár hete írtam arról, hogy nagyon kevés olyan bűnt lehet elkövetni az életbe, amit ne lehetne egyszer megbocsátani. Persze itt most ne a bűnözésre gondoljunk, mert a bűncselekményeket a bíróságon ítélik el. Én most itt személyes dolgokra gondolok. Olyan rossz dolgokra, amiket hirtelen csinálunk, és a későbbiekben nagyon bánunk, hogy megtettük.

Továbbra is úgy gondolom, hogyha engem bánt valaki, vagy megsértenek valamivel, akkor idővel tovább tudok lépni, és tudok adni egy második esélyt. Ehhez tényleg nagyon sok idő kell. Az idő az ami nagyon sokat jelent. Természetesen ez attól is függ, hogy ki mennyire bántott meg. Az is igaz viszont, hogy a második esély ellenére a bizalom már sosem lesz olyan, mint korábban. Alapjáraton is elég nehezen alakul ki bennem egy bizalom, és ha azt valaki eljátssza, akkor iazt nagyon nehezen lehet részben visszaszerezni. Teljes egészében nem.

the-courage-to-apologize.jpg

Vannak olyan kivételes esetek is, amikor úgy érzem, hogy második esély sem jár. Ez idáig életemben egyszer fordult elő. Volt egy nagyon jó barátom, vagyis én azt hittem több éven keresztül, hogy barátok vagyunk, majd egyszer csak jött a pofára esés egy akkor még idegennek számító lánytól, akinek azt mesélte, hogy anyagilag, és érzelmileg kihasználtam őt. Ez azért is rázott meg, mert a legnehezebb időkben is mindig mellette voltam, és ahogy tudtam segítettem őt. Ne értsetek félre, nem fényezni akarom magam, mert a legjobb barátaimnak képes vagyok mindenre, és pont emiatt volt életem legnagyobb pofára esése, amikor ez kiderült. Először dühöt éreztem, majd összetörtem, és próbáltam a miértekre váálaszt találni, végül pedig beletörődtem, és eldöntöttem, ha ő jönne bocsánatot kérni, akkor neki egyáltalán nem adnék második esélyt.

Én is sokszor fáradtan, türelmetlenebb vagyok, és követek el olyan dolgokat, amiket megbánok, és nekem is jól esik, ha kaphatok egy második esélyt, én is ezért tartom fontosnak a megbocsátást.

Fontos a megbocsátás, de nem minden alkalommal, és nem minden áron. Mérlegelni kell. Ahogyan fentebb is írtam, hogy egy esély jár mindenkinek, de ezt az egy esélyt ténylegesen egy esélynek tartom, és nem kettőbnek, vagy háromnak. Egyszer megbocsátok, de ha valaki utána is eljátssza a bizalmam az nem érdemel több esélyt. A bizalom a legtörékenyebb dolog a világon, ha azt többször eljátsszák, akkor onnan tényleg nincs visszaút.

Őszintén szólva ennek egyik oldalát sem szeretném átélni. Próbálok úgy cselekedni, hogy rászolgáljak mindenki bizalmára, és bízom benne, hogy többé nem lesz olyan ember, akiben ilyen hatalmas módon kelljen csalódnom.

Na, és ti mit gondoltok erről? Szerintetek is jár még egy esély, vagy felesleges idő- és energiapocsékolás? Véleményeiteket szofisztikált módon hagyjátok meg egy-egy komment formájában. 🙂

 

Reklámok

5 thoughts on “Csak egyszer bocsátok meg!

  1. Szia, nálam ez nagyon összetett dolog. én sajnos nagyon tahó tudok lenni épp azokkal akiket szeretek. mert velük jobban elengedem magam, nem feszengek. Nem érzem úgy, ghogy meg kellene felelnem, hiszen én szeretem a másikat ahogy van, és naivan azt gondolom, hogy ez fordítva is így van. Jó kedélyű vagyok, odamondogatós, és sokan ezt nem igazán dekódolják. Eddig úgy voltam vele, hogy ez az ő bajuk igazából. Majd rájöttem, hogy nem tudják, honnan tudhatnák, hogy az a helyzet, hogy egyáltalán nem bántani akarom őket. Szóval rájöttem, hogy ha a másik ember amit mondok vagy teszek máshogyan érzékel mint ahogyan azt én szándékoztam volna átadni, akkor bizony nem benne van a hiba hanem bennem. Úgyhogy most én ezen dolgozom, hogy feszengjek és gondoljam át 3szor hogy kimondom e a véleményemet vagy az épp aktuális gondolatomat… nálam ebből már családi dráma is volt, de az csak az első lépés volt az önvizsgálat útján. Rájöttem, hogy nem lehet senkivel, még a családtagokkal sem szabadnak lenni teljesen, mert ha valami félremegy akkor én leszek elkönyvelve seggfejnek. Lehetne ezekkel az emberekkel szakítani is akár. De igazávól, ha én szeretem a másikat, akkor inkább odafigyelek rá. És bár szarul esik hogy ő nem szeret/ismer annyira hogy tudja dekódolni az üzenetemet, én őt továbbra is szeretem. Bennem rengeteg érzelem van és túlcsordulóan szeretek, szenvedélyes vagyok, minden gondolatom a fejemre ki van írva 72-es betűmérettel, semmit nem tudok titkolni. A megbocsátás nálam csak a már említett családi drámánál ment nehezen, mert egyik percről a másikra lettem utolsó utáni senkiházi szarláda a testvérem szemében, indokot igazából nem kaptam, de a már említett nem ismer eléggé ahhoz hogy tudja, mikor melyik kimondott szavamat kell osztani kettővel… fáj hogy nem ismer, fáj, hogy nem is akart ismerni, és szarul esik hogy hagyja magát mások által befolyásolni. De ez van. Mostanra ezen túl vagyunk, és bocsánatot kértem tőle a semmiért, pedig ő jött nekem. Egyébként én is úgy vagyok ezzel, hogy a kapcsolat milyensége is befolyásolja a megbocsátást, azonban egyszer azt mondta nekem egy nagyon bölcs barátom, hogy a barátság olyan mint egy aranyfonal. Ha valamiért elszakad, újra meg lehet kötni, de a csomó attól még ottmarad. Nem tom miért pont aranyat mondott, biztos mert a kapcsolatok értékesek 😀

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s