Végleges a helyzet, vagy csak valami másról lehet szó?

Sziasztok!

Remélem jól vagytok, és jól viselitek ezt az őszies időjárást így a tavasz közepén. Én kimondottan szeretem, ha hűvösebb van. Ilyenkor mindig több kedvem van ahhoz, hogy elmenjek mozogni kicsit, és kevésbé izzadok ki, ha mondjuk elmegyek sétálni egyet. Amúgy még mindig hihetetlen, hogy mennyire tud hiányozni a mozgás, hogyha két napig nem jutok el edzeni. Tíz éve még én voltam a leglustább ember a világon, most meg alig várom, hogy mehessek.

Hamarosan itt van a nyár is, és bízom benne, hogy nem lesz annyira batár meleg, mint amilyen tavaly is volt. A tanévből is már csak három hét van hátra ezen kívül, és nekem ismét csak egy munkahelyem lesz, ami mindig nagyon fura. Ennek ellenére nem fogok sokat unatkozni, hiszen a nyelviskolában a terveink szerint több intenzív csoportot is fogunk indítani. Biztos vagyok benne, hogy jóval több órám lesz, mint most, de azért próbálom úgy szervezni az életem, hogy a fővárosi teendőimre is jusson idő.

A nagy hajtás az az elkövetkezendő két hétben lesz, mert a két amerikai kollégám hazalátogat az Egyesült Államokba, és az ő óráikat nem mondjuk le, hanem beállunk helyettesíteni. Most úgy fog kinézni a szituáció, hogy két héten keresztül hétfőtől szombatig Komáromban leszek és a nyelvsuliban fogok tanítani orrvérzésig. 😀 😀 😀 Ez annyira nem borzasztó, hiszen imádok tanítani. Sokkal rosszabbul élem meg azt, hogy erre az időszakra haza kell költöznöm Komáromba.

IMG_7188.jpg

Az elmúlt 5-6 évben, amióta a főváros az életem szerves részévé vált nagyon sok minden történt, rengeteget változtam, és most nem a kinézetemre gondolok, hanem a gondolkodásomra, és a személyiségemre. Budapestnek köszönhetően kinyíltam, sokkal szociálisabbá váltam, nyitottabb lettem az új dolgokra, és minden apró dologban meg tudom látni a szépet, és a jót. Nagyon sokat segített a budapesti létem abban, hogy felfedezhessek, tapasztalhassak dolgokat.

Nagyon szeretem, hogy ott mindig pezseg az élet, és sosincs unalom. Mindig van olyan program, amin részt lehet venni. A város utcái pedig csodálatosak. Egy belvárosi séta alkalmával rengeteg apró csodát lehet felfedezni.

Komárom mindezek ellentéte. Túl nagy a nyugalom, szinte soha nem történik semmi. Programok terén is igencsak szegényes a választék, és ami van azt is vagy túl későn jelentik be, vagy pedig az idősebb korosztályt célozzák meg vele. Sokszor akkora a nyugalom, hogy este 6 óra után az utcára lépve teljesen szellemvárosi érzése lehet az embernek, hiszen az emberek addigra eltűnnek, és sokszor még a kutya sem vakkant. Az évek alatt ennek a nyugalomnak, sőt unalomnak köszönhetően a fiatalok úgy kezdtek eltűnni a városból. A frissen végzettek is inkább Győrben, vagy Budapesten keresnek állást, mert ott nagyobb a lehetőség, ezáltal szórakozni is inkább oda mennek.

Én amióta elköltöztem, egy végtelen energiabomba lettem, akinek szüksége van a nyüzsgésre, és arra, hogy azt a minimális kis szabadidejét a barátaival töltse. Erre, itt Komáromban nincs lehetőségem, ezért is élem meg nehezen ezt a két hetet. Sokakben merül fel a kérdés, hogy mégis hogyan lehet az, hogyha Komáromban nőttem fel, akkor nincsenek barátaim. Erre a válaszom nagyon egyszerű. Nincsenek barátaim, mert f@sz voltam. Fiatal koromban egy iszonyatosan zárkózott személy voltam, aki nagyon kevés embert engedett közel magához. Ezt az akkori osztálytársaim észre is vették, és emiatt nem is kedveltek. Akadt egy-két barátom, akikkel jóban voltam, de az iskolák befejeztével ezek a kapcsolatok sajnos megszakadtak. Nem kerestük egymást, és így szépen lassan eltávolodtunk egymástól. Így lehetséges az, hogy itt, Komáromban nincsenek barátaim. Emiatt akár mondhatom azt is, hogy a munkám, a szüleim, és egy-egy családtagom miatt járok csak Komáromba, más miatt nem tenném. Bár sajnos családon belül is csalódnom kellett pár emberben, de akik fontosak, azokkal tartom a kapcsolatot. A többiekkel megszakítottam minden interakciót. Tudjátok, erre szoktam azt mondani, hogy gyűlölködni nem kell, csak akivel nem kedveljük egymást azt el kell kerülni messzire.

Szóval most ez a nagy hazaköltözés mindössze, csak két hétre szól, vagyis ez sem teljesen pontos, mert szombaton az utolsó órám után rohanok vissza Pestre, és a jövő hét keddet is ott töltöm, mert megyek a gyomorfekélyemmel kontrollra, na meg délután Shop Secret epizódokat fogunk felvenni újra. 😀

Két éve, amikor hivatalosan is elköltöztem azt hittem, hogy sokkal furább lesz, hogy nem Komáromban élek, de őszintén szólva már másnap azt éreztem, hogy jó helyen vagyok. Nem szívesen költöznék vissza hosszabb távra. Komáromban hajlamos vagyok a depresszióra, Budapesten mindig életteltelinek érzem magam.

Na, de mivel mindennek a pozitív oldalát nézem, ezért ezt a cikket is úgy zárom, hogy már csak ötöt kell aludnom, és mehetek vissza. 😀

Reklámok

One thought on “Hazaköltözés Komáromba

  1. Nekem sincsenek régi barátaim, de nem igazán tehetek róla. Ha elvégeztem egy iskolát, megszűnt a kapcsolat az osztálytársakkal. Ha kiléptem egy munkahelyről (lejárt a szerződés, felmondtam vagy elbocsátottak), akkor megszűnt a kapcsolat a munkatársakkal. És így tovább. Ezek automatikus folyamatok voltak, mindenki akaratától függetlenül, természetes módon megtörténtek, és nem váltottak ki érzelmeket belőlem. Azt hiszem, inkább csak falvakban van olyan, hogy a gyerekkori barátságok tartósan megmaradnak felnőttként is, mert fizikailag egy helyen vannak továbbra is, ugyanabban a faluban, nem sodorja el őket egymás mellől az élet. De mindig vannak körülöttem olyan emberek, akikkel jól érzem magam, csak nem mindig ugyanazok. Spontán cserélődik a társaság. A Komáromba költözést meg szerintem nem is érzékeled majd igazán, hiszen nem otthon leszel, hanem tanítasz. És amúgy sem tart sokáig.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s