Az ember életében mindig nehéz változtatni, de nem lehetetlen. 

Sziasztok!

Remélem jól vagytok, és sikeresen túlvészelitek valahogyan ezt a hirtelen jött hőséget. Az MTV azt tanácsolta, hogy igyunk kellő mennyiségű alkoholt, és ezt a tanácsot megfogadva a napomat egy jó pohár, hideg Irsai Olivérrel kezdtem. Azon kívül pedig próbálok nem kimozdulni, és nem sokat tartózkodni a napon. Most megint elérkezünk ahhoz az időszakhoz, amikor napközben besötétítünk a szobában, és vizeslepedővel fedjük be magunkat. 😀

Nekem a nyárral mindig vegyes érzéseim vannak. Szeretem, és egyben gyűlölöm is. Szeretem, mert ilyenkor szép a természet, esténként a főváros életre kel. Fiatalokkal vannak tele az utcán, és rengeteg szabadtéri program van. Viszont utálom, mert nagyon meleg van, izzadok, könnyen büdös leszek, és emiatt naponta többször is le kell zuhanyozni. Ilyenkor még edzeni is nehezebb, sokkal több energiát emészt fel az erősítés. Pár évvel ezelőtt pedig még egy nagy indokom volt utálni a nyarat. Utáltam, hogy amíg mások kényelmes, rövid ruhákba öltözködhetnek, addig én nyáron is josszú nadrágot kell, hogy viseljek, mert nem volt meg hozzá az alkatom. Azt tegyük hozzá, hogy ez az én hülyeségem volt, mert senki nem kényszerített ebbe bele. Ez az én döntésem volt, hogy amíg nem lesz vállalható kinézetem, addig elrejtem magam.

Most egy kicsit megint a kövér korszakomról fogok nektek mesélni, illetve arról, hogy mit, és hogyan éltem meg akkor. Bizonyára emlékeztek egyik nem olyan régi írásomban megemlítettem egy fiatalembert, aki jelenleg, alig 18 évesen elég borúsan látja a világot, javarészt a testalkatából adódó komplexusok miatt. Ő talán most hasonló dolgokat él át, mint annak idején én 14-15 évesen.

Hosszú éveken keresztül nem voltam megelégedve magammal, ami elsősorban a túlsúlyomnak volt köszönhető, másodsorban meg talán annak, hogy régebben mindenki a saját képmására próbált formálni, és csak később jöttek rá, hogy nekem egy borzasztóan erős, és nehéz személyeségem van, amit nem lehet befolyásolni. Túl sok volt ez az impulzus egy időben, és inkább magamba fordultam, nem foglalkoztam semmivel, és senkivel. Nem kerestem az emberek társaságát, nem alakítottam ki barátokat. Egyedül maradtam a gondolataimmal. Azért a volt általános iskolai osztálytársaim viselkedése is szépen hozzájárult ehhez a befordulásomhoz, hiszen ők is érezték, hogy kilógok közűlük, és könnyű célponttá váltam számukra. Így teltek el a fiatal éveim, hogy nem csináltam semmit, minden jót kihagytam, és magamra maradtam. 14 éves koromra, friss középiskolásként ott álltam egy új helyen szinte tökegyedül. Ekkoriban kezdtem el rájönni, hogy hvalamit változtatni kell, különben az egész életemben egy életképtelen senki leszek.

young man depression

Szépen lassan elkezdtem meglátni a kis dolgokban is a szépet. Elkezdtem mindent vadul fotózni. Mindent meg akartam örökíteni, ami tetszett, és amikor azokat visszanéztem, mindig azok adtak erőt, hogy lehet jobb. Látván a körülöttem levőket, hogy ők bulizni járnak, vannak barátaik, irigykedtem rájuk. Én is szerettem volna közéjük tartozni, de amikor erre már rájöttem késő volt. Addigra kialakultak a klikkek, amikbe már számomra nem volt hely. Kezdtem élvezni az életet szépen lassacskán, olyan dolgokat csináltam, amiket szeretek, csak mindent egyedül. Mondhatjuk úgy is, hogy jó úton haladtam a változás felé. De még mindig ott volt az a dolog, hogy kövér vagyok, és nem tudok tükörbe nézni, legszívesebben lehánynám magam. Ez a dolog egész életem során elkísért. Ezért is van, hogy mai napig kínosan odafigyelek az alakomra.

Szóval olyan 16 és 18 év közötti időszakom úgy nézett ki, hogy bár mutattam kifelé, hogy nyílok meg, és jobban vagyok, de belül valójában rengeteg minden volt. Régebbi sérelmek, akkori aktuális részben megfelelési kényszer. Az érettségiig ez így ment. Léteztem, vettem levegőt, bejártam iskolába, tanultam, de kb. ennyiről szólt az egész életem. Azt gondoltam, hogy majd ez magától fog változni. Délutánonként hazamentem, és csak gondolkodtam, szomorkodtam azon, hogy nekem milyen szar életem, van és hiába a változás, ha nem történik semmi.

Nem is gondolnátok mennyire fura így leírni ezeket a sorokat, meg belegondolni abba, hogy én ezt valaha átéltem. Mai fejjel el nem tudnám képzelni, hogy valaha is ilyen életet éljek, vagy, hogy ilyen megtörténjen velem.

Nálam az igazi változást az az egy év jelentette, amit érettségi megszerzése után eltöltöttem. Akkor volt igazán időm eldöntenem, hogy mi is az ami nekem fontos az életben. Elsősorban magamat kellett elfogadnom, és mivel kövéren nem tudtam magam elfogadni, ezért hát belevágtam a fogyókúrába. Azt is át kellett gondolnom, hogy hogyan akarom élni az életem. Egy elveszett mártír akarok lenni, vagy egy olyan ember, akin látszik, hogy határozott, és tényleg a jég hátán is meg tud élni. Továbbá el kellett döntenem azt is, hogy a rossz élményeken siránkozni akarok, vagy építkezni, és tanulni belőle. Higgyétek el a rossz élmények nagyon jók tudnak lenni. Sokszor vannak olyan dolgok, amik negatív példaként lobognak a szemem előtt, hogy milyen ne legyek. Szóval 18 évesen úgy döntöttem, hogy kalap, kabát, és hátat fordítok az egykori életemnek. A családtagjaim kivételével mindenki szeme elől eltűntem, nem láttak, nem hallottak felőlem semmit. Bár volt Facebookom, de ott nem voltam jelen olyan szinten, mint most. Már, csak akkor kezdtem el “feltűnősködni”, amikor a változás látható volt. És most itt nem csak a külsőmre értem a változást.

Lehet változni, nincs olyan, hogy reménytelen eset. A remény az mindig meglesz, csak tudni kell belevágni. Ez a fajta kezdet az, ami a legnehezebb. Rengeteg idő, türelem, és kitartás szükséges hozzá. Sok-sok kisebb célt kell kitűzni az életbe. Olynanokat, amiket könnyen lehet teljesíteni, és akkor a boldogság is könnyebben érkezik.

Vannak olyan emberek, akiknek kevesebb a lelki erejük ahhoz, hogy kijöjjenek a szakadékből. Ilyenkor egyáltalán nem ciki pszichológushoz, vagy lelkisegély szolgáltatáshoz fordulni. Az igazi szakembereknél fő a diszkréció.

Én csak azt tudom javasolni mindenkinek, hogy ne féljenek a változástól, és ha valaki úgy érzi, hogy nem boldog, akkor írjon egy listát kisebb nagyobb célkitűzésekkel, amik boldoggá tennék. Higgyétek el, sokszor megéri számot vetni, mert lehetetlen nincs.

IMG_6531-Edit.jpg

Néha napján velem is megesik, hogy rosszabb hangulatom van, és előbb látom meg a szart, mint a jót, de ez is egy természetes emberi tulajdonság. Folyamatosan nem lehet jó kedvünk. Én most elmondhatom, hogy megtaláltam az utam, olyan dologgal foglalkozhatok, amiben megtalálom az örömet, és a sikert. Nekem is nehéz volt a kezdés, és, mint minden mást ezt is egyedül kellett, hogy elkezdjem. A kezdetekben semmi segítséget nem kaptam. Ahogyam haladtam előre, és ahogyan a szüleim látták, hogy mi az ami előrevisz, abban maximálisan támogattak, majd amikor Budapestre kerültem lettek barátaim is, akik sokban segítettek.

Az életünk során mindig lesz öröm, és bánat, csak az nem mindegy, hogy mikor melyiket éljük meg jobban, és melyiket tudjuk jobban elengedni. Jobban szeretek a jó dolgokra emlékezni, mint a rosszakra.

Ma például részt veszek az utolsó osztályozó értekezletén, és már csak egyszer fogok bemenni az iskolába, hogy elhozzam a dolgaimat, amit a tanári asztalomban tartottam. Számomra ez egyben egy szép, és szomorú pillanat is. Több osztályom a szívemhez nőtt, és hiányozni fognak jövőre. Kellemes emlékeket őrzök meg róluk a továbbiakban. Ti is próbáljátok meglátni az apró szépségeket az életben, és higgyétek el, hogy másabb lesz a hangulatototok. 😉

Reklámok

One thought on “Nehéz változtatni

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s