Nem mindenki feminista, aki azt állítja magáról. 

Sziasztok!

Ismételten olyan hangulatomban vagyok, hogy mindennapi társadalmunkat érintő dolgokat boncolgassak itt az én kis virtuális játszoteremen, legyen szó akár a pénz által okozott boldogságról, a felelősségteljes gyermekvállalásról, vagy éppen a Pride felvonulás fontosságáról. Ezeknek a témáknak köszönhetően mostanság ismét egy-egy alkalommal puskaporos a hangulat a kommentelők körében, de amit ott leírtam, azt itt is megismétlem: Senki életébe nem szeretnék beleszólni, ezek a cikkek mindössze a saját gondolataimat tartalmazzák, amik úgy érzik, hogy nem tudnak a fejemben maradni.

Így hát a mai nap is tudatosan húzom fel magam a síkosítómentes merev lófaszra, és ordítok egy nagyot, ha elég mélyre hatolt, mert ma bizony egy kicsit a nőkről fogok elmélkedni, illetve arról, amit ők néha tévesen gondolnak a feminizmusról, és annak jelentéséről, fontosságáról.

Először is ismét szeretném leszögezni, hogy senkit nem akarok megbántani, de nagyon sokszor belefutottam abba a helyzetbe, hogy nő ismerőseim nagyban ordítottak, hogy ők mekkora feministák közben meg pont az ellenkezőjét várták el a világtól, mint, amit a feminizmus valójában képvisel.

Képtalálat a következőre: „angry woman”

A feminizmus valójában a nők teljes körű egyenrangúságáért kiálló mozgalom, sőt mondhatnám azt is, hogy ez mára egy életformává vált. Azért a XXI. században már csak a fejlődő országokban van jelentős elnyomás a nőkkel szemben, más fejlett, illetve fejlettnek mondható országban a nőknek megvannak azok a jogaik, mint a férfiaknak. Én magam teljes mértékben feministának tartom, hiszem, hogy a nőket megilletik ugyanazok a jogok, döntések, BÉREK(!), politikai- és közéletben betöltött szerepek, mint egy férfit. Amúgy az én gyomrom elég nehezen tudja bevenni ezt a mai napig, hogy Magyarországon a mai napig egy ugyanabban a munkakörben dolgozó nő miért kap kevesebb fizetést, mint egy férfi. Egy nő ugyanúgy sikeres lehet bármely területen, mint egy férfi. Kimondottan utálom, amikor a nőket csak a “gyengébbik nemként” említik. Pont emiatt, hiszen, ha egyenrangúság van, akkor ne legyenek ilyen megkülönböztetések sem.

Igenis illesse meg a nőket ugyanaz a bánásmód, fizetés, döntéshozatal, mint a férfiakat. Hadd döntse el egy nő, hogy gyereket akar-e vállalni, vagy karrriert építeni magának. Ne ítéljük el azokat a hölgyeket, akik nem a főzést, mosást, takarítást választják, és nem született feleségként, anyaként, vagy háziasszonyként akarják leélni az életüket. Tanulmányaim során a legjobb tanáraim 1-2 kivétellel mind nők voltak.

Sokan ellenben félreértelmezik a feminizmus lényegét, és ezért merülhetnek fel olyan félreértések, amik az egykori legjobb barátomnál is felmerültek, amikor a feminizmusról esett szó. Egyszer egy olyan kijelentése volt, ami után teljesen meglepődtem, hogy ő ezek után is feministának tartja magát. Idézem őt:

“Addig nem érzem magam igazi nőnek amíg a buszon, a villamoson, vagy a metrón a férfiak nem adják át a helyüket, csak azért, mert nő vagyok!” 

Ezt a fenti mondatot egy huszas éveiben levő hölgy mondta annak idején. Ha még egy idősebb, 70-es éveiben járó nyugdíjas asszony panaszkodni erről még meg is érteném, de egy fiatal nő is ugyanúgy tud állni a tömegközlekedési járművön, mint bárki más. Ez az a szemlélet amit én csak feminácizmusnak hívok. Sok nő félreértelmezi a feminizmusnak az eszméit, és a nőket felsőbbrangúaknak szeretnék beállítani a férfiaknál. Mutatják az erős, agilis személyiséget, de közben elvárják a férfiaktól, hogy körbeugrájlák őket.

Képtalálat a következőre: „angry woman”

A feminácik életszemlélete egy kicsit összekeveredett az 50-es évekbeli szocialista magyar nézetekkel, és a modern egyenjogúságot hirdető eszmékkel. Egyenrangúságra végynak, de ha az kényelmi szempontból nem előnyös nekik, akkor előhúzzák a “na, de én egy nő vagyok” kártyát. A legtöbb ilyen félreértést amúgy az elavult udvariassági formák is okozhatják. Segíteni a holmit cipelni, átadni az ülőhelyeket, étteremben férfinek fizetni, kezétcsókolommal köszönni, stb. Ezek mind a női gyengeséget sugallják, és ezek miatt van sok-sok lenéző, a nőket alábecsülő pillanat.

Én az egyenjogúság híve vagyok, és emiatt sokszor sütik rám a bunkó kifejezést. Nos elárulom, hogy én nagyon szívesen segítek hozni a nehéz csomagot, vagy átadom a helyem, ha úgy látom jónak a helyzetet, de soha nem önszántamból, hanem, ha megkérnek rá. Igen, ez így nagyon bunkónak tűnik a legtöbb ember szemében, plusz szerintem már azzal elveszítettem egy csomó olvasót, hogy írom ezt a cikket, de elmondom, hogy miért csinálom így. Azért, mert a XXI. században vagyunk, amikor is elvileg egyenjogúság van, szóval egy igazán feminista nő számára az a sértés, ha kérdés nélkül segítek. Azt érezhetik, hogy nem tartom őket, elég életképesnek arra, hogy ilyen alap dolgokat meg tudjanak csinálni. Minden esetben mondom, ha segíthetek, akkor csak szóljanak, de soha nem erőltetem rá magam másra. Ha kell segítség, akkor meg úgy is szól. Ez a dolog Finnországban is régóta múködik. A nők nem érzik cikinek, ha megkérnek valakit, hogy segítsenek nekik.

Élni, és élni hagyni! Ez az én életfilozófiám, így továbbra is azt mondom, hogy becsüljük meg a hölgyeket, és ne kezeljük úgy őket, mintha alacsonyabbrangúak lennének a férfiaknál. Bízom benne, hogy nem fogok kiváltani nagyon heves vitákat, de ha mégis, akkor arra kérlek titeket, hogy azt tegyétek kulturált módon, és ne sértegessétek egymást, mint ahogyan egy-két alkalommal előfordult már. Különben a tanár bácsi beírásokat fog osztogatni. 😀 Kommentelni lent tudtok, illetve a Facebook oldalon.

2 thoughts on “Femin(ác)izmus

  1. Ez teljesen korrekt megfogalmazás.
    A gyengébb nem kifejezéshez hozzátenném, hogy az erő fogalmát emberekhez méltóan módosítani kellett volna már rég, csak hát akkor a majmok nem érezhetnék magukat felsőbbrendűnek.
    Gondolok itt arra, hogy az erő nem csak az, hogy ki tud nagyobbat odaverni a másiknak.
    A kitartás, lelki erő, hosszú távú munkabírás, vagy akár a hosszabb élettartam is az erő fogalmi körébe tartozhat.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s