Ér rászólni idegen gyerekre, ha rosszat csinál? 

Sziasztok!

Szépen lassacskán kezdek visszatérni a régi kerékvágásba, hiszen elértünk a nyár végére, és hamarosan, szeptember kezdetével újra egy fix menetrend a legtöbb tanuló, és tanár életében. Így hát nekem is megszűnik a nyári katyvasz, és ismét kezdetét veszi a monotonitás, és a fix órarendek időszaka.

Tudjátok, néha szeretem borzolni a kedélyeket azzal, hogy olyan témákat pedzegetek, amik igencsak szélsőséges érzelmeket váltanak ki egyes emberekből. Jelenleg ez nálam a gyerekekről, a gyerekesekről, és a gyerekmentességről szóló cikkek azok, amikhez igencsak kapom a sokfajta pozitív, vagy éppenséggel negatív kritikát. Sokak szerint azáltal, hogy nehezen viselem el a gyerekeket, és kiállok a gyerekmentes intézmények létezése mellett, én egy kimondottan kirekesztő ember vagyok, aki hiába kűzd az egyenlőség mellett, ha már ezt az egy dolgot nem tudom elfogadni, akkor egyáltalán nem vagyok elfogadó. Viszont most nem folytatom ezt a gondolatmenetet, mert erről már korábban nyilatkoztam egy másik cikkemben, feleslegesen nem írnám le még egyszer.

Viszont, amiről muszáj beszélni az ismét a gyerekekhez, és azok nemtörődöm szüleikhez köthető. Egy pár napja történt meg velem, hogy kicsit korábban végeztem a nyelvsuliban, és az esti vonat helyett egy korábbi délutáni járattal jöttem haza. Ez is egy intercity járat volt, ahová a csend, és nyugalom érdekében az . osztályra vettem helyjegyet. Tudjátok az egésznapos zsongás után szeretek nyugiban utazni. Persze ez nem mindig sikerül, mint ahogyan most sem sikerült. Klasszikus fülkés elrendezésű kocsi második hatszemélyes fülkéjébe szólt a jegyem, amit egy négytagú család úgymond kisajátított. Harmincas éveikben járó szülők, két kisgyerekkel, amelyikből az egyik, 5-6 év körüli,  három helyet elfoglalva aludt, a másik, 3 év körüli, pedig, mint egy veszett egér ugrált, és visítozott. Nem is tudom, hogy a másik gyerek hogyan nem ébredt fel erre. Lehet náluk ez minden napos és hozzá van szokva, no de ez lényegtelen.

Gondoltam jófej leszek és mondtam nekik, hogyha van máshol üres hely, akkor ott leülök. Pechemre, a kocsi tele volt, így rákényszerültem arra, hogy visszamenjek, és ott üljek le. Nyeltem egyet, elővettem a laptopom, elkezdtem dolgozni, mert a magazinnál pont lapzárta volt, és felraktam a fülhallgatót maximális hangerővel, hogy még véletlenül se halljam a kisebbik gyerek óbégatását.

Ez a taktikám körülbelül 3 percig működött, mert a kisebbik gyerek annyira tele volt energiával, hogy futkosott, ugrált, ki, és beszaladgált a fülkéből, és vagy ötször rálépett a lábamra, de ami engem még jobban zavart ennél, hogy többször odajött hozzám produkálni magát, és a laptopomat taperolni. Ekkor kértem meg a szülőket, hogy szóljanak rá a gyerekre, mert engem zavar ez a viselkedés, és szeretnék nyugodtan utazni, és dolgozni. Erre mindketten csak annyit válaszoltak, hogy ők nem tudnak ezzel mit csinálni. És amúgy sem rossz a gyerek, hanem csak eleven, mint minden kisgyerek. Már bocsánat, de láttam én már hasonló korban levő gyereket, akik végig tudott ülni a vonaton, és nem csinált magából bazári majmot.

Mindegy is, újra nyeltem egyet, és elhatároztam, hogy semmit nem csinálok addig, amíg újra nem jön oda hozzám a gyerek. Egy perc sem telt el, jött oda megint a gyerek, és a laptophoz akart nyúkálni, és ekkor szakadt el nálam a cérna. Minden elveime ellenére kicsit hangosabban rászóltam, hogy fejezze be ezt, mert a laptop nem egy játék, és, hogy üljön le az anyukája mellé. Nem is kell mondanom, hogy anyukának a legelső reakciója az volt, hogy én ne szóljak rá a gyerekére, és majd a sajátomat neveljem (ami ugye nem lehet). Én meg csak erre annyit tudtam mondani, hogy talán ő is megnevelhetné a sajátjait.

A vége a történetnek az lett, hogy az anyuka duzzogva a karjaiba vette a kicsit, és megjegyezte neki, hogy Kelenföldig így utaznak, mert a bácsi türelmetlen és nem szereti a gyerekeket. Alig vártam, hogy Kelenföldön leszálljanak.

Képtalálat a következőre: „hyperactive child”

Ilyen esetekben vetődik fel rendszeresen az a téma, hogy szabad-e rászólni másnak a gyerekére, ha az rosszat csinál, vagy mindenesetben a szülőkre kell bízni, hogy csak azok neveljék a rakoncátlan csemetéiket? Kedves ismerősömmel, Édával beszéltünk erről egyszer, aki azt mondta, hogy egy gyerekre igenis rá kell szólni, ha valami olyat csinál, ezáltal megszokva azt, hogy nem csak akkor kell jól viselkednie, amikor a szülei azt elvárják tőle. Nekem mindig az volt az elvem, hogy amíg engem nem érint a dolog, addig nem szólok rá más gyerekére, kivéve, ha valami olyat csinál, amivel veszélyezteti önmaga, vagy mások testi épségét.

Sok esetben azt lehet látni, hogy a szülőknek még tetszik is, hogy a gyerekeik rosszalkodnak, csak abba nem gondolnak bele, hogyha ezek a gyerekek másokat nem tisztelnek, akkor valószínűleg őket sem. Nem tisztségem a gyereknevelésről hosszas cikkeket írnom, hiszen nekem nincs gyerekem, viszont rengeteg olyan ismerősöm van, ahol van 1-2-3 gyerek, és elég jól látom, hogy melyik, és hogyan van nevelve. Arról már nem is beszélve, hogy egykori középiskolai tanárként rengeteg tizenévest láttam, és nagyon jól meg lehetett állapítani, hogy melyikük hogyan lett nevelve, és mennyi figyelmet kaptak kisgyerekként.

Sokan beleesnek abba a hibába, hogy azáltal akarnak jó szülők lenni, hogy mindent megengednek a gyerekeiknek, pedig ezzel ártanak nekik a legtöbbet. Nincs szükség vas szigorrai, vagy makarenkói fenytésre, mindössze odafigyelésre, és következetességre. Ha rossz a gyerek, akkor igenis szükség van valami retorzióra, hogy megtanulja azt, hogy mit szabad, és mit nem.

Képtalálat a következőre: „angry parent child”

A türelem hiányzik a legjobban. A legtöbb esetben az vehető észre, illetve, amit én tapasztalok, az az, hogy a szülőknek nincs elég türelmük a gyerekeikkel foglalkozni, ezáltal ehet meg az is, hogy inkább megengednek nekik mindent, csak ne kelljen velük foglalkozni. Ilyen esetekben sem a TV, sem az internet nem jó megoldás, hiszen ott sincs kontroll, így a gyerekek rengeteg olyan információt kapnak, amiről nem tudhatják, hogy az rossz, vagy jó, s sokan már csak azért is kipróbálják, mert azt látták a neten.

Szóval én azt mondom, hogy nem minden esetben kell csendben, s némán elnéznünk, ha egy gyerek rosszul viselkedik. Bizony idegenként is rá kell szüólni, ha valami olyat tesz, amiről mindenki tudja, hogy nem helyes. A szülőkkel meg nagyon el kéne beszélgetni egy-egy helyzetben, hogy miért is kéne, hogy a gyerekére rászóljon ilyen esetekben. Többször említettem már ismerőseim, barátaim körében, hogy én a gyerekvállalást egy alkalmassági vizsgához kötném. Ezt viccesen szülői OKJ képzésnek szoktam hívni, és csak annak engedném a gyerekvállalást, akik ezen a vizsgán átmentek.

Manapság már a gyerekeknek mindenhez van joguk, és senkinek sincs joga ahhoz, hogy rájuk szóljon. Se óvónőnek, se tanárnak, senkinek! Jó lenne, ha ez egy kicsit változa.

A korábbi tapasztalataim alapján úgy látom, hogy igencsak heves, némely esetben személyeskedő kommentek születnek a facebookon! Kérlek titeket, hogy véleményeiteket kulturált módon osszátok meg úgy, hogy nem estek neki a másik torkának. Köszönöm!

3 thoughts on “Rászólni más gyerekére?

  1. Van a lakótelepünkön egy tanösvény, április végén volt 4 éves. (Ha érdekel, itt írtam róla az avatás utáni napokban: http://kornyezetblog.weebly.com/friss-cikkek/tanosveny-a-lakotelepen) A tanösvényen van 8 db tájékoztató tábla. Kb. 2-3 éve jöttem-mentem a lakótelepen, és látom, hogy egy kb. 10 éves gyerek felült az egyik táblára. Felmászott rá és felült a tetejére. Nem járt arra senki, csak ő meg én. Nem ismertem őt, azóta sem láttam. De amikor ránéztem, egyből leugrott a tábla tetejéről. Rá sem kellett szólni, elég volt morcosan ránézni. Végül is elértem, amit akartam, leszállt onnan, érezte, hogy nem szabad felmásznia, de utána nekem volt lelkiismeret-furdalásom, mert ha csak tekintettel is, de valamit megtiltottam egy gyereknek. Valahogy úgy éreztem, hogy túlzásba vittem a felnőttséget szegény gyerekkel szemben.

    Értelek, hogy zavart a gyerek (és nem is az a baj, hogy ugrált, hangoskodott, stb. hanem az, hogy téged is zavart, még a laptopodhoz is hozzányúlt), és felnőtt gondolkodással azt mondom, hogy igazad volt. De neked nincs ilyenkor lelkiismeret-furdalásod a gyerek miatt? Nem bánt, hogy ő ettől kevésbé érzi jól magát?

    Nekem sincs még gyerekem, de nem is kell, mert a sajátomra sem szívesen szólnék rá.

    Kedvelik 1 személy

  2. Meg kellene nézned a valóságot, esetleg a Gyakorikerdesek.hu-n elolvasni, hány gyereket kínoznak a szülei úgy, hogy börtönben (szerintem kötélen) lenne érte a helyük. Most olvastam egy cikket, a gyerekek többség úgy érzi, hogy nem veszik emberszámba a tanárok. És csak járj nyitott szemmel és füllel az utcán, a boltokban, bárhol. És vedd észre, hogy milyen fenyegető, goromba, lekezelő mocsok módon beszél a szülők 99%-a a gyerekével. A mai gyerekektől elrabolták a jövőjüket, és az iskola a jelenüket is elveszi, mert ott kell rohadniuk kb. egy teljes műszaknyi időt. Én délben már otthon voltam alsó tagozatosként, és így is sokalltam azt a mocsok légkört…(Amúgy ki nem állhatom a gyerekeket, mert hangosak. Képzeld, ha szeretném őket…)

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s