Egy újabb cikksorozat a mindennapjaimból. 

Sziasztok!

Tavaly ugyanilyenkor már az ‘Az én középsulim’ sorozat harmadik, vagy negyedik részét tettem közzé. Idén ez mindössze a harmadik cikkem, amit egész szeptemberben sikerült összehoznom. Rengeteg változás állt be az életembe, emiatt is kevesebb lett a szabadidőm, amit magamra, a barátaimra, és egyben a blogra tudok szánni. Az egyik ilyen nagy változás az életemben az egyetemváltás volt, amiről már biztosan tudtok, hiszen cikket is írtam róla, és a Facebook oldalamon is csepegtettem apróbb információkat. Igaz a legutóbbi alkalommal azt mondtam, hogy majd az első vizsgaidőszak után fogok bővebben véleményt nyilvánítani arról, hogy hogy érzem magam, ennek ellenére úgy döntöttem, hogy apróbb dolgokról azért fogok nektek írni. Itt szeretném leszögezni, hogy amit ezekben a cikkekben le fogok írni, azok 100%-ban az én tapasztalataim lesznek, és nem egy tudományos sorozatot fogok indítani. Amit megosztok veletek az mindig az én szubjektív véleményem lesz, amivel sokan egyet fognak érteni, de ugyanennyien lesznek, akik nem fogják osztani az én véleményem. Az első időszakban boztos vagyok, hogy rengeteg mindent össze fogok hasonlítani a Károlival, hiszen mégiscsak lehúztam ott 4 évet mire elhatároztam, hogy váltok.

Nem is tudjam hol kezdjem az egészet, hiszen még csak mindössze három hét telt el, így tényleg nem tudok olyan hú, de nagy tapasztalatokról beszélni. Azt viszont muszáj megemlítenem, hogy sok mindenben látványosan eltér az ELTE bölcsészettudományi kara, mint a Károlié. A legelső talán ami szembetűnő számomra, az a tanárok hozzáállása. Az első előadások nem úgy kezdődnek, hogy a vizsgaidőszak almalmával a hallgatóság 50-80%-a bukni fog, hanem, hogy lesznek olyanok, akik nem fogják tudni teljesíteni az adott tárgyat, ha nem járnak be rendszeresen. Sokan ezt a szemináriummal való ütközés miatt nem tudják megoldani, azoknak pedig próbálnak segíteni.

4141700_20f45b94ef617734cb5d0c21e5f1d5b4_x

A szemináriumokon is teljesen más a helyzet. Nekem ebben a félévben már javarészt szakmódszertani szemináriumok vannak, aminek kiondottan örülök, hiszen a pedagógiának mindig is ez a része érdekelt kimondottan. Imádok tanítani, és mindig élvezettel tanulok meg új dolgokat, amiket a későbbiekben fel tudok használni akár a nyelvsuliban is. Rengeteg gyakorlati feladatban vehetünk részt. Próbatanítás, csoportmunkák, közös előadások, IKT eszközök használata. A tanárok zöme pedig nem csak kiáll és úgymond megtartja az órát, hanem tényleg kiscsoportos foglalkozást tart, amiben az órai aktivitás fontos szerepet játszik. Kimondottan szeretem, hogy itt elmondhatom a véleményem bátran, és nem leugatnak, hanem közösen megbeszéljük, és mindenki tesz egy-egy javaslatot, hogy ő miben csinálná másképp. Ez egy sokkal humánusabb megoldás, mint hogy az oktató lehülyézze a hallgatóját és, ha annak a véleménye nem egyezik a hallgatóval, akkor az első alkalommal elküldje, hogy nem padagógusnak való. Anno a Károin volt olyan szakmódszertanos tanárom, aki nem ad házi feladatot, az nem igazi pedagógus. Na és még egy dolog, amit kimondottan kedvelek. Itt nem cseszegetnek, ha én laptopot szeretnék használni, hanem a legtöbb szeminárium alkalmával szükség is van laptopra, tabletre, vagy okostelefonra. A nagy református egyetemen a legtöbb órán főben járó bűnnek számított, ha én elővettem a laptopom, és azon szerettem volna jegyzetelni. A legfontosabb pedig, hogy minden szemináriumon teljesíthető a féléves követelmény. Nem várnak el lehetetlent.

Képtalálat a következőre: „university life”

A legnagyobb félelmem talán a hallgatóságtól volt. Sokan le akartak beszélni arról, hogy az ELTE-re jöjjek, mert, hogy a hallgatók között rengeteg a sznob, és lenéző ember. Ezt egyáltalán nem tapasztalom. Sokkal jobban éreztem a lenézést a Károlin. Sajnos a Károlin valahogyan nem találtam meg a közös hangot a szaktársaimmal. Persze többen voltak, akikkel jól el tudtam beszélgetni, de úgy éreztem, hogy valahogyan nem szívesen keresik a társaságom. A korom miatt is kilógtam kicsit, meg amiatt is, hogy a pedagógiát kicsit másképp látom, mint, ahogyan azt a Károlin oktatták. Ott mindig külön ültem, nem szívesen dolgoztak velem együtt. Itt idáig ez is másképp néz ki. Igaz még olyan hű de nagy bandázás nem volt, kivéve egy emberrel, akivel nagyon jól összebarátkoztam, de itt nem probléma az, ha együtt kell dolgoznunk. Amúgy egy kicsit attól tartottam, hogy egy jól összeszokott társaságba fogok bekerülni, és kivülállóként fognak rám tekinteni, de mivel több száz hallgató van egy évfolyamon, ezért a szemináriumokon is csak 3-4 olyan ember akad akik ismerik egymást, így ez kicsit sem jelent problémát. Idáig velem mindenki nagyon kedves volt, és senki nem nézett rám más szemmel azért, mert egy másik egyetemről jöttem. Ami pedig még még nagyobb boldogság számomra, hogy itt nem kell titkolnom sem a szaktársak, sem a tanárok előtt, hogy tanítok a nyelvsuliban, és azt sem, hogy három középsuliban is tanítottam már korábban. Sőt a szekmódszertanos tanárok külön örülnek is neki, ha élesben tapasztalunk meg bizonyos dolgokat.

Azt még el kell árulnom, hogy a jelenlegi tanulmányaimat nagyban befolyásolja a motivációm. Amióta tudom, hogy tanár szeretnék lenni, mindig is az ELTE-re vágytam, és az első alkalommal, amikor egyetemre jelentkeztem nagy csalódás volt, hogy nem vettek fel, pedig mindössze kettő ponton múlt az egész. Akkor elhatároztam, hogy nem nyugszom, amíg nem kerülök át az ELTE-re. Idegbajosan, és gyomorgörccsel jártam be a Károlira, vagyis az utolsó évemben már csak a nagyon kötelező dolgokra jártam be. Az előadásokat mindig kihagytam. Itt most még az előadásokra is szívesen járok be, és ha nem annyi idős lennék, mint amennyi vagyok, akkor biztos, hogy nem szenvednék a kreditátvitellel, hogy mihamarabb befejezzem, hanem végigjárnám azt a hat évet. Na jó, ebben talán túloztam kicsit, de ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy szeretek részt venni az összes előadáson, amin lehet.

Egyelőre ennyi az össz tapasztalatom az ELTE-BTK-val kapcsolatban, majd idővel biztos lesz olyan, hogy bosszankodok valamin, de minden egyetemen van olyan dolog, amin lehet bosszankodni. 😀

6 thoughts on “ELTE krónikák #1 – A kezdetek

  1. Jól emlékszem, hogy a legutóbbi középiskolában végzős osztályt is tanítottál? Mit szólnál, ha találkoznál hallgatóként valamelyik középiskolai vagy nyelviskolai tanítványoddal az egyetemen?

    Amit leírsz a két egyetem közti különbségekről, az alapján az ELTE demokratikusabbnak és ösztönzőbbnek látszik, ez alapján én is szívesebben választanám. A Károli talán azért olyan merev, mert egyházi intézmény, azokban mindig nagyobb a szigor.

    Kedvelik 1 személy

    1. Szakmunkás végzős osztályom volt, ők nem gondolkodtak egyetemi továbbtanulásban. Viszont ez nem zárja ki, hogy bármelyik nyelviskolai tanítványommal ne fussak össze. Én mindenesetre minden tanítványomra büszke vagyok, függetlenül, hpogy mit választott hivatásának.

      Kedvelik 2 ember

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s