Sokak szerint az emlékezés, csak kesergés, semmi más. 

Sziasztok!

Mostanában, amióta újra egyetemista lettem megint rohanásban vagyok, és alig jut időm magamra, és a blogomra. Arról nem is beszélek már, hogy milyen más teendőimet is halogatok még emiatt. Például Komáromban több éve tervezem, hogy a régi szobámban kiürítem a szekrényeket, és kidobálok minden olyan kacatot, amire már nincs szükség. Ezt tényleg már vagy 3 éve halasztottam. Már elegem volt nekem is, hogy a régi szobám egy kicsit olyan, mint egy raktár, de mindig későn este értem haza, és olyankor már csak arra vágytam, hogy beessek az ágyba. Ez a múlt héten pénteken egy kicsit másképp alakult. Nem tudtam elaludni az éjszaka, és úgy döntöttem, hogy nekiállok. Nincs is jobb elfoglaltság pénteken éjfél előtt, mint a komód fiókjait kiborogatni. 😀

Egészen másnap délig azzal töltöttem az időmet, hogy megszabaduljak a régi iskolai jegyzeteimtől, szórólapoktól, és konkrétan mindentől, ami már nem kellett. Egyedül olyan dolgokat nem dobtam ki, amikhez emlékek kötnek. Színházjegyek, nagyszüleim által írt képeslapok, vagy olyan kiskacatok, amiket gyerekkoromban nagyon szerettem.

71248550_1547649572043258_4663816553349775360_o.jpg
Az én kedvenc Pingvinkém, aki velem egyidős

Egy ilyen pakolás alkalmával sok régi dolog is előkerül, amikről az ember azt hinné, hogy már nincsenek is meg. Találtam kis gyerek könyvet, kedvenc plüssfiguráim egy részét, fotókat, és azt a DVD lemezt, amire a korábban VHS kazettára felvett gyerekkori videóim lettek átmentve. Egyből elő is kerestem a DVD lejátszóm, hogy megnézzem mi is van rajta. Az összes egykori videó megvan, bár egyik-másik minőségén meglátszik a VHS minőség romlása, de a lényeg az, hogy megvannak épségben. Megvizsgálva a DVD-t úgy döntöttem, hogy arról is lementem, és a biztonság kedvéért kimentem a külső táregységemre, és felhőbe is felmásolom, hogy biztosan meg legyen mentve a jövő számára. Ezek nem profi minőségű videók, de számunkra mindegyik kedves emlék.

Az elmúlt napokban a Facebookon már megosztottam veletek egy fotót, az egyik kedvenc kis plüss játékomról, Pingvinkéről, aki azóta már Pesten velem van. Ezen kívül pedig több régebbi cikkemben is meséltem nektek a múltamról, gyerekkoromról. Nem is olyan régen ezzel kapcsolatban írta nekem valaki, hogy nem jó sokat rágódni a múlton, és felettébb ártó dolog régi fotókat nézelődni, mert ezáltal nehezebben engedjük el a múltat, és ezáltal soha nem fogjuk tudni elengedni azt, és amiatt megkeseredett emberekké válunk, akik nem képesek a jelenben élni. Ezzel azért én annyira nem értek egyet, és mindjárt ki is fejtem, hogy miért.

Elsősorban szerintem visszatekinteni a múltba, és keseregni a múlton az két külön dolog. Úgy gondolom, hogy aki visszaemlékezik, az javarészt a jóra, és a szépre emlékszik vissza. Én is próbálok így tenni. Aki csak a rosszra emlékszik, vagy azon agyal, hogy mennyire elcseszte az életét, na az a kesergés. Én szeretek sok mindenre visszagondolni, mert mind a jó, és mind a rossz dolgok egyszerre alakították a személyiségemet az évek folyamán. Szívesen nézem vissza a gyerekkori videóimat, ahol láthatom a nagyszüleimet, akik már nincsenek velem, de nem kesergek, hogy nincsenek itt, hanem szeretettel gondolok vissza a szép emlékekre. Kár is lenne keseregni, hiszen egyszer még úgy is találkozom velük.

42874290_1268761046598780_4301411907312549888_o
A komáromi Csillag ltp-en egykor ilyen aranyos fajátékok voltak. Mára ezeket is felváltotta az EU szabvány játszótér.

Korábban arról is írtam már, hogy általános iskolai éveim nem éppen a legjobbak voltak, de nem bánkódom rajta, hogy így alakult. Persze sokszor van olyan eset, hogy Facebookon, vagy Instagramon látok egykori osztálytársakat, akik között még mai napig is szoros barátság van, ilyenkor mindig belegondolok, hogy sajnálom, hogy akkor nem voltam nyitottabb, de ez megtörtént, ezen változtatni nem lehet. Ezért is érzem feleslegesnek azt, hogy az ember a rossz dolgokaon morfondírozzon, mindenesetre azt soha nem szabad elfelejteni, hogy ki honnan jött.

Szívesen emlékszem vissza a 2004-es Egyiptomi nyaralásra is, ami a mi családunk életében hatalmas szónak számított, ugyanis ekkor utaztunk el először külföldre nyaralni. Akkor, és ott nagyon utáltam az egészet. Csupa olyan dolog volt, amit nem szerettem. Nyár volt, meleg volt és nem azt csináltuk, amit én szerettem volna. Mégis azt kell mondanom, hogy hálás lehetek a szüleimnek, hogy ezt a lehetőséget is megteremtették akkor, mert a jó emlékek megmaradtak. Sosem fogom elfelejteni milyen volt életemben először repülni, a Karnaki templom, a papiruszgyár, a Nílus, a Vörös-tenger, vagy a szálloda szabadtéri szimpadán a revü estek. Ezek mind olyan élmények, amiket nem lehet elfelejteni.

IMG_0002_NEW.jpg
2004-ben Hurghadában a Vörös-tenger partján. A víziszonyom miatt a tengerben nem voltam. 

Én azt mondom, hogy emlékezni nem rossz dolog. Régi votókat, videókat nézni pedig kimondottan jó. Az ember felnőtt fejjel sokkal másképp lát egy-egy dolgot, amit annak idején gyerekként másképp gondolt. Egy-egy régi játék, kedves tárgy megtartása pedig nem azt jelenti, hogy az ember nem tud szabadulni a múltjától, mindössze azt, hogy az a valami számára kedves, és jó emlékeket juttat az eszébe. Én kijelenthetem, hogy szeretek sok régi dolgot megtartani, nézegetni, de ezáltal nem élek a múltban. A rossz dolgokat sem felejtem el, de azokat bezártam a lelkem egyik fiókjába, és nem foglalkozom velük.

Nektek mi a véleméényetek? Szerintetek tényleg a múlt rabjának számít az az ember, aki sokszor visszaemlékezik az elmúlt dolgokra?

Egy gondolat “A múltban élek?” bejegyzéshez

  1. A fontossági sorrend: jelen, jövő, múlt. A jelen a legfontosabb, mert abban élünk. A jövő is fontos, mert azt még alakíthatjuk, de a múltat már nem. Ezért az a legkevésbé fontos.

    De néha mégis foglalkozni kell az emlékeinkkel, főleg ha tapasztalatokká váltak (akár jó, akár rossz tapasztalatokká, amelyeket még most, a jelenben vagy a jövőben is tudunk hasznosítani), vagy ha olyan szép emlékek, hogy még most is feltöltenek minket. De ilyenkor is a jelen és a jövő szempontjából fontos a múlt, emiatt érdemes néha felidézni.

    Az ilyen visszaemlékezés nem baj, csak akkor káros, ha öncélúan, csak a múlt kedvéért idézzük fel az emlékeket, vagy ha a múlton kesergünk. (És egyetértek ezzel a gondolatoddal a kesergésről: “Elsősorban szerintem visszatekinteni a múltba, és keseregni a múlton az két külön dolog. Úgy gondolom, hogy aki visszaemlékezik, az javarészt a jóra, és a szépre emlékszik vissza. Én is próbálok így tenni. Aki csak a rosszra emlékszik, vagy azon agyal, hogy mennyire elcseszte az életét, na az a kesergés.”)

    A múltban élni az egyik legkárosabb szemlélet, főleg a kesergés, de a jelen szempontjából fontos, tanulságos vagy erőt adó emlékeket jó néha felidézni, csak meg kell találni az egyensúlyt. És mindig be kell tartani a fontossági sorrendet: jelen, jövő, múlt.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s