Attól még senki nem lesz sznob, mert szeret színházba járni.

Sziasztok!

Az idei évben elhatároztam, hogy nem baromságokra fogom költeni a pénzem, és minőségi szabadidős programokat szervezek, ezért úgy döntöttem, hogy amikor lehet, akkor el fogok járni színházba, kiállításokra, koncertekre. Többen azt gondoljék, hogy én ezeket csak azért csinálom, hogy intellektuálisabb és kultúráltabbnak tűnjek a többi ember szemében, de nem. Én tényleg szeretek színházba, és múzeumokba járni, gyerekként is kimondottan kedvenc időtöltésem volt. Arról meg ne is beszéljünk, hogy ezáltal senki nem lesz több. Egy színházba járó ember is lehet egy bunkó fráter, ha neki olyan a személyisége. Ezen sem a színház-, sem a múzeumlátogatás nem segít.

Sok-sok éve rendszeres program az életemben, hogy megnézek 1-1 színdarabot. Emlékszem, hogy a legelső komolyabb színházlátogatásom 7-8 éves koromban lehetett. Akkor vagy születésnapra, vagy karácsonyra kaptam jegyet Tatabányára, a Jászai Mari színházba, ahol Erich Kastner, Emil és a detektívek című regényének színpadi változatát nézhettem meg. Akkor már egy hatalmas élmény volt számomra, hogy mennyire intenzívebb az, ha a szinpadon bemutatva látok egy történetet, mintha azt a TV képernyőjén nézném. Itt egy kicsit megszakadt a színházlátogatós része az életemnek egy kisebb időre. Bár vágytam rá, hogy újra menjünk, de amiket én szerettem volna megnézni, arra mindig azt mondták, hogy nem gyerekeknek való.

Emil-and-the-detectives
Emil és a detektívek Londonban

2003-ig kellett várnom, hogy anyukám rábólintson egy újabb előadásra, amit nagyon szerettem volna megnézni szinpadon. Ez volt a Chicago című musical. Akkoriban keresztanyukám anyósa tudott szerezni jegyeket szintén a Tatabányai Jászai Mari színházba, és addig nyaggattam anyukámat, hogy végül azt mondta, hogy rendben, de csak saját felelősségemre nézhetem meg, mert hogy ez egy felnőtteknek szóló előadás. Akkor még nem tudta, hogy én ismerem a történetet, mert filmen korábban láttam már. Mindenesetre az első szünetben anyukám azt mondta, hogyha tudta volna, hogy ez ennyire szexuális, akkor nem megy bele, aztán ezen a ponton homyálsítottam fel, hogy én ismerem az egészet.

Chicago-3
A Chicago című musical a Phoenix Theatre színpadán

Az első nagy budapesti színházlátogatás 2004-ben volt, amikor anyukáméknak ismét le volt foglalva egy rakat jegy a Madách színházba, Az Operaház Fantomja című musicalre. Nagyon szerettem volna elmenni, de már nem volt jegy, viszont az utolsó pillanatban anyukámnak közbejött valami és nem tudott elmenni. Én meg mondtam, hogy semmi pánik én szívesen elmegyek. Nem nagyon akart elengedni, mert az előadás egy keddi nap volt, másnap iskola, és 11-re értünk volna csak haza. Végül szerencsére belement, ezáltal nekem egy akkora élményt okozva, hogy innentől kezdve nem volt megállás. Újra és újra csak a lehetőségeket kerestem, hogy mikor mehetek megint valamelyik teátrumba, és nézhetek meg valami érdekes előadást.

phaaaaaantom1.jpg
Az Operaház Fantomja

Akkoriban sajnos olyan világot éltünk, hogy nem tudtunk sűrűn színházba járni. Akkori helyzetünkhöz képest a jegyárak nagyon drágának számítottak, de ennek ellenére, amikor úgy volt lehetőség, akkor mindig mentünk. 2005-től kezdve nem volt olyan év, hogy legalább egyszer ne mentünk volna megnézni valamilyen előadást. Végigjártuk Budapest legnagyobb színházait: Madách, Operett, Vígszínház, Nemzeti színház, és még sorolhatnám. Életem egyik legszebb korszaka volt. A későbbiekben, amikor elkezdtem egyetemre járni, majd dolgozni, leredukálódott évi egy alkalomr,a de azt az egy alkalmat nagyon vártam mindig. Igazából az elhatározás nem idén jött, hogy újra szeretnék sűrűbben előadásokat megnézni, már két éve a műtétem után megfogadtam, hogy életmódot váltok, és többet pihenek. Mondhatjuk úgy is, hogy a kivitelezés egy kicsit csúszott a tervezéstől számítva. 😀

Mindenesetre manapság büszkén mesélek róla, és osztom meg Facebookon, ha éppen színházban vagyok, de gyerekkoromban ez másképp volt. Tudjátok, az iskolákban az osztályokon belül kialakulnak bizonyos kisebb egységek, klikkek. Ezek a klikkek mindig követnek valami aktuális divatot, mint például, hogy kinek vannak a legmenőbb ruhái, kinek van a legdrágább mobilja, ne meg, hogy ki majmolja az aktuális zenei irányzatot. Én ilyen szempontból mindig kilógtam mind általános, mind középiskolából. Én soha nem követtem senkit, és semmit, nem álltam be a sorba, mindig azt csináltam, ami nekem tetszett.

VIL_2352-1600x1000.jpg

Annak idején kimondottan kiközösítettek volna azért, hogyha elárulom, hogy szeretek színházba járni. Ez akkoriban a gyerekek körében nagyon cikinek számított, bár nem értem, hogy miért. Az osztálytársaim előtt soha nem beszélhettem nyíltan arról, hogy én nem moziba megyek, hanem színházba, és soha nem mondhattam el, hogy bizony én szeretem a szimfonikus zenét is, nem csak a rockot, vagy a popot. Én erre amúgy mindig azt mondom, hogy a jó zenét szeretem műfajtól függetlenül. Ezt mindig meg tudom találni akár a klasszikus zenében, akár a rockban, heavy metalban, vagy a popban.

Ma már nem kell megjátszanom magam senki előtt, szerencsére akadnak olyan emberek körülöttem, akikkel el tudok járni ilyen helyekre. Múltkor is teljesen spontán ötlettől vezérelve kimentünk a Hősök Terére, a Bryan Adams koncertre, és a hétvégéig az ARC kiállítást is szeretném megnézni az Örs vezér terén. Sajnos a Will Smith koncertre nem tudtam kimenni. Szerencsére ma már akadnak nagyon sok helyen ingyenes kikapcsolódási lehetőségek is, illetve nagyobb színházakba is lehet már kapni jegyeket olcsóbb áron, mint mondjuk  évvel ezelőtt. Bármi lehetőség adódik arra szeretek lecsapni, hiszen minden tevékenység jobb annál, minthogy a kanapén punnyadjunk a TV előtt egy tál chipsszel a kezünkben.

Ti hogy vagytok ezzel? Szerettek kimozdulni szabadidőtökben, vagy inkább otthonülősök vagytok? 🙂

Reklámok

2 thoughts on “Színház az élet

  1. Nekem gimnáziumban volt színházbérletem (akkor majdnem mindenkinek volt az iskolában, ez többé-kevésbé elvárás is volt), azóta viszont ritkán jutok el, legutóbb talán 5-6 éve, amikor egy egyesület tagja voltam, és az egyesület kapott néhány színházjegyet.

    Engem a belépőjegy tart vissza ilyen dolgoktól (színház, mozi, stb. – moziban is akkor voltam utoljára, amikor tavaly nyáron egy rendezvényen önkénteskedtem, nem azzal a csapattal, akivel a színházjegyet kaptam, és az önkéntességért kaptam egy év végéig használható mozijegyet, amit ősszel fel is használtam), és nem csak az ára miatt, hanem azért, mert nem szívesen fizetek olyasmiért, ami nem kézzel fogható, mint pl. egy élmény. De ha valahogyan megoldható lenne az ingyenes színházlátogatás, akkor én is szívesen mennék gyakrabban is.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s