Miért is nem szeretem a gyerekeket? 

Sziasztok!

Nem is olyan régen, néhány hete egy Ny. Csaba névre hallgató emberszabású lény éles kritikával illette a tavalyi, finnországi általános iskolákat bemutató cikkem, ahol sok más általa negatívnak ítélt dolgot rott a szememre, ebbe beleértve a gyerekekhez való hozzáállásomat is. Ő elmagyarázta nekem, hogy az én véleményem semmit nem ér a témával kapcsolatban, mert nem tudom helyesen megítélni önmagamat ebben a témában. Ő úgy gondolja, hogy bizonyos komplexusokban szenvedek, ami miatt ezzel a viselkedéssel próbálok kompenzálni. Most úgy döntöttem, hogy megpróbálom mindenki számára elmagyarátni, hogy mi miatt is alakult ki bennem az, hogy nem rajongok a gyerekekért.

Még mielőtt a legelejéről elkezdeném, újfent szeretném megemlíteni, hogy 2017 novemberében egy műtéti beavatkozás után megállapították, hogy meddő vagyok, tehát ha szeretnék akkor sem lehetne gyerekem. Egy ilyen hír másokat végtelenül lesujt, én viszont csak mégjobban megkönnyebbültem, hogy az élet ennyivel is segíti a helyzetem. A gyerekek iránti antipátiám nem emiatt alakult ki, ez már gyerekkoromban is fellelhető volt.

adult-blur-cover-dirt-dirty-dirty-hands-1528975-pxhere.com

Nem könnyű egy ilyen dologról beszélni, mert ez tipikusan az a dolog, ami nagyon megosztja az embereket. Valakik bíztatnak, hogy csak így tovább, mert ez is egy olyan dolog, amiről nyíltan kell beszélni, mások pedig elátkoznak, hogy hogyan nem lehet a gyerekeket nem szeretni, hiszen azok igazi kis ártatlan angyalkák.

Félreértések elkerülése végett itt szeretném leszögezni, hogy nem utálom a gyerekeket, csak nem szeretem őket, és ha lehet kerülöm a társaságuk. Nem vágyom rá, hogy bántsam őket, vagy hogy szándékosan borsot törjek az orruk alá, és kisgyerekes családokba sem szoktam belekötni csak úgy ok nélkül. Igaz néhány alkalommal megosztottam veletek már kisebb nagyobb történeteimet, amikor családosokkal voltam kénytelen konfrontálódni. Ezek a szóváltások a legtöbb esetben a szülők azon tévképzetéből adódtak, hogy ők több jogokkal rendelkeznek, mint gyermektelen társaik.

Nem tudnám elmondani igazából, hogy mi miatt alakulhatott ki ez, hogy számomra egy gyerek nem a boldogsággal egyenlő. Talán nem is volt semmilyen külső tényező, hanem mindössze nekem ilyen a személyiségem. Már gyerekként is jobban kijöttem az idősebb társaimmal, vagy a felnőttekkel, és tanárként sem tanítok például kisgyerekeket. 13-14 éves kortól már egész jól elvagyok velük, hiszen akkor már ők is tudnak értelmes dolgokról beszélni, és nem csak a gügyögés van.

high-school-classroom-young-men-women-1254419-wallpaper

Mint korábban említettem, hogy már gyerekkoromban is inkább az idősebb korosztály társaságát kerestem. Mára ez annyiban változott, hogy jól kijövök a velem egykorú, vagy nálamnál fiatalabb embertársaimmal is. Ezáltal nem lettem antiszociális. Sokan a gyerekteleneket besavanyodott, boldogtalan, egyedülálló embereknek állítják be, de talán ez a legnagyobb tévhit a világon. Engem korábban is zavart például, ha a családom úgy kezdett egy mondatot, hogy: “ha majd neked is lesz gyereked…”, pedig akkor még azt sem tudtuk, hgy meddő vagyok. Már 16 évesen is azt mondtam, hogy nekem nem lesz gyerekem, és nem is akarok, de akkoriban mindenki csak legyintett és csak annyit mondta, hogy ez majd úgyis megváltozik, ha belépek a huszas éveimbe és megérzem a biológiai órám igazi hatását.

Nem jött be nekik! Azóta is évről-évre egyre jobban erősödik bennem az az érzés, hogy én nem akarok gyereket. Sokan ilyenkor megemlítik, hogy mekkora boldogságról mondok le, de úgy érzem, hogy pont emiatt a lemondás miatt lesz teljes és boldog az életem. Nem gondolom, hogy az lenne a jó és tudatos szülő, aki csak amiatt vállal be egy gyereket, hogy legyen valaki aki majd öregkorában segíti. Ezt sokkal önzőbb magatartásnak gondolom, mint azt, ha valaki azért nem vállalja az utódnemzést, mert szeretné az álmait megvalósítani.

Életem legnagyobb vágya, hogy lehessen végre egy kutyám. Ezt most sajnos nem tehetem meg, mert albérletben élek, de amint saját lakásom lesz a legelső dolgom lesz, hogy ellátogassak valamelyik menhelyre és örökbefogadhassak egy olyan kutyust akinek szebb életet biztosíthatok. Számomra részben egy kutya társasága jelenti a boldogságot, nekem ő lenne a gyerekem. Ezen kívül pedig számtalan olyan dolog van az életembe, ami sokkal nagyobb boldogságot tudna jelenteni, mint egy gyerek. Szeretnék utazni, tapasztalni, világot látni. Eljárnék a barátaimmal színházba, moziba, koncertre, kiállításokra. Csupa olyan dolgot csinálnék, ami rengeteg emléket ad. Szeretnék tartalmas életet élni, ennyi a legnagyobb vágyam a boldogságomhoz.

300489_6.jpg

Én a továbbiakban sem fogok lebeszélni senkit arról, hogy gyereket vállaljon. Például az egyik legjobb barátomnak is van egy 10-11 hónapos kisfia. Ő is nagyon jól tudja, hogy nekem nincs hozzájuk annyi türelmem, ezáltal nem is erőlteti, hogy játszak vagy foglalkozzak vele. Sajnos, én nem értek a gyerekekhez, és alkalmatlan vagyok a gügyögős jópofa bácsi szerep alakítására is.

Ezután az írásom után két nagyon erős megérzésem van. Az egyik az, hogy a gyerekes ismerőseim, és olvasóim vagy kikövetik a blogot, vagy leírják, hogy mennyire szívtelen, és intoleráns vagyok. A másik pedig az, hogy a Gyermekmentes Övezet névre keresztelt facebookos oldal pár napon belül megosztja ezt. 😀

Nem kérem, hogy írjátok le a véleményeteket, de ha mégis megtennétek, akkor azt légyszi kultúráltan tessetek szépen megtenni, mert nem akarok megint ilyen Ny. Csaba féle igazságosztó/okoskodó kommenteket törölni éjszakákba nyúlva. Köszi, pusz! 😀

Reklámok

One thought on “Gyerekmentességem eredete

  1. És igen, én már a Gyermekmentesen keresztül találtam erre a bejegyzésre! 🙂 Tökéletesen igazad van egyébként, én is pont ilyen voltam, már gyerekként se szerettem a gyerekeket és mindig is tudtam, hogy nekem nem is lesz egy sem. Akik számítanak, azok ezt el is fogadták, akik pedig az erőltetős kategóriába esnek, szép lassan kikoptak az életemből. Én (még) nem tudok róla, hogy meddő lennék, de határtalanul örülnék, ha így lenne. Nagyon egyetértek azzal is, hogy igyekszem kerülni a gyerekeket úgy 6-7 éves korig (bár ez nevelés, illetve személyiség függvénye is), de nyilván nem rúgok beléjük az utcán. Igaz, sokaknak az sem tetszik, ha diszkréten arrébb osonok a gyerek közeléből. 😀 Sajnos valóban sok olyan szülő van, aki azt hiszi, hogy többet ér másoknál és több joga is van, az ilyenekkel tényleg előfordul egy-egy összezörrenés, de ez szerintem teljesen bele is fér.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s