Valaki szereti, valaki kevésbé. 

Sziasztok!

Nagyon év vége van már, és nagyon érzem, hogy elfáradtam. A szorgalmi időszak a tegnapi nappal végetért, és hétfőn már bele is vetem magam az első vizsgámba. Keddtől egészen karácsonyig pedig egy kis pihenés következik, majd pedig folytatom a felkészülést a januári vizsgákra.

Ma viszont egy olyan témát hozok nektek, ami már nagyon régóta kikívánkozik belőlem. Mi másról is szólhatna, ha nem a vonatozásról, hiszen évek óta az életem szerves részévé vált, hogy heti szinten kétszer ingázom Budapest és Komárom között. Ennek sokszor tapasztalom az előnyait, de ennél jóval többször a hátrányait is. Igaz, én még nem is panaszkodhatom, hiszen az én vonalamon fordul elő a legkevesebb késés. Múlt héten is, amikor leesett az első hó, akkor egyedül az én vonatom nem késett. Minden más járat 120-150 perces csúszással indult el.

Most amiről szó lesz az egy ilyen semleges dolog számomra. Sokszor kellemetlen, de többször an olyan, hogy egy-egy ilyen alkalmat nem bánok meg. Ez pedig nem más, mint az utastrsakkal való beszélgetés. Itt természetesen egyből felmerül az a kérdés, hogy mégis milyen utitársról van szó, hiszen ez lehet egy barát, egy ismerős, akivel véletlen úgy adódott, hogy egy járaton utazunk, de az esetek többségében lássuk be, hogy ezek az emberek teljesen idegenek számunkra.

two-women-train-talking_h

Szüleim még abba a generációba tartoznak, akik szoktak beszélgetni az utitársakkal. Nekik ez teljesen természetes, hiszen a nagyszüleim is mindig, ha vonattal utaztak akkor autómatikusan szóba elegyedtek azzal aki velük szemben ült. Sőt mondhatnám azt is, hogy szüleim számára az a fura, ha nem beszélgetnek az utazás alatt. Egyébként ez egy általános megfigyelés részemről, hogy a legtöbb esetben mindig az idősebb korosztály az, akik beszélgetéseket kezdeményeznek egy közepesen hosszú utazás alatt.

Én ennek egy kicsit ellentéte vagyok. Számomra az a fura, hogyha beszélgetni akar valaki. Jó, ehhez az is hozzátesz egy kicsit, hogy akármennyire is szociális lettem az évek alatt, azért még minimálisan mindig van bennem egy gát, ami megakadályoz abban, hogy nyissak az emberek felé. Ezen kívül pedig hozzászoktam, hogy a legtöbb esetben mindig van valami munka, vagy tanulnivaló, ami miatt elő kell vennem a laptopom, és fel kell raknom a fülhallgatót, hogy kicsit ki tudjam zárni a külvilágot, és a saját dolgommal tudjak foglalkozni.

Annyira nagyon sok esetben nem fordul elő, hogy vonaton megszólítanának, a legtöbb alkalommal csak köszönünk egymásnak, ha egy fülkében utazunk, illetve nagyon maximum 1-1 kérdés erejéig váltunk pár szót. Sőt, ha egy társasággal utazom együtt, és ők beszélgetnek, akkor sem szokott előfordulni, hogy becsatlakoznék hozzájuk. Emlékeim szerint mindössze egyszer volt olyan, hogy belekeveredtem egy olyan beszélgetésbe, ahol már csak azt vártam, hogy beérjünk Kelenföldre és az emberek leszálljanak.

Ez körülbelül éve történhetett. Anyukámmal együtt felszálltunk a vonatra Komáromnál, és a fülkében négy ember volt. Egy GYSEV-es alkalmazott, egy egyetemista pár, és Gáti Oszkár művész úr. A vasúti dolgozó mondjuk úgy, hogy már nem volt szomjas, az egyetemi hallgatók pedig nem arról voltak híresek, hogy értelmes dolgokról beszéljenek. Gáti úr is több ponton kiakadt a beszélgetés folyamán, és én is többször csak meredten néztem, hogy milyen módon folyik ki a szájukon keresztül a sok ostobaság. Természetesen nekünk is mondták csak folyamatosan mondták a marhaságokat, és egyfolytában csak kérdeztek. Tényleg alig vártam, hogy Kelenföldön leszálljanak és én is elmondhassam a kis mondókámat anyukámnak, hogy az ilyen szituációk miatt nem szoktam beszédbe elegyedni idegenekkel. 😀

Természetesen mindennek, aminek árnyoldala van, annak van pozitívuma is. Több olyan eset is volt, amikor teljesen véletlen, és spontán dolgokból alakult ki egy-egy jó beszélgetés, ami által kedves és érdekes emberekkel ismerkedhettem meg. Itt kimondottan három alkalmat tudok kiemelni, amik számomra hatalmas pozitívumot jelentettek.

group-of-four-friends-on-train.jpg

Nem is olyan régen egy brit utitársam volt, egy kimondott gentleman, akinek a beszédén érződött, hogy egy művelt, értelmes ember és nem csak a magát megjátszó tipikus sznob angol. Nagyon kedvesen érdeklődött az 1. osztályról, és arról, hogy Győrben mit érdemes megnézni. Ritkán van alkalmam a nyelviskolán kívül akárkivel is angolul beszélni, pláne egy anyanyelvivel. A beszélgetésünk során az úr megjegyezte, hogy nagyon szépen beszélek angolul, és hogy igencsak rhotic English-t beszélek, ami azt jelenti, hogy erőteljesen ejtem az ‘R’ hangokat. Aztán elárultam neki, hogy ez a korábbi amerikai anyanyelvi tanáraim miatt van, meg azért is, mert mai napig is van két amerikai kolléganőm, akikkel elég sokat beszélgetek.

Egy korábbi utazásom alkalmával egy banális véletlen miatt kerültem egy fülkébe egy nagyon kedves hölggyel, akivel eleinte közösen kezdtük el szidni a vasutat, mert őt is egy kicsit megszivatták a helyjegyével kapcsolatban. Mialatt beszélgettünk előjöttek apróbb hétköznapi dolgok, mint például, hogy ő Csornán lakik. Itt nem is tudtam magamban tartani, hogy az egykori fogorvosom a SolyDentből, dr. Zentay József is Csornán nyitott magánrendelőt. Ilyenkor szokták mondani, hogy kicsi a világ, hiszen ez a hölgy baráti kapcsolatban áll a doktor úrral és a családjával. Egészen Tatától a Keletiig végig nagyon érdekes dolgokról beszélgettünk.

Bár a végére hagytam, de számomra ez a találkozás jelentette a legtöbbet, hiszen a hölggyel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Nem másról van szó, mint a turizmus nagyasszonyáról, Stumpf Édáról, aki számomra tényleg a legjobb és legpozitívabb példa arra, hogy egy egyórás utazásból is kialakulhat egy baráti kapcsolat. Szokták mondani, hogy a hasonló gondolkodású emberek könnyen egymásra találnak. Édával is volt, hiszen az első pillanattól kezdve, ahogyan beléptem a fülkébe elkezdtünk egymással kommunikálni és nagyon hamar kiderült, hogy nagyon sok közös dolog van az életünkben, mint például, hogy ő is egykor történelemtanár volt, nekem pedig az a másik szakom amit az angol mellett tanulok. Egy nagyon jó hangulatú beszélgetés volt, és tulajdonképpen a finn lazaclevesnek köszönhető, hogy ez a kapcsolat nem maradt abba a vonaton. Annyit beszéltünk a kajákról az utazás során, hogy Édától kaptam egy névjegykártyát az email címével, hogy küldjem el neki a leves receptjét. Innentől kezdve emaileztünk egy rövid ideig majd kaptam egy vacsorameghívást, ahol isteni olasz tésztát kaptam, és innentől kezdve mondhatni, hogy rendszeressé vált, hogy néha-néha összefutottunk, vagy felhívtuk egymást telefonon. Igaz az utóbbi időben az egyetemi teendőim miatt kevesebbet tudtam találkozni a barátaimmal kedves ismerőseimmel, de bízom benne, hogy Édával is hamarosan összefutunk újra egy jó kínai ebédre és egy jó kávéra. 😉

Szóval annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy beszélgetős alkat, azért több olyan eset van, amikor megéri kicsit dumcsizni azzal, akivel együtt utazunk. Ha jó a társaság, akkor az utazás is kellemesebb. 🙂

Ti hogyan álltok ehhez a helyzethez? Ha utaztok szerettek másokkal beszélgetni, vagy ti is inkább a magatokba fordulós alkat vagytok?

 

4 gondolat “Beszélgetni a vonaton” bejegyzéshez

  1. Én ritkán utazom, de ha vonatra szállok, akkor mindig üres fülkét igyekszem keresni. (Ha nem fülkés, hanem egybenyitott másodosztály, akkor is ki vannak alakítva a fülkék, egymás melletti vagy egymással szembeni székek, csak nincsenek elválasztva egymástól.) Néha van üres fülke, néha nincs. Ha nincs, megnézem, van-e ismerős. Egyszer volt csak, akkor is én szálltam fel előbb, ő néhány megállóval később. Ha nincs sem üres fülke, sem ismerős nincs, akkor a folyosón vagyok, minden megállónál végigjárom a vonatot, és figyelem, van-e üres fülke. Ha van, akkor leülök. De idegen mellé nem. De ha találok ülőhelyet, akkor kinézek az ablakon, és figyelem a tájat és az állomásokat, hogy jó helyen szálljak le, és jól elvagyok így, mert mindig van mit nézni, mindig történik valami.

    Más kérdés, ha idegen ül le mellém. Olyankor magamban mindig csodálkozom és kicsit haragszom is rá. De inkább csodálkozom, mint haragszom. Hogy jut eszébe teljesen ismeretlenül? És soha nem kezdeményezek beszélgetést, de ha valaki szól hozzám, akkor én is szólok, barátságosan, minden indulat nélkül, és néha egész jó kis beszélgetések lesznek ebből. De olyan még nem volt, hogy a vonatról leszállva is folytatódott volna a kapcsolat.

    És mi lenne, ha veled utaznék egyszer a vonaton? Ez egy elég érdekes eset, mert személyesen még soha nem találkoztunk, de rendszeresen nézem a blogodat és a Facebook oldaladat, és elég fényképet láttam már ezeken a felületeken rólad, hogy felismerjelek élőben is, ha látlak, ezért semmiképpen nem tekintenélek idegennek, szerintem az ismerősökhöz hasonlóan viselkednék veled, és biztos érdekes beszélgetéseink lennének.

    Kedvelik 1 személy

  2. én manapság már alig utazom tömegközlekedéssel, főleg hosszabb utakra nem, ha mentünk is, koncertekre barátnőkkel, de azért volt olyan hogy egyedül jöttem haza stb és általában meg szoktak szólítani és leállnak velem beszélgetni.. de ez arra is igaz, hogy megszólít a hajléktalan,tőlem kérnek pénzt stb (egyszer Pesten volt egy jegy automatánál, hogy egy fiatal csaj akart mindenáron pénzt tőlem -a gyereknek, ételre stb, belekotyogott hogyan vegyek jegyet, mondtam a visszajárót odaadom, erre még én voltam a sz-r mert csak 500 jött ki a gépből és kevesellte.. odanyújtod a a kisujjad, letépik a fél karod)
    de ha külföldön járok is más külföldi leszólít hogy igazítsam útba.. pl volt ilyen Pozsonyban de szerintem Prágában is..
    valószínű pozitív a kisugárzásom és barátságos a mosolyom, ezért is szólítanak meg mindig, bár én szívesen beszélgetek idegenekkel is, szeretek cseverészni :”D de nyilván minden ember más..és más 🙂

    Kedvelik 1 személy

  3. amikor hotelben dolgoztam is nagyon jól el tudtam beszélgetni a vendégekkel is, kedveltek.. volt akinek talán valamilyen szebb szobát adtam és ígérte hogy Kínából küld nekem lapot.. nevettem és pár hónap múlva jött a képeslap, Kínából! német kerekesek voltak 🙂 ez cuki volt.. aki olyan, meg lehet vele találni a közös hangot..

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s