Elképzeléseim az új évre. 

Sziasztok!

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan telnek ezek a munka nélküli napok. Munkamániás létemre évről-évre jobban el tudom viselni azt, hogy nem csak munkával töltöm a napot. Persze, az egésznapos punnyadás továbbra sem az én műfajom. Ma belvárosban sétáltam egy nagyot, és az egyik barátommal sikerült összefutnunk egy kis kávéra és dumálgatásra. Annyira gyorsan telnek ezek a napok, hogy ma eszméltem, hogy holnapután elérünk az év utolsó napjához, és utána ismét nehéz lesz megszokni, hogy a dátum nem 2019, hanem már 2020 lesz. Ez a cikk még nem egy évértékelő írás, azt december 31-re időzítettem be. Annyit elárulhatok, hogy több dologról is fogok benne írni amolyan Ubul stílusban. Előre szólok, hogy nem szabad minden egyes soromat majd komolyan venni benne. Továbbra sem komolyodtam meg, ez az oldal meg mindig egy bugyuta ember bugyuta kis blogocskája marad.

Most ebben az írásomban egy kicsit arra fogok kitérni, hogy mik azok a dolgok, amiket szeretnék majd az új évben csinálni, milyen változások lesznek a blogon, és hogy milyen újévi fogadalmakkal készülök majd 2020-ra.

original20191204-044921

Legelőször talán a blog az amiről említést kell tenni. A korábbi években több kisebb-nagyobb változáson ment keresztül a honlapom. A jelenlegi formáját pont egy éve kapta meg, majd születésnapomkor egy pár hetes kihagyás után kapta meg az Ubul Világa nevet. A mostani kinézettel és névvel teljes mértékben elégedett vagyok, és a visszajelzésekből is azt veszem észre, hogy jó volt az egy évvel korábbi upgrade. Cikkek tekintetében megpróbálok továbbra is, ha nem naponta, de kétnaponta közzétenni valami kis érdekességet, ezen kívül pedig a Facebook oldalamon tudjátok majd követni a mindennapi történéseimet. Megkomolyodni sosem fogok teljesen, ehhez hozzá kell szokni. Lesznek komolyabb hangvételű írások, de a jól megszokott Ubulos szarkasztikus alkotások is várhatóak majd. Ami viszont a legfontosabb, hogy soha nem fogok hallgatni egy-két ember rosszindulatú megjegyzésére, és a jövőben is olyan stílusban fogok írni, hogy azt minden ember megértse, és ne kelljen minden ötödik szónál az értelmező kéziszótárt használni.

Ami engem, mint Vollai Gergőt illet… Talán idénre mondhatom el azt, hogy az elmúlt évek során több szempontból is nagy változáson mentem keresztül. Az új évben szeretnék türelmesebb, és nyugodtabb életet élni. Szeretnék több időt fordítani az emberi kapcsolatokra, a barátaimra, és a szüleimre. Nem szeretném, ha az lenne, mint az elmúlt egy hónapban, hogy csak arról szólt az életem, hogy bejárok egyetemre és dolgozom. Mindenféleképpen szeretnék több időt fordítani azokra az emberekre, akik számítanak.

IMG_6450.jpg

Továbbá úgy döntöttem, hogy minden olyan embernek, aki engem valaha bántott megbocsátok. Legyen az családtag, vagy kívülálló. Nem fogok haragudni senkire, nem fogok senkinek sem rosszat kívánni, mindössze annyi kérésem van ezen emberek felé, hogy ne keressék a társaságom, nézzenek levegőnek, ha az utcán összefutunk, és ne az életemmel foglalkozzanak, hanem tekintsenek rám úgy, mint egy idegenre, akik számukra full közönbös. Én is így fogok tenni. Fontos dolog a megbocsátás és a továbblépés, én is sokkal könnyebbnek és felszabadultabbnak érzem magam tőle.

Ami az egyetemet illeti, még előttem van néhány vizsga. Pontosan hat darab, amikkel január második hetétől fogok farkasszemet nézni. Az ünnepek előtti héten már két vizsgát letudtam, ezek szerencsére jól sikerültek, és bízom benne, hogy a többire is fel tudok készülni úgy, hogy jó jegyekkel zárhassam ezt a szemesztert. A tavaszi félévben pedig reménykedem, hogy egy betegség sem fog ledönteni a lábamról, hogy minden kurzusomat hiányzás nélkül csinálhassam végig. Hihetetlennek tűnik, de amióta váltottam szeretek egyetemre járni, és ha tehetném, akkor még vagy hat évig ide is járnék. 😀

8ef18a623a87051c1905c6e28f47ea57

2020 akármennyire is két nagy kövér nullát tartalmaz, számomra nem ez lesz az elhízás éve. Szerencsére azt elmondhatom, hogy az elmúlt 4-5 éveben annyira kritikusan nem híztam el, mint kamasz koromban. Szerencsére soha nem érte el a mérleg a 100 kilót. Az elmúlt 2 hónapban az intenzív mozgásnak és a diétás étrendem betartásának köszönhetően hat kilót fogytam, és izmosodtam is. Ezt a tendenciát szeretném folytatni, és időt szentelni arra, hogy majd ha 2020 december 29-én egy hasonló igérgetős cikket írok, akkor csatolhassak egy előtte-utána fénykápet magamról. Ezzel nem szeretnék senkinek sem bizonyítani. Mindössze magammal szeretnék elégedett lenni, és most ezt tűztem ki célul, hogy még egészségesebben és fittebben szeretnék élni. Továbbra sem pályázom arra, hogy profi testépítő, vagy erőember legyek.

young-man-tired-after-training-showing-his-royalty-free-image-867351234-1555686029

Nem kimondottan vagyok a híve az újévi fogadalmaknak, hiszen akárhányszor nagy hévvel tettem akármilyen fogadalmat is, biztos, hogy nem lett belőle semmi. Nem csak szilveszter és újév napján lehet elhatározni dolgokat, erre ott van az egész év. Minden elhatározás akkor lesz sikeres, ha azokat be is tudjuk tartani. Idén én biztos, hogy nem igérek meg semmit előre, valószínűleg úgyis későbbiekben jönnek elő az ötletek, hogy miket szeretnék még megvalósítani. Örök optimistaként úgy gondolkodom, hogy lehetetlen nincs, csak tehetetlen, és ha el is akadunk valahol, akkor nem szabad feladni. 🙂

Ti hogyan vélekedtek 2020-ról? Van bármiféle tervetek, vagy fogadalmatok? 🙂

Egy gondolat “Tervek és fogadalmak 2020-ra” bejegyzéshez

  1. 1980-ban születtem, egy kicsit félek 2020-tól, főleg szeptember 26-ától, de ha olyan év lesz, mint az idei, akkor nem lesz rossz. fogadalmat soha nem teszek, de mindig meglátom a jó lehetőségeket és tudatosan gyűjtöm a pozitív élményeket. Idén is kipróbáltam néhány olyan dolgot, amit eddig nem, és biztosan jövőre is lesznek ilyen lehetőségeim és élményeim. Konkrét tervem még kevés van, egy-két eseményről tudom, hogy elmegyek rá, de ennél nagyobb elképzeléseim még nincsenek. 3 olyan célom van, amit jó lenne elérni, de ezek majd megvalósítás után lesznek publikusak.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s