Retro percek – Floppy

Ma már nem használjuk.

Sziasztok!

Nem tudok aludni, és úgy döntöttem, hogy akkor nem várok reggelig és most írok nektek egy cikket. Igaz a legtöbb követőm a Facebookon csak reggel fogja látni. Szóval ma a youtube feldobott egy régi Szomszédok részletet, ahol a gazdagréti szuperhős Vágási Feri és Kutya bácsi beszélgetnek a modern technikáról, miközben a panelhős floppy lemezekről töltötte fel az adatokat a még MS-DOS rendszeren futó számítógépére. Akkor még nem volt tíz rugója a mikroszoft vindovz 95-re. 😀

A nagy floppy-zás közepette nekem is előjöttek azok a bizonyos régi emlékek. 10 éves voltam, amikor egy nálamnál jóval öregebb számítógépet kaptam, amin tulajdonképpen mindent tudtam csinálni, csak azt nem, amit szerettem volna. Ez a számítógép már akkoriban is elavult modellnek számított. Annyira régi volt, hogy a HDD-je mindössze 512 MB volt csak, tehát az oprendszeren kívül csak kisméretű jegyzettömb dokumentumokat tudtam menteni. Képeket és zenéket már nem tudtam felmásolni. Ezen kívül még annyira régi volt, hogy a kis floppy lejátszón kívül nem volt benne semmi más. Se CD/DVD lejátszó, sem USB port.

A kisméretű meremlemez miatt volt szükséges, hogy jól betárazzak floppy lemezekből, hiszen arra tudtam lementeni mindent. Emlékszem, hogy már akkor nagyon vágytam rá, hogy a The Sims-szel játszhassak, de erre sajnos nem volt lehetőség, és csak a floppy lemezekre írható flash játékokkal kellett beérnem. Abban az időszakban minden születésnapra, névnapra, karácsonyra, húsvétra floppy lemezt kértem. Soha nem volt elég.

Most pedig egy kicsit szárazabb wikipedia részlet következik arról, hogy mi is a floppy tulajdonképpen.

8″ hajlékonylemez

A korai, 8 hüvelykes meghajtók méreteik miatt még külső egységek voltak. A lemezek kapacitása típustól függően 160-500 KiB volt.

A magyar gyártmányú EMG-777 típusú számítógépekben ilyen meghajtók voltak a monitor mellé beszerelve.

Érdekesség, hogy a KiB rövidítés kibibájtot jelent. Ebben mérték a floppyk terjedelmét.

5 1/4″ hajlékonylemez

A flopilemez egy négyzet alakú, 133×133 mm méretű borítóban van gyárilag elhelyezve. A működéshez a borító speciálisan van kialakítva, és lehetővé teszi, hogy a meghajtó használat közben nagy sebességgel forgassa a lemezt. A használatban két további kivágás játszik szerepet. Egyiken az író-olvasó fej fér hozzá a lemez felületéhez, a másik, 4-5 milliméteres kivágás pedig az írásvédelmet teszi lehetővé: a rést fényt át nem eresztő anyaggal leragasztva nem írható a lemez.

Az 5,25-ös meghajtó már a gépházba beépíthető készülékek közé tartozott. (Ennek mérete határozta meg a mai PC-k “nagyhelyét”.) Ezek már az otthoni felhasználók által is elérhető árú és méretű eszközök voltak. A lemez behelyezése után a képen jól látszó kallantyút elfordítva jött létre a mechanikus kapcsolat a forgatórendszer és a lemez között. Kivételnél a kallantyú elfordítása után egy rugó lökte ki annyira a lemezt, hogy kézzel ki lehessen venni.

A kisebb tudású készülékékben csak egy író-olvasó fej volt. Ezekben a kétoldalas lemezek használata körülményes volt, és a kétfejes meghajtókkal formázott lemezeket sem lehetett oldalanként használni. Ilyen volt például a Commodore 1541/I 5,25-ös lemezegység is, ami a tápegységgel és a vezérlőelektronikával volt egy házban.

Az 5 1/4″ méretű lemezek járatos tárolási kapacitása a 8 bites Commodore gépeknél 170 KiB, PC-knél 360 KiB és 1,2 MiB, Commodore Amigánál 440, 880 és 1760 KiB.

3,5″ hajlékonylemez

A kislemeznek, kisflopinak, mikrodiszknek is nevezett lemez kisebb méretű és nagyobb kapacitású előbbi társánál, ugyanakkor a meghajtón kívül az olvasófej hozzáférését biztosító nyílásokat egy fémlemez takarta, ezáltal kevésbé volt sérülésnek kitéve. A 3,5″ méretű flopik leggyakoribb tárolási kapacitása 720 KiB, 1,44 MiB, később 2,88 MiB, a tok mérete 90x94x3,3 mm. A műanyag védőtok egyik sarkát “levágták”, ami megakadályozta azt, hogy a lemez fordítva kerüljön a meghajtóba. A meghajtóba téve helyére “kattant”, a kivételhez egy kis gombot kell megnyomni (a képen jobboldalt, alul). A lemezműveleteket a készülék homloklapján elhelyezett LED jelezte. Elsősorban a számítógépházba beépített egységek voltak, de később megjelentek a külső csatlakozású meghajtók is. A kemény tokozás lehetővé tette, hogy az írásvédelmet egy apró lemezke eltolásával végezzék; ennél az 5 1/4″-es flopival ellentétben a fény áthaladása esetén nem lehetett írni a lemezre.

A 3,5″-es méretű hajlékonylemez-rendszert – 3 hüvelykes kivitelben – Jánosi Marcell dolgozta ki a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban 1973-ban. A lemezt és a hozzá tartozó BRG MCD-1 típusjelű meghajtót szabadalmaztatták, de később nem általánosították, így a cég elveszítette az oltalom lehetőségét. 1982-ben az Amdek állt elő az AmDisk-3 mikroflopilemez-rendszerrel, amit az Apple II Disk II csatolókártyájához terveztek, de később más rendszereknél is alkalmaztak.

2010 áprilisában a Sony bejelentette, hogy 2011 márciusára végleg felhagynak a flopilemezek gyártásával.

A Verbatim ezt követően nyilatkozta, hogy a 3,5″-es lemezek gyártását tovább folytatja.

A floppy lemezek a 2000-es évek közepe felé szinte már teljesen eltűntek. A helyüket felváltotta először a CD, majd a DVD és a Blu-rey lejátszó, illetve az USB portokon keresztül csatlakoztatható különbözőfajta, nagy tárhellyel rendelkező adattárolók. Manapság pedig már a felhőtárhelyeknek köszönhetően nincs is szükségünk kézzel fogható adattárolókra.

Az alfagenerációs gyerekek már élőben nem is láttak floppy lemezt, számukra ez mindössze az MS Officból lehet ismerős, mint a mentés gomb ikonja. Ti még emlékeztek ezekre a kisteljesítményű adattárolókra?