Szükséges, kell, van értelme? 

Sziasztok!

Nem csak tanárként, hanem sima átlagemberként, akár a barátaim, ismerőseim körében is szinte napi gyakorisággal futok bele abba a szituációba, hogy a legtöbben szeretnének valaki másnak megfelelni, és azáltal csalekszenek, hogy hogyan ítéli meg őket a környezetük, és az mit vár el tűlük. Számomra sem ismeretlen ez a téma, hiszen én is hosszú éveken keresztük olyan ember szerettem volna lenni, amit mások vártak el tőlem, ezáltal nem foglalkozva azzal, hogy én mit is akarok, vagy mi az amire vágyom.

Az emberi természet néha gyarló és másokra próbál egy olyan képet rákényszeríteni, ami valóban nem is igaz, csak azt szeretné látni. Ez a legtöbb esetben a szülő-gyerek, vagy nagyszülő-unoka kapcsolatban fordul elő. A szülőknek/nagyszülőknek vannak bizonyos elképzeléseik, és nem hajlandóak abból engedni még akkor sem, ha az adott gyerek egy teljesen más személyiséggel és érdeklődési körrel bír. Ennek már kiskorban is látható jelei vannak, ha csak egy egyszerű példaképp említjük azt, hogy a gyerek csak olyan ruhát hordhat, amilyet a szülei megvesznek neki. Persze ez egy eléggé kisarkított példa, de szerintem érthető, hogy mire is akarok gondolni. Ez a későbbiekben a középfokú tanulmányok megválasztásakor is előkerül. A legtöbb helyen a mai napig nincs a gyerekknek beleszólása abba, hogy mit szeretne tanulni általános iskola után, hanem a szülei megmondják neki.

Ezek által a generált kényszerek miatt alakulhatnak ki a későbbiekben különbözőfajta frusztrációk, amik a felnőttkorra nagy hatással vannak. Nagyon sok olyan felnőttet lehet látni, akik nincsenek tisztában a saját személyiségükkel, azzal, hogy mit szeretnek, és mi az a dolog, ami igazán boldoggá teheti őket. Ezeknek az embereknek javarészt az lebeg a szeme előtt, hogy jól teljesítsen mások előtt, és hogy mások büszkék legyenek rájuk. A diákévek alatt ez legjobban a tanulás alkalmávbal figyelhető meg. A gyerekek ebben az életszakaszban azért motiváltak a tanulásra, mert azt szeretnék, ha a szülők és a rokonok büszkék lennének. Pedig igazából a gyerekek nem a rokonságnak tanulnak, hanem maguknak. Nem az a lényeg, hogy a rokonság tudja reprezentálni, hogy milyen okos a gyerek, hanem, hogy az a gyerek tényleg fel tudja használni azt a tudást, amit önmagának sajátít el.

A legtöbb frusztráció és depresszió okozója az a tudat, hogy nem lehetünk igazi önmagunk, és mindig meg kell magunkat játszani csak azért, mert ezzel felelünk meg a külvilágnak. Néha-néha sokkal több időt szánunk az álarc felépítésére, mint a saját személyiségünk alakítására. Ezért lehet az, hogy sokan azt is elfelejtik, hogy kik is ők valójában.

16_what_psychologists_wish_people_knew_about_depression_struck_rut_OcusFocus

Rengeteg esetben megkaptam már, hogy borzasztóan önzővagyok és egy “énközpontú” világban élek, de ez a saját tapasztalatom is azt támasztja alá, hogy, ha valaki összhangban van magával és jól érzi magát a bőrében az egy boldog ember. Igen, ki merem mondani, hogy boldog ember vagyok, és kis dolgoknak is tudok örülni. Ha valami rossz történik, akkor mindig optimistán tekintek a jövőbe, hogyha ez most rossz, akkor később biztos jó lesz.

Nem szabad azt csinálni, amit mások elvárnak tőlünk. Merjünk önmagunk lenni, és ne hagyjuk azt, hogy mások éljék az életet helyettünk. Ne mások döntsék el azt, hogy kinek mi jó. Tanácsot persze lehet adni, de nem szabad a nézeteinket másokra ráerőltetni. Éppen nem olyan régen beszélgettem erről a témáról egy kedves ismerősömmel, aki azt mondta, hogy úgy érzi nem jó úton halad, mert nem azt az utat járja, amit a családja elvárna tőle. Egyből azt kérdeztem tőle, hogy szereti-e csinálni azt amit csinál. Azonnal egy igen választ adott rá. Ezek után nincs több kérdés. Neki is csak azt tudtam javasolni, hogy hallgassa meg azt, amit a családja mond, neki, de ne akarjon megfelelni nekik, csak azért, mert nekik más elképzelésük van.

A lelki békénk érdekében először mindig kicsit önzőnek kell lenni. Ez tipikusan az a klasszikus eset, amikor nem szabad mások érzéseivel foglalkozni, hanem azt kell szemelőtt tartani, hogy nekünk mi a jó. Gyerekként engem is próbáltak ide-oda toszogatni, hogy mit hogy csináljak. Én védekező mechanizmusként az evésbe menekültem, ennek ellenére mindig én voltam a csendes, akinek nincsenek barátai, és sosem áll bele a konfliktusba, mert a háttérből azt hallottam, hogy az iskolába nem barátkozni járunk, jogunk nincs megszólalni, és vitába nem állunk bele, mert úgy sincs igazunk. Én ezt 20 éves korom környékén kezdtem levetkőzni magamról, és ma már elmondhatom magamról, hogy nem akarok senkinek sem megfelelni. Mindenki fogadjon el olyannak amilyen vagyok. Még akkor is, ha egyeseknek fáj az a tény, hogy már képes vagyok az igazamért kiállni mindenáron.

Bár a pszichológusok nagy része biztos szidni fog most emiatt a cikkem miatt, mert, ha most ennek hatására minden hasonló gonddal rendelkező olvasóm elkezd kitörni, akkor nekik vajmi kevés munkájuk és pénzük marad. Na jó, ez csak egy rossz vicc volt. 😀 Mindazonáltal továbbra sem az a célom, hogy ezzel a cikkel bárkit is megváltoztassak, csak egy-két szemet szeretnék felnyitni, hogy nem mindig az a jó, amit jónak hiszünk, és igen is szükséges, az hogy a saját lelkünket is ápolgassuk mielőtt másokét kezdjük el.

Merjetek bátrak, nyitottak és önállóak lenn! 😉

5 gondolat “Megfelelni másoknak” bejegyzéshez

  1. Egy megkeseredett, életunt ember vagy aki próbálja jopofán eladni magát az ilyen írásaival de csak beszélgetni kell veled és kiderül milyen vagy valójában. Nyitott ember vagy de facebokon már nem vagy hajlandó ismerkedni mert az derogál… na meg hogy a valódi ismerőseidnek tartod csak fent aztán van kb 2000 ismerősöd. Azt sem hiszem el hogy mindent ismered…

    Kedvelés

  2. A megfelelés sokszor a konfliktusmegelőzés egyetlen módja, És erről soha nem az a fél tehet, aki meg akar felelni, hanem az a másik, aki elvár valamit. Ha mindenki a saját dolgával foglalkozna és nem támasztanánk folyton elvárásokat másokkal szemben, akkor a megfelelés kérdése tárgytalan lenne és boldogok lennének az emberek.

    Kedvelés

      1. Én nem a konfliktusok megoldására, hanem a megelőzésükre ajánlottam a megfelelést. A megelőzés azt jelenti, hogy ne is alakuljon ki a konfliktus, megoldani csak akkor kell, ha már kialakult. A megelőzés legjobb módja az, ha nem várunk el egymástól semmit, de ha már van elvárás, akkor úgy lehet a legtöbb konfliktust megelőzni, ha kölcsönösen megfelelünk egymás elvárásainak, tehát nem feltétlenül egyoldalú behódolásról van szó.

        Kedvelés

      2. Ezt továbbra is fenntartom:
        “Ha mindenki a saját dolgával foglalkozna és nem támasztanánk folyton elvárásokat másokkal szemben, akkor a megfelelés kérdése tárgytalan lenne és boldogok lennének az emberek.”

        Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s