Lelkileg és testileg is.

Sziasztok!

Nemsokára egy hármas évforduló fog bekövetkezni az életemben, ami ezzel a kis bloggal is összefüggésben van. Jövő héten lesz egy éve, hogy váltottam és a saját nevem helyett Ubulként szólok hozzátok; a hónap végén maga a blog lesz 5 éves, én pedig 28. Bizony-bizony vészesen közeledik a 30 év, és ezt egyre jobban látom, és észreveszem magamon is. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy egyre jobban érzem magam a bőrömben.

Nem is olyan régen, még az előző év végén több aggódó kérdést is kaptam ismerősöktől, hogy olyan fáradtnak tűnök és olyan, mintha fogytam is volna. Mindenkit megnyugtathatok, hogy nincs semmilyen gondom, betegségem, nem is stresszelek annyit, mint korábban, és a lelki világom is megnyugodott.

Sosem csináltam titkot abból, hogy három éve daganatot diagnosztizáltak nálam, amit elsőre hallani sokkoló volt. Akkor ennél már csak az volt a nehezebb, hogy ezt a szüleimnek hogyan mondjam el. Szerencsére egy meggyorsított szövettani vizsgálat után kiderült, hogy egy jóindulatú tumorról van szó, és nincsenek rákos sejtek benne. Azóta is minden évben járok kontrollra és lekopogom, továbbra is tünetmentesnek számítok.

A súlycsökkenésem mindössze annak tehető be, hogy az edzés mellett elkezdtem figyelni arra, hogy mit és mennyit eszek. Egy jól összeállított étrend csodákra képes. Ennek köszönhetőenadtam le 7 kilót október óta.

A képen a következők lehetnek: 1 személy

Az életmód váltás pedig természetesen összefüggésben van azzal, hogy én is öregszem, és nem leszek már fiatalabb sem. Viszont úgy gondolom, hogy talán most még időben vagyok ahhoz, hogy elkezdjem az egészséges életet az érdekében, hogy a jővőben sokkal kiegyensúlyozottabb gondtalan életem lehessen.

Szerencsére idegeskedésre sincs gondom, hiszen, az egyetemváltással együtt megkaptam azt a lelki békét, amire évek óta vágytam. Évről-évre egyre pozitívabban látom a dolgokat, és ez a hangulatomra is hatással van. Persze még mindig előfordul, hogy többször nincs annyira kicsattanó jókedvem, de ez az esetek többségében abból adódik, hogy 1-1 nap nagyon el tudok fáradni. De az, hogy fáradt vagyok még nem azt jelenti, hogy rossz a kedvem, csak maximum energiám nincs kimutatni. 😀

Ha már a legelején a blogot is szóba hoztam, akkor nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy nem véletlen volt tavaly az Ubulra váltás. Egy borzasztóan rosszul időzített időszakban jött az egész, és nem tudtam jól kezelni. Akkor menekülni szerettem volna, de rá kellett jönnöm, hogy a menekülés gyáva dolog, és szembe kell néznem inkább ezekkel a dolgokkal. Ma már elengedem azokat a megjegyzéseket, amiket kicsinyes rosszindulatból írnak egyesek. Ez is egy olyan dolog, amitől a lelki békém nyugodtabb. 🙂

A lényeg, hogy nagyon jól esik a törődés, de kérlek ne aggódjatok, mert tényleg jól vagyok! 🙂

 

2 thoughts on “Köszönöm, jól vagyok!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s