Vagy mégsem?

Sziasztok!

Olyannyira szép napsütéses a mai nap, hogy nincs az a rossz, ami a hangulatomat el tudná ma cseszni. Amúgy is így a vizsgaidőszak végeztével tele vagyok energiával és még jobban kicsattanok az örömtől, mint valaha. Még az sem tudja elrontani a hangulatomat, hogy az egyik nadrágom elszakadt és vissza kell vinnem a boltba, hiszen szerencsére megvan a blokk, így él a garancia is. Szóval akármi is történjen, akkor is jó lesz a kedvem, ha a Thököly úton elüt ma egy kamion. 😀

Szóval mostanság elég sok mindenről írtam. Olyanokról, mint a megfelelési kényszer, vagy a félreértésekből adódó különbözőfajta családi, baráti konfliktusok, és a többi. Egyedül talán a korona vírusról nem írtam semmit, de továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nem állok be azon emberek táborába, akik igyekszenek pánikot kelteni. Pedig, ha én lennék az első magyar, aki elkapja ezt a vírust, sőt még bele is hal, akkor még híres embernek is számítanék. 😀

Ma egy kicsit újra a múltról fogok nektek egy két dolgot megemlíteni. Ne ijedjetek meg, nem angolórát fogok tartani és nem a különbözőfajta angol múltidőkról fogok beszélni, hanem a múltban történt dolgokról, és az emberi múlt által okozott lelki börtönről.

Lehet, hogy elég nagy általánosításnak számít, de a környezetemben nagyon kevés olyan ember van, aki valamilyen szinten ne a múltban élne, vagy ne azon rágódni, hogy milyen hibákat követett el, és, hogy azokat mennyire másképp csinálná már a mai eszével. Ezek a fajta emberek javarészt előbb vagy utóbb a saját hülyeségeik miatt felőrlik a még ép idegrendszerüket, és egy lelkileg nyomorékká vállnak.

Bár úgy tűnhet, hogy én a nagy optimizmusommal könnyen osztom az észt ennek ellenére most sem ez a szándékom. Igazából engem nem zavar, ha valaki meg akarja nyomorítani önmagát, viszont ezek a személyek a saját lelki nyomorukat több ízben a körülöttük levő embereken vezetik le, ami azért igencsak egy csúnya dolog tud lenni.

Őszintén szólva igencsak képmutató lennék, ha most ezeket a sorokat úgy írnám le, hogy nincs saját tapasztalatom. El kell árulnom, hogy bizony van és nem is kevés. Nyíltan merek beszélni azokról a dolgokról, amik a múltamban történtek velem, sőt nem is felejtem el őket, mert minden kisebb-nagyobb jó és rossz dologra érdemes emlékezni. Csak az nem mindegy, hogy ez egy visszaemlékezés csupán, vagy órákon, napokon, heteken, hónapokon, vagy akár éveken keresztül tartó siránkozás.

A rossz emlékeket is meg lehet élni pozitívként, sőt a negatív dolgokból lehet a legjobban építkezni. Nekem kimondottan a tanári pályám során ad rengeteg erőt, energiát, és tapasztalatot az, hogy mennyi rosszat dolgot és megvetést kaptam például az általános iskolai osztályfőnökömtől. Számomra, ő mindig ott lebeg a szemem előtt példaként, hogy pedagógusként milyen ne legyek.

Több oka is van, hogy miért nem éri meg a múlt sérelmein rágódni. Először is, ha sokat agyalunk rossz dolgokon, akkor egy idő után azt vesszük észre, hogy a siránkozás kellős közepette elszaladt felettün az idő, és csomó jó dologból kimaradtunk. Ez pedig még egy táptalaja az állandó depressziónak. Másodsorban pedig a körülöttünk élők is bizony megérzik, és őszintén szólva egy idő után mindenki elveszíti a türelmét. Nagyon kevés olyan ember létezik, akik hosszútávon képesek elviselni, ha valaki folyamatosan csak panaszkodik.

Ismételten csak a saját példámat tudom felhozni. Amióta meglátom a kis apró dolgokban is a szépet, és a jót, azóta sokkal jobban érztem magam, sokkal türelmesebb vagyok, és sokkal jobban le tudom sz*rni, hogyha esetleg rosszindulatot tapasztalok. Akármennyire is szar az élet, az attól nem lesz jobb, ha még siránkozunk is rajta. A múltat megváltoztatni nem lehet, de a jövőt tudjuk alakítani. Ezért is bíztatok mindenkit arra, hogy legyetek bátrak, és ne hátrafelé, hanem előrefelé nézzetek. A boldog élethez négy dolog szükséges: nyitottság, eltökéltség, kitartás, és egy jó nagy adag szarkazmus. Ez az én titkom, na meg persze az, hogy ne akajdak fent minden apró kis rossz dolgon.

Szerintem kimondottan hasznos tud lenni, ha a régebbikben átélt rossz dolgokat fel tudjuk használni arra, hogy szebbé tegyük akár a saját, vagy akár mások életét is. Ne féljünk szembeszállni a saját kis démonjainkat és kiűzni azokat. Csak aztán utána nehogy elmenjünk jógázni, mert akkor újra megidézzük őket. 😀