Ha csak ennyin múlna az afrikai éhezés…

Sziasztok!

Bizonyára mindannyian átéltük már gyerekkorunkban azt, hogy olyan ételt raktak elénk, amit nem szívesen, vagy egyáltalán nem ettünk meg. Azok az óvódai ebédek, vagy akár az iskolai menzát is említhetném. Amikor nem tudtuk eldönteni azt, hogy egyáltalán milyen ételt kaptunk, mert felismerhetetlen volt az állaga. Na jó, azért nem volt ennyire borzasztó, de sokszor inkább jobban jár a gyerek, ha nem eszi meg azt, amit kap.

Amúgy én nem is panaszkodhatok az iskolai menzára, mert annak idején a mi iskolánknak volt saját konyhája, ahol főztek, és minden esetben friss ételt kaptunk, és nem olyan silány minőséget, mint manapság egy-két intézményben, ahová egy központi konyhából szállítják az ebédet.

Javarészt a gyerekek a saját kis őszinte módjukon szokták közölni, hogyha nem tetszik nekik a felszolgált ebéd, és az esetek többségében inkább az óvónök, vagy a nagyszülők egyből jönnek azzal, hogy meg kell enniük mindent, mert Afrikában éheznek. Mindezt úgy mondják, mintha az afrikai éhező gyerekeknek jobb lenne ettől, hogy ők megeszik az ételt.

A legnagyobb gond talán nem is azzal van, hogy a gyerekek nem akarják megenni az eléjük rakott ételt, hanem hogy annak a mennyisége túl sok, és már nem bírják azt megenni. Az igaz, hogy egy menzakoszt esetén nem beszélhetünk hatalmas adagokról, de az esetek többségében a szülők, pláne a nagyszülők olyan hatalmas adagokat raknak a gyerekek elé, hogy azok nagyon maximum a felét tudják csak megenni. Ilyenkor pedig megint jön a lelki terror az afrikai éhező gyerekekkel.

Afrikában nem az fogja javítani a helyzetet, ha Európában halálra zabáljuk magunkat, és a gyerekeket teletömjük kajával. Érdemes lenne inkább a mértékletesség elvét tanítani már kicsi kortól kezdve. Például nem ártana megtanítani azt, hogy kisebb adag étel esetén kevesebb annak az esélye a pazarlásnak. Mert lássuk be őszintén, hogy kimondottan a magyar szeret pazarolni.

Régebben, amikor még egy-egy alkalommal eljártunk all you can eat éttermekbe, ahol ugye korlátlan fogyasztás van, az esetek nagy részében megfigyeltem, hogy az emberek java jól megpakolja a tányérját mindenféle kajával, majd több, mint a felét otthagyja, mert nem bírja már megenni. Ennek így nem sok értelme van.

Én annak a híve vagyok, hogy, ha nagyon éhesek vagyunk, akkor is szedjünk kisebb adagot, mert ha még fér belénk, akkor utána is tudunk még szedni, mert akkor jó ízűen tudunk enni, és a végén nem mardos a lelkiismeret, hogy ami a tányéron marad az megy a szemétbe. Nagymamám mindig azt tanította, hogy ne pazaroljunk, annak ellenére, hogy folyamatosan hatalmas adagokat csinált nekem ebédre, és nekem is meg kellett ennem mindent, mert ő is az afrikai gyerekekkel jött mindig. Amikor már nagyobb lettem, akkor szerencsére kiszolgáltam magam, és nem hagytam, hogy kétemberre-való kaját pakoljon ki. Ilyen esetekben meg mindig megkaptam, hogy milyen kiscica adagokat eszem. A nagyszülők már csak ilyenek.

Az afrikai éhinség helyzetén kisebb-nagyobb dolgokkal lehet javítani, vannak különböző szervezetek, akik próbálnak megoldást találni erre, ezért hagyjuk rájuk a kis éhező afro gyerekeket, és ne próbáljuk meg meggyőzni a mi gyerekeinket, hogy a zabálás a megoldás az ő rossz helyzetükre. Inkább próbáljuk az emberek felé az egészséges táplálkozást közvetíteni. Felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a rendszeres, és változatos táplálkozás.

10 évvel ezelőtt még én sem gondoltam, hogy ennyire oda fogok figyelni arra, hogy mit, mennyit és hogyan eszek. Van egy étrendem, amit betartok, de hetente egyszer egy csalónapot is tartok, mert ugye 100%-osan nem lehet kizárni mindent az életből. A rendszeres mozgás, és az egészséges táplálkozás nem csak fizikálisan jó, hanem erősíti a szellemi képességeket, és a koncentrációt is.

Most pedig megyek, és eszek egy kis friss kesudiót, mert az jobb, mint a chips.