Ismét egy furcsa élmény.

Sziasztok!

Pár éve már egyszer egyik cikkemben meséltem nektek arról, hogy többször tapasztalok olyan dolgokat, amiket mások nem. Van, hogy megérzek dolgokat, van, hogy olyasvalamit látok, amit mások nem, és sokszor olyan élethű álmaim vannak, amiknek minden egyes részletére emlékszem, mintha tényleg ott lettem volna, és átéltem volna. Ezekről a dolgaimról nem sokszor szoktam beszélni, mert jobb esetben az emberek többsége azt mondja, hogy élénk a fantáziám, rosszabb esetben pedig azt, hogy dilis vagyok, és már évek óta a pszichiátria zárt osztályán lenne a helyem.

Ezek a képességeim néha gyengébbek, de néha kicsit intenzívebben működnek a kelleténél. Az elmúlt időszakban ismét nagyon sokmindent megérzek, és újabban már nem csak álmomban látok dolgokat. Egyre inkább előfordul, hogy éber állapotban, csak úgy simán be-beugrik egy-egy kép az emlékeimbe, mintha már azt valaha átéltem volna, de közben tudom, hogy ilyen nem történt meg velem.

Tudom, ez első olvasásra nagyon furának tűnik, pláne egy teljesen szkeptikus ember számára. Korábban nem csak arról meséltem már nektek, hogy vannak ilyen érdekes dolgaim, hanem arról is, hogy iszonyodom a víztől.

Drowning-Swimmer

Az esetemben nem csak arról van szó, hogy nem szeretem a vizet, hanem gyerekkorom óta szó szerint rettegek tőle. Egyszerűen, ha meglátok egy nagyobb víztömeget egyből hevesebben kezd verni a szívem, és valami nagyon rossz érzés fog el. Emiatt a fóbiám miatt nem tudtam megtanulni úszni sem, sőt különböző tengerpartokon is nyaraltam már az életem során, és soha nem mentem be a vízbe.

A gyerekorvos a víziszonyt mindig azzal magyarázta, hogy biztos a születés során benyelhettem egy kis magzatvizet, és ez a rossz emlék rögzülhetett a tudatalattimba, ami minden esetben blokkol, ha vizet látok.

A vizen kívül még egy olyan dolog van, amit kimondottan nem szeretek Ez pedig az, ha a nyakamnál megérintenek. Erre a dologra soha nem találtam ésszerű magyarázatot, de minden esetben, ha a nyakamnál kotorásztak, akkor egy borzasztóan negatív érzés töltött el. Most viszont, a legutóbbi látomásom alkalmával azt hiszem közelebb kerültem ehhez a rejtélyhez is.

Tegnap este, miközben vonattal jöttem haza Komáromból egyszer csak egy hirtelen jelenet ugrott be, mintha egy emlékkép lett volna. A harmincas éveim elején járhattam és csak azt láttam, ahogyan egy pár női kéz, élénkpirosra festett körmökkel, a fejemet a víz alá nyomva, szorítja a nyakam, és rövid időn belül megfojt. Mindez annyira élethű volt, hogy ezután még perceken keresztül a nyakamat fogva levegőért kapkodtam. Egyben meglepő, és rémisztő dolgo, mert korábban ennyire erősen soha nem éreztem meg semmit.

Reviving-Someone-who-has-Drowned

A halálomat látva biztos vagyok benne, hogy ez nem egy jövőbeli látomás volt, hanem egy előző életemből származó emlék. Sőt, biztos vagyok benne, hogy az előző életembeli halálomat láttam. Egyelőre még nem tudom, hogy jelenleg ennek mi a fontossága a jelenlegi létemben, de úgy érzem, hogy a sors valamiért azt akarja, hogy tudjak erről a dologról. Mindenesetre nagyon megrázó volt látni azt, ahogyan meghaltam. Pedig nem félek a haláltól. A halál az élet része, és előbb-utóbb be fog következni. Nekem mindig csak az a nagy kérésem a sorstól, hogy könnyű halálom legyen, ne kelljen sokáig szenvednem, s ne kelljen más segítségére szorulnom.

Egyelőre még tanácstalan vagyok, hogy mit kezdjek ezzel az információval, és nem tudom, hogy miért kell erről tudnom, de ha ez valami komolyabb, nagyobb hangvételű dolog része, akkor még úgyis több mindent látni fogok az előző életemről.

Most biztos vagyok benne, hogy az olvasóim egy része komplett idiótának, és idegbetegnek gondol, viszont abban is biztos vagyok, hogy többen vannak olyanok is, akik értik, hogy mi az amiről ebben a cikkben írok. Itt most nem a hatásvadász kamutartalom gyártása volt a cél, hanem a hozzám hasonló dolgokat átélő emberek megtalálása, akik esetleg még segíteni is tudnak nekem.

3 thoughts on “Láttam a halálom

  1. hűha. az komoly.. amikor írtad a nyaknál matatást én először előző életbeli felakasztásra gondoltam volna,de ezek szerint nem az,de nem is jobb. esetleg a hipnózis vmelyik fajtáján keresztül nem akarod lekutatni ezt a dolgot sztem is biztos h előző életbeli élmény/emlék.
    én is erőteljesen álmodok,sokat,folyamatosan,szinte mindennap,sok a visszatérő is.. de hasonló élményeim nem voltak..

    Kedvelés

  2. Nekem is mostanában felerősödtek a megérzèseim, és két dolog visszatérő rémálom: repülő lezuhanás és tűzeset. Most pár napja a kettő együtt volt, halleluja… Én sosem vagyok érintett, szerencsére, de lassan 20 éve üldöznek ezek a képek. 😦

    Kedvelik 2 ember

  3. Nem gondoltam volna rólad, hogy hiszel az előző és következő életekben. Én nem tudok hinni ilyenekben, de azt elismerem, hogy ha hiszünk bennük, akkor jó magyarázat az álmodra és a víziszonyodra az, hogy az előző életed végét láttad.

    De mivel én nem hiszek ilyesmiben, a víziszonyoddal kapcsolatban inkább az orvos magyarázatát érzem helyesnek: lenyelhettél egy kis magzatvizet születésedkor. És talán ez az álom is ezzel kapcsolatos, a víziszonyodhoz lehet köze.

    Amúgy honnan lehet tudni, hogy az álmod az előző életeidről szól, vagy előre megérzel valamit a jövődben, vagy egyszerűen csak egy összevissza álom, aminek semmi köze sem a múlthoz, sem a jövőhöz?

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s