Így élem meg én a jelenlegi helyzetet.

Sziasztok!

Nem is tudom, hogy hol kezdjem az egészet, hiszen annyi minden történt, és annyi minden változott az elmúlt két hétben. Engem az egészben elsősorban az egyetemek és oktatási létesítmények bezárása érintett. Jómagam is kénytelen vagyok az angolóráimat a számítógép előtt megtartani Skype segítségével, és az egyetemi óráimon is csak a Zoommal, vagy a MS Teams-szel tudok részt venni. Nekem ez az egész nagyon idegen, hiszen még sosem csináltam ezt korábban. Hozzá kell szoknom még az egészhez, és bízom benne, hogy mind a munkában, mind az egyetemen tudok olyan szinten teljesíteni a virtuális térben is, mint személyesen.

A sok változás ellenére próbálom megtartani a hidegvérem, és nem pánikolni, vagy pánikot kelteni, mert ebben az időszakban erre van a legkevésbé a szükség. A vírustól mondhatni nem félek, viszont van valami amitől nagyon tartok. Ez pedig a szabadságom korlátozása. Bele sem merek gondolni, hogy Magyarországon valamikor is bevezessék a totális lakhelyelhagyási tilalmat. Abba szó szerint belepusztulnék. Már így is tulajdonképpen csak a napi kisebb bevásárlás erejéig tudok kimozdulni, vagy egy-egy rövidebb időre tudok kimenni sétálni. Rám a bezártság mindig is rossz hatással volt. Sajnos attól tartok, hogyha több hétre, vagy esetleg több hónapra a négy fal közé kényszerülök, akkor vagy alkoholista leszek, vagy olyan szinten tönkre fogok menni mentálisan, hogy arra a szintre fogok visszajutni, ahonnan sikerült 20 évesen kitörnöm. Nem szeretnék újra egy antiszociális, bezárkózott, depressziós ember lenni.

A tényleges karantén esetére két lehetőségem lenne. Vagy Pesten maradok a kis kétszobás albérletemben, ahol másodmagammal élek, vagy visszamegyek Komáromba a szüleimhez, a hasonlóan kicsi, kétszobás panellakásba. Anyukám nagyon az utóbbit támogatná, mert ő nagyon félt engem, sőt már azt kell mondanom, hogy túlságosan is. Egyik megoldás sem jó nekem, igaz Pesten legalább a lakáshoz tartozik egy kis gang rész, ahová legalább ki tudok menni. Komáromban maximum a lépcsőházba mehetek ki.

De egyelőre nem merek belegondolni a teljes kijárási tilalomba. Mindenesetre, ha ez bekövetkezik, akkor előtte feltankolok fehérborral, baileys-szel és sok-sok xanax-szal.

Amit én tapasztalok jelenleg a Facebookon az ismerőseim körében az a félelem és a pánik, amin sem a kormány, sem az operatív törzs nem segít. A legtöbb hírportál folyamatosan csak a megbetegedések és a halálozások számát mutatják, a gyógyult esetekről viszont szinte sosincs szó. Elhiszem, hogy baj van, de inkább a praktikus részét kéne mutatni az emberek felé és nem a pánikkeltést. Például a legjobb az lenne, ha a különbözőfajta hírportálok már végre eldöntenék, hogy akkor kell-e maszkot hordani, vagy sem. Én hordok maszkot, viszont ezzel nem önmagamat védem meg, hanem a körülöttem levő embereket, hiszen semelyikünk sem tudhatja, hogy ki a fertőzött, és ki a hordozó.

Apropó, ha már a maszkoknál tartunk, akkor én is meg kell, hogy említsem, hogy mennyire undorító magyar mentalitásra vall már az, hogy a normál esetben, a patikákban kapható orvosi szájmaszkokhoz 50-60 Ft-ért lehet hozzájutni, most pedig a legolcsóbb is 500 Ft. A gumikesztyűkkel, kézfertőtlenítőkkel meg ugyanez a helyzet. Én még szerencsés helyzetben voltam, mert kesztyűt is tudtam venni elfogadható áron, és itthon volt még 4 kisflakonos kézfertőtlenítőm. Szerencsére nem most kell vennem háromszoros áron.

Bár szomorú, hogy a 21. században ilyenekről kell beszélni, számomra mégis tragikomikus, hogy a lépcsőházak, bevásárlóközpontok, és hivatalok előcsarnokában lakossági tájékoztatás szól arról, hogy hogyan kell kezetmosni. Ne haragudjatok, hogy ezen nevetek, de ez annyira alapvető dolog kéne, hogy legyen már. Szegény Semmelweis forog a sírjában, hogy idáig fajultak a magyarok.

Már gyerekkoromban is a szüleim, és a nagyszüleim mindig azt tanították nekem, hogy, ha hazaérünk valahonnan, akkor a legelső dolog, hogy kezet mosunk, az utcán nem tapogatunk feleslegesen semmit, vagy ha már megtapogattunk valamit, akkor ne nyalogassuk végig a kezünk. A kézfertőtlenítő folyadékok megjelenésével pedig a legalapvetőbb dolog volt, hogy a zsebbe vagy a táskába jelen legyen az a kis flakon. Meg nem tudom számolni, hogy egy nap hányszor mosok kezet, és azt sem tudom megszámolni, hogy körülöttem hány olyan ember van, aki még normál esetben sem mos kezet rendszeresen.

Bízom benne, hogy ez az áldatlan állapot nem húzódik el az év végéig, és a nyárra letudhatjuk ezt az egész rémálmot. Számomra sok esetben az emberi hülyeség sokkal nagyobb fájdalmat okoz, mint egy-egy rossz hír ólvasása. Mindenesetre a blogomon továbbiakban is szeretnék pozitív tartalmat megosztani, és nem egy siratófalra hasonlítani. Vigyázzunk magunkra, és egymásra is!