Avagy szeretem feszegetni a határokat. 

Sziasztok!

Ismét csak most jutok el odáig, hogy ide is írjak valamit. Igazából az elmúlt hetekben, amióta home office üzemmódban dolgozom nem tudom úgy élni az életem, ahogyan azt idáig sikerült. Sokak szerint tök jó az a helyzet, ha valaki otthonról dolgozhat, de nekem kimondottan hátrány. Túlságosan is egysíkúak lettek a napjaim, nincs benne semmi változatosság, és a lakásra is nagyon rányomja az érzést, hogy itt nem pihenek, hanem dolgozok. Az alvás sem megy olyan egyszerűen, borzasztóan rosszul alszom, rengetegszer felkelek az éjszaka folyamán. Na, de nem akarok panaszkodni, hiszen még abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy itthonról tudok dolgozni. Több ismerősöm vagy elveszítette az állását, vagy fizetésnélküli szabadságra kényszerült.

Most egy kicsit a tegnapelőtti cikkem miatt vagyok itt újra. Nem első alkalommal írtam a homoszexualitásról, és ezálttal megint egy olyan témát feszegettem, ami igencsak megosztó nem csak az olvasóim, hanem az egész társadalmunk körében. Facebookon kaptam többfajta kommentet is azzal kapcsolatban, hogy mi a nézőpontom a meleg büszkeséggel kapcsolatban. Szerencsére a többség értelmesen szólt hozzá a dolgokhoz, de sajnos több alacsony értelmi szintel rendelkező ember is megosztotta a véleményét hasonlóan értelemmentes módon.

Nem csak kommentek érkeztek, hanem kaptam egy pár üzenetet olyan emberektől is, akik nem szerették volna nyilvánosan megosztani a gondolataikat, vagy személyesen nekem szánták a mondanivalójukat. Ezek közül egy olyan volt amelyik kimondottan megragadott. Egy hölgy arra próbálta meg felhívni a figyelmemet, hogy tanár létemre túlságosan is érzékeny témákról alkotok véleményt, és ezeket, ha a tanítványaim olvassák, akkor lehetséges, hogy rossz hatással lesz rájuk, és nem építő jelleggel fogják mindezt felfogni. Továbbá arra is kitért, hogy a diákok körében a homoszexualitásról egyáltalán nem kéne beszélni, mert szerinte a mai világban már divat melegnek lenni, és egy ilyen írás után talán ezt még bátorításnak is gondolhatják.

Bár nem válaszoltam még a hölgynek, mert úgy érzem, hogy bármit is írnék neki azzal biztosan nem értene egyet, parttalan vitákban pedig nem szeretnék részt venni. Igazából ez is egy vélemény, tiszteletben tartom, hogy ő így látja a világot, mindenesetre véleményem van erről is. Elsősorban a homoszexualitás az nem egy propaganda, nem azért kell beszélni róla, hogy minél több meleg ember legyen, hanem azok, akik valójában melegek, azok ne szégyelljék, hanem fogadják el önmagukat. A többiek számára pedig fontos tudni, hogy a homoszexualitás nem egy választás, ezek az emberek nem önszántukból választották ezt az életet, és emiatt nem bántani kell őket. A legtöbb meleg ugyanúgy él, mint a heterok. Mindenki a boldogságra vágyik, és mindenki megérdemli, hogy szeressen valakit, és szeretve legyen.

Amúgy pont, hogy a középiskolások számára kell az ilyen tabu dolgokról beszélni, hiszen ők még nagyjából nyitottak az olyan dolgokra, amikre a felnőttek már nem. Ezáltal talán egy jóval toleránsabb generációt tudunk kinevelni. De őszintén szólva már az óvodákban is el lehet kezdeni ezt tanítani. Emlékszem nekünk az óvodában, a 90-es évek közepén volt egy kínai társunk, akivel talán rajtam kívül még két gyerek barátkozott. A többiek kiközösítették csak amiatt, mert ő kínai. Sajnos ezesetben a szülők is rosszul kezelték ezt a helyzetet.

Rengeteg olyan dolog van, amit a társadalmunk a mai napig tabuként kezel. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy vannak olyan helyzetek, amikről muszáj beszélni. Soha nem felejtem el, hogy a nyelvsuliban volt egy tanítványom, aki egyszer azt mondta, hogy ő nagyon elfogadó, és sok mindent elfogad, de az ember szine fehér, és az Isten Ádámot és Évát teremtette meg. Számomra ezt hallani borzasztó volt. Pláne egy olyan embertől, aki tőlem korban nem volt sokkal idősebb és ő sem a tökéletességéről volt híres. Ennek ellenére a környezete elfogadta őt olyannak amilyen, és soha senki nem csesztette őt emiatt.

Sokan úgy gondolják, hogy ha valamilyen problémáról nem beszélünk, akkor az nem létezik, közben ott van az az orrunk előtt, csak nem vagyunk rá annyira nyitottak, hogy tényleg foglalkozzunk azzal. Lehetséges, hogy többször konfliktusok elkerülése végett nem merünk tabu témákról beszélni, vagy csak amiatt, hogy mások ne gondoljanak rólunk rosszat, de ha már valamiről van egy kialakult véleményünk, akkor arról ne féljünk beszélni. Azzal meg tényleg ne foglalkozzunk, hogyha emiatt egyesek nem fognak egyetérteni velünk. Sosem lesz olyan helyzet, hogy teljesen egyetértsen velünk mindenki.

Én bátran merek beszélni különböző féle tabu témákról, tudom, hogy ezzel több embernek esetleg csalódást okozok a rólam kialakított véleményük miatt. Viszont azt is tudnotok kell, hogy vannak olyan dolgok, amiket én is nehezen tolerálok, mint például a társadalmi elnyomások, a megkülönböztetés, a felsőbbrendűségi érzés, és még sorolhatnám. Általában azt szokták mondani, hogy a szexualitás, a vallás, és a politika az mind tabunka számít. Én erre csak annyit mondok, hogy mindezek alapján megítélni valakit egy nagyon rossz és beskatulyázó dolog, érdemes a tettek és a személyiség alapján véleményt alkotni. Nem minden meleg zaklat kisfiúkat, nem minden muszlim robbant fel épületeket, és nem minden fideszes sikkaszt. Munkahelyen, iskolában ezek alapján véleményt formálni valakiről tilos.

Az én életemben, mint blogger egyetlen egy dolog számít tabunak, ez pedig a magánéletem. Bár tulajdonképpen rengeteg mindent elmeséltem már az olvasóimnak magamról és az életem bizonyos dolgairól, de vakka olyanok is, amik csak a családomra, és a barátaimra tartoznak. Ezek általában olyan dolgok, amik minden ember számára a négy fal között maradnak.

A továbbiakban sem fogok a szőnyeg alá söpörni semmit, és ha szükséges igenis kényes témákat fogok boncolgatni. Éppen a mai nap jött velem szemben egy tavalyelőtti cikkem abból az időszakból, amikor nagyban ment a kormány által a migráncsozás és a metrón pont belefutottam egy csúnya rasszista jelenetbe. De ezt most nem írom le, inkább majd a holnapi cikkemben fogom feleleveníteni folytatva a tabu témák boncolgatását.

Ti mit gondoltok erről? Tényleg jobb az, ha nem beszélünk bizonyos dolgokról?