Nem tudok aludni.
Sziasztok!
Éppen hajnali 3:33 az idő, amikor belekezdek ennek a cikknek a megírásába. Nem jellemző rám, hogy ilyenkor én még ébren legyek, általában olyan éjfél és egy óra között el szoktam aludni. Az esetek nagy részében akkor maradok fent ilyen későig, és akkor nem tudok elaludni, ha nem fárasztottam le magam eléggé, vagy van valami, amin éppen agyalok. Jelen esetben mindent el tudok mondani, csak az nem, hogy ne lennék fáradt. Leginkább szellemileg, és lelkileg vagyok kifacsart. A home office nagyon rossz hatással van rám, az életem ingerszegénnyé vált, a barátaimat nem látom, egyetemre szintén nem tudok bejárni, és a szoba statikussága egyre inkább kezdi kikészíteni az idegrendszerem.
Szóval, hogyha a fáradtságomon múlna az alvásom akkor már régen a lóbőrt húznám, és fel sem kelnék reggel 9-ig. Időközben én tegnap jöttem rá, hogy ezen a hétvégén van húsvét. Emiatt a vírusmizéria miatt olyan szinten összefolynak a napok, és a hetek, hogy már azt sem tudom, hogy hol tartunk. A mai álmatlanságom hátterében pedig az áll, hogy agyalok. Néha előfordul velem ez, hogy van valami olyan téma, amin sokat gondolkodom, és ilyenkor rengeteg minden eszembe jut. Mondhatnám azt is akár, hogy a winchester megtelítődés alatt áll, és szelektálnom kell az információkat, hogy azokat fel tudjam dolgozni. A mai éjszakán is van egy dolog, amin kattogok, és nagyon úgy érzem, hogy ebből is sértődés lesz, pedig nem annak szánom. (Kinek nem inge…)
Nem akarom nagyon részletesen elmesélni a dolgokat, de az életembe 2016-tól jelen van egy bizonyos családi konfliktus, amiben úgymond, csak mellékszereplő voltam egy ideig. Eleinte nagyon bántott ez a helyzet, én sem tudtam úgy kezelni, hiszen nem értettem a miérteket, és olyan embertől, családtagtól kezdtem el nem tudatosan eltávolodni, akivel kimondottan bizalmi volt a kapcsolatom ezelőtt. Ezzel a személlyel közel egy évig nem találkoztam, mert valószínűleg ő sem tudta jól kezelni a dolgokat. A majdnem egyéves csendet úgy sikerült megtörnöm, hogy írtam egy cikket, amiben elrejtettem egy úgymond segélykérő üzenetet, ami sugallta, hogy nekem hiányzik az együtt töltött idő, és jó lenne tisztázni a dolgokat.
Életemben ez volt az első és utolsó alkalom, hogy én bármikor is akármilyen személyre szóló üzenetet elrejtettem volna bármely írásomban is, akár a blogon, akár a facebookon. Ennek ellenére ugyanettől az embertől többször is megkaptam azt a kérdést, hogy most én a cikkemben rá gondoltam-e azzal amit írtam. Emiatt volt is egy hasonló mosolyszünetünk karácsony előtt, hiszen a karácsonyi cikkemben azt írtam, hogy én azokkal szeretném az ünnepet tölteni, akik fontosak nekem. És ő bizony fontos a számomra, de akkor valamiért nem így érezte. Szomorú is voltam emiatt, hiszen ha én nem szerettem volna találkozni vele karácsonykor, akkor személyesen megmondtam volna, mert nem szokásom interneten lerázni az embereket. Nem vagyok ennyire pitiáner.
Most viszont megint általánosságban beszélek, szóval nem egy kódolt üzenet, amit most fogok írni. Sajnos az emberek többségénél nagyon gyakran előfordul az, hogy túl sok mindent látnak bele dolgokba, és azt akkor is magukra veszik, ha nem kéne. Erre szoktam én mindig azt mondani, hogy mielőtt elkezdünk spekulálni, előtte érdemes kinyitnunk a szánkat, és megkérdezni a másik felet a leírt, vagy elmondott dolgok jelentéséről. Az iskolában is mindig azt mondjuk, ha nem értesz valamit, akkor tedd fel a kezed és kérdezz. Az esetemben az is közismert tény, hogy a család egy része nem szereti azt, hogy blogolok, meg azt sem, hogy néha napján a saját családi példáimat hozom be.
Azt érdemes tudni, hogy csomó olyan hétköznapi téma van, amit elsősorban általánosságban, vagy mások tapasztalatai alapján boncolgatok, másodsorban pedig szeretem behozni azokat a dolgokat is, amiket negatív, vagy pozitív irányban én is átéltem.
Ma robbant a bomba. Egy kéthéttel korábbi cikkemben, ami azokról a szülőkről szólt, akik szégyellik a gyereküket, megemlítettem, hogy nagymamám előszeretettel alkalmazott lelki terrort. Én ezzel, hogy ezt le mertem írni semennyivel nem szeretem, vagy tisztelem kevésbé őt, vagy az emlékét. A szép és a jó dolgokra emlékszem vele kapcsolatban elsősorban, és nagyon hiányzik még mindig, pedig már 7 éve nincs köztünk. A mai napig megvan a telefonszáma, és sok esetben azon kapom magam, hogy fel akarom őt hívni, ha valami öröm ér, hogy eldicsekedjek vele neki. Nyugost szívvel jelentem ki, hogy nincs lelkiismeretfurdalásom, mert mint unoka mindent megtettem érte. Viszont azáltal, hogy a negatív emlékeimet is néha megosztom az olvasóimmal sok embernek segítséget, és megnyugvást tudok nyújtani. Rengeteg olyan ember van, akik hasonló helyzetben vannak, akár szülők, akik tényleg a gyerekük miatt szágyenkeznek, akár gyerekek, akik azért próbálnak energiájukon felül teljesíteni, hogy a szüleiknek megfeleljenek. Minden ilyen cikkemmel, amiben saját példát említek az a célom, hogy megmutassam, én is ember vagyok, és nem csak egy számokkal, és statisztikákkal dolgozó kutató.
Este 20:40-kor csörög a telefonom, és megkaptam hát a kérdést szemrehányóan, hogy miért merek én ilyeneket leírni. Én ezzel már úgy vagyok, hogy ilyen kaliberű dolgokról nem fogok telefonon beszélgetni, pláne nem úgy, hogy a másik fél igencsak agresszíven számonkér a tetteimről. Azon a ponton tettem le a telefont, amikor már üvoltve azt kaptam meg, hogy egy kis szar vagyok. Innentől kezdve nem voltam hajlandó tovább hallgatni a mocskolódást. Ezt leginkább azért tettem, mert olyan személytől kaptam meg ezt, akitől sosem vártam volna, és piszok rosszul esett, hogy pont tőle kaptam meg. És sajnos az is benne lett volna a pakliban, hogy ha tovább hallgatom, akkor én is mondok neki egy-két szép dolgot, és abból tényleg nem lett volna már semmi jó. Sajnos, ha hirtelen haragból beszélek, akkor olyanokat is mondok, amiket a későbbiekben megbánok, ilyenkor a legjobb letenni a telefont.
Nem haragszom rá, hiszen mindenki feszültebb a jellenlegi helyzet miatt, a bezártság mindenkire rossz hatással van, de ezt nem felejtem el. Vannak dolgok, amiket lehet számonkérés, üvöltözés, és mocskolódás nélkül is közölni. Mindaddig vagyok hajlandó beszélgetni dolgokról, amíg az normális keretek között tud folyni. Az életünk nem egy brazil szappanopera, hogy mindig legyen benne valami perpatvar, vagy kiabálás. Nekem meg kimondottan nincs rá szükségem úgy, hogy még nem vagyok 30 éves sem, de már túlvagyok két gyomorfekélyen. Nem vagyok hajlandó idegeskedni, a nyugodt életet keresem, mindenfajta izgalmak nélkül.
Ismét nagyon nehéz ez a helyzet, hiszen, ahogyan fentebb is említettem ez a személy közel áll hozzám. Korábban minimum három alkalommal én mondtam, hogy üljünk le, beszéljünk, mi az amit félreértett, és mi az igazság. Most viszont akármennyire is rossz a hangulatom emiatt, most nem fogok lépni. Engem nem zavar az, ha valaki engem szid, mert nem kell megfelelni másoknak, és emiatt nem mindenkinek lehet olyat csinálni, ami tetszik, viszont pont tőle nem vártam azt, hogy az éjszaka közepén telefonon keresztül azt üvöltse nekem, hogy én csak egy kis szar vagyok. Nyitott vagyok a helyzet megbeszélésére, sosem zárkóztam el, de most nekem ez nem fog menni az egyik napról a másikra, ezért egy kis időt fogok kérni. Bocsánatot pedig nem fogok kérni, mert most sincs miért, és korábban sem volt. A sok drámázással könnyű elveszíteni engem.
Azt pedig értse meg minden családtagom, hogy a cikkeimben a továbbiakban is fogok olyan dolgokat írni, ami megtörtént velem, legyen az jó, vagy rossz.
A kulcsszó pedig: BESZÉLGETNI, NEM SZÁMONKÉRNI ÉS TÁMADNI!
Ui.: Örülnék, ha egyes emberek először nekem írnának a cikk nemtetszésének kinyilvánításával mielőtt elkezdenék a szart kavarni!
Vollai Gergő 
A legrosszabb fajta emberi kapcsolat a rokonság, mert azt nem lehet megszüntetni.
Összeveszel a szomszéddal, elköltözöl., nem vagytok már szomszédok.
Összeveszel a munkatársaddal, felmondasz, nem vagytok már munkatársak.
De ha összeveszel egy rokonnal és utána évekig nem látod, attól még a rokonod marad. Nincs megoldás!
KedvelésKedvelés
Kitartás Gergő! Nincs olyan konfliktus, amit ne lehetne megbeszélni, csak adjatok időt egymásnak, és ne hirtelen haragból cselekedjetek. Ha amúgy jó a kapcsolatotok azt kár veszni hagyni egy kis összezörrenés miatt.
KedvelésKedvelik 1 személy
A legtöbb családban akad minimum egy olyan ember, aki szereti a drámakirályt, vagy királynőt játszani. Sosem értettem hogy miért akarja valaki így felhívni magára a figyelmet. Vádaskodással meg üvöltözéssel pont az ellenkezőjét érik el ezek az emberek, nem felfigyelnek rájuk, hanem el fogják kerülni őket, és egyszer csak arra fognak eszmélni, hogy full egyedül lesznek. Se barátok, se család, csak a kis magányos, keserű lét.
KedvelésKedvelik 1 személy
én azért kíváncsi lennék a másik oldal véleményére is mert ez így igencsak egyoldalú
KedvelésKedvelik 1 személy
PP! Akármi is volt a nézeteltérés tárgya sosem célszerű támadni és vádaskodni, azzal csak mégjobban elvadulnak a dolgok. Nagyon sok csládnál most a bezártág felerősíti az indulatokat, ezért i kell nagyobb türelemmel lenni a másik iránt. Nem mondom azt, hogy a másik félnek nem lehet igaza, de semmiféleképpen nem ilyen drámai módon kéne ezt tálalnia.
KedvelésKedvelik 1 személy
azért továbbra is érdekelne hogy az említett családtag hogyan mesélné el a történetet 😉 de gondolom neki van annyi esze hogy mindezt ne az interneten ossza meg nagyközönség előtt
KedvelésKedvelés
Nem te vagy a másik érintett, ugye?
KedvelésKedvelés
nem vagyok érintett csak ismerem gergőt és nem feltétlen hiszek el mindent amit ő ír
KedvelésKedvelés
Szerintem beszéljétek meg. Ha tényleg olyan jó a kapcsolatotok, akkor pikk-pakk kibékültök.
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm az egyes bíztatásokat, én nyitott vagyok továbbra is a helyzet megbeszélésére, ez sajnos a túloldalról nem mondható el miután letiltott a messengeren, és a férjével együtt töröltek a facebookon is. Én is úgy gondolom, hogy ezt meg kéne beszélni kulturált körülmények között, nem pedig egymás torkának esni.
KedvelésKedvelik 1 személy
Kitartás! Biztos vagyok benne, hogy a pillanatnyi indulatok idővel enyhülni fognak és meg tudjátok beszélni a nézeteltéréseteket. Sok türelmet kívánok hozzá!
KedvelésKedvelik 1 személy
milyen kegyes vagy hogy felajánlod. Nem gondolod hogyha valamit eltolsz akkor neked kell bocsánatot kérned és nem annak akit megbántasz?
KedvelésKedvelés
Nem derült ki, hogy ki volt a hibás, nem kell eleve feltételezni senkiről…
KedvelésKedvelés
MA! A cikkben benne van, hogy miből indult ki a vita. Tanulj meg olvasni és azután írj akármit is. Itt gergő volt a fasz amiért hülyeségeket írt az egyik firkálmányában. Ezért is érzem jogosnak a másik fél kiakadását. Viszont a ‘kis szar’-t egy kicsit felfújtnak és valótlannak érzem.
KedvelésKedvelés
Igazi érett, felnőttes cselekedet a részükről a facebook tiltás. Szánalom
KedvelésKedvelik 1 személy
Én is letiltanám a gecibe azt aki bunkó velem és leszarnám hogy rokon és jóban voltunk valaha.
KedvelésKedvelés
Akármelyik családtagod is mondta hogy egy kis szar vagy mélységesen igaza van és végre van valaki aki kiismert. Egy szar alak vagy nem tettél le semmit az asztalra és 30 évesen is a szüleiden élősködsz. A helyükben már kibasztalak volna mint a macskát fosni. Egy undorító féreg vagy aki egyedül fog megpusztulni. Megérdemled a sorsod.
KedvelésKedvelés
Azért ez egy kicsit már túlságosan is támadó megnyilvánulás, mert akármennyire is ellenszenves gergő azért nem egy élősködő típus csak borzasztó a stílusa és szörnyen rosszindulatú.
KedvelésKedvelés
Az ilyen netes letiltások borzasztóan gyerekesek. Valószínűleg azért tiltott le, mert tudja, hogy igazad van, és ezt nem akarja belátni, mert nagyobb a büszkesége annák, hogy bocsánatot kérjen. Ahogyan írtad már háromszor te voltál a kezdeményező, most szerintem hagyd a fenébe. Tudom nehéz, de ha ő annyivel letudja az egészet, akkor nem érdemes foglalkozni vele.
KedvelésKedvelik 1 személy
Gergőnek nagyon régóta nem fontos a családja csak a munka, a karrier és a pénz. Nem vagyok érintett, de jól ismerem a családot és jól érződik, hogy Gergő valamiért nem akar a család aktív része lenni. Úgy hallottam, a nagyszülei temetésére és az unokatestvérének a ballagására sem ment el a halaszthatatlan teendőire hivatkozva. Azt egy percig sem lehet mondani, hogy Gergő ingyen élő lenne, rengeteg mindennel foglalkozik, tipikus ügyeskedő. Ezzel nem is lenne gond, de a családnak fontosabbnak kéne lenni, mint az egzisztenciának. Sejtésem van csak róla, hogy ki lehet a cikkben említett családtag, akinek esetleg megértem a dühét és a felháborodását, de a reakcióját már nem. A letiltással csak a sértődések hosszas tortúráját lehet elindítani. Adjatok magatoknak időt, hogy lecsillapodjanak a kedélyek és beszéljétek meg. Senkinek sem jó az, ha örökös rossz légkör keringi be a családi atmoszférát.
KedvelésKedvelés
Még annyit szeretnék hozzáfűzni egy korábbi hozzászólónak, hogy Gergő nem rosszindulatú ember, soha nem volt az. Ha találkozunk mindig köszön, tudom, hogy másoknak is sokat segít, csak a prioritásai nincsenek a helyén sajnos. De majd idővel megtapasztalja, hogy a család az, akikre mindig számíthat és nem a munkahelyeire.
KedvelésKedvelés
Kívülálló vagyok, de ismerem őket. Abban is 99%-ra biztos vagyok, hogy ki az írásban említett rokon. Bár úgy tűnhet, hogy egy kívülálló könnyen ítélkezik, és nincs joga belebeszélni ilyen dolgokba most egy pár gondolat erejéig megteszem. Ezt az írást a facebook hozta fel és emiatt elolvastam a másik cikket is, amin elindult a vita közöttetek. Nem tudom, hogy milyen formában zajlott le a telefonbeszélgetés, amit itt is említesz, mert ahhoz ismerni kéne a rokon verzióját is, de ha ez tényleg így volt, akkor a lehető legrosszabb módot választotta a nemtetszésének kinyilvánításának. A vitát kiváltó cikkben Gergő egy globális problémára hívta fel az emberek figyelmét. Nekem is van iskolás gyerekem, aki bármilyen tanuló is én mindig büszke leszek rá, akár elégséges a teljesítménye, akár kitűnő. Gergő túlságosan is őszintén vázolta fel az ő saját tapasztalatát, ezt tényleg lehetett volna szofisztikáltabb módon is, ezért részben megértem azt, hogy ez esetleg mások számára kellemetlen lehet. De csak azért nem szabad valakinek ilyen hevesen a nyakának esni, csak azért mert őszinte. Kedves Rokon! Ha esetleg kevesebb indulattal kerested volna fel, és szépen megkéred, hogy fogalmazza át a dolgokat, akkor biztos vagyok benne, hogy Gergő megtette volna. Ha a fent említett sértés (kis szar) valójában elhangzott, akkor nagyon elrontottad. Ha tényleg szeretitek egymást és egy bizalmi kapcsolat van/volt közöttetek, akkor ezt a fajta kommunikációt nem szabad megengedni, mert ez olyan mintha a vékony jégre mennétek korcsolyázni. A letiltással meg csak azt éritek el, hogy mégjobban hagyjátok elmérgesedni a kettőtök közötti konfliktust. Mindenki számára nehezebb, és feszültségteljesebb ez az időszak, amit ez a járvány okoz. A mi családunkban is érezhető, hogy nehezen viseljük a bezártságot. Ne hagyjátok, hogy a sértődés erősebb legyen, mint a kötelék, ami közöttetek van. Mindketten jószívű emberek vagytok. A cikk alatti kommenteket olvasva egy kicsit elszörnyülködtem, amikor Gergőt olyannal vádolják, hogy ő egy semmirekellő, élősködő ember, akit mindenki szégyell. Aki egy kicsit is ismerő őt tudhatja, hogy egy talpraesett, dolgos, szorgalmas, jólelkű fiatal, aki nagyon sok mindent elért már az életben. Sok időt szentel a munkájának, s az írásaival is rengeteg olyan hétköznapi problémát említ meg, ami tényleg ott lebek a szemünk előtt, csak nem merünk róla beszélni. Ő az, aki megpróbál rávilágítani arra, hogy a problémákkal foglalkozni kell és nem a szőnyeg alá söpörni, hogy azok ne látszódjanak. Pont ezért tudom én is csak azt javasolni nektek hogy egy kicsit nyugodjatok le, gondolkodjatok el a dolgokon, és egy higgadt fejjel megbeszlni a dolgaitokat. Kár lenne, ha emiatt romlana meg a kapcsolatotok. Elnézést kérek, hogy egy kicsit hosszúra sikerült a mondanivalóm, és tényleg nem akarok beledumálni, mert nem vagyok érintett, csak néha érdemes elgondolkodni mindkét félnek arról, hogy mit rontott el. Puszi, és ne veszekedjetek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszönöm szépen azoknak a hozzászólóknak, akik értelmes módon fejezték ki a gondolataikat. Az értelmetlen vádaskodásra, mocskolódásra továbbra sem vagyok hajlandó válaszolni. Egy-két dologra reflektálnék még itt, amik feljöttek egy-egy embernél. Első körben azt szeretném tisztázni, hogy az nem igaz, hogy a nagyszüleim temetésén ne vettem volna rész a munkára hivatkozva. Nagymamám temetésekor mindössze kezdő egyetemista voltam, így akkor még nem is dolgoztam. Az viszont tényleg igaz, hogy az unokatestvérem középiskolai ballagásán nem tudtam részt venni, mert későn tudtam meg, és már nem tudtam átszervezni az órarendjeimet. Abban az időszakban három helyen is tanítottam. A messenger letiltás, és facebook ismeretség törlése miatt haragudni nem tudok egyikre sem, mert szerintem egy borzasztó éretlen tett. Ezt kb gyerekek szoktak csinálni, hogyha elkezdik csúfolni egymást. Az utolsó hozzászólóval meg egyetértek abban, hogy a ‘Szülői szégyenkezés’ cikkemben sokkal burkoltabban kellett volna fogalmaznom. Ezt azóta már átírtam. A felmerülő sértések miatt sem tudok haragudni. Majd idővel úgyis megbánja, hogy így reagálta le, de jelen esetben szerintem még nem tart abban a fázisban a dolog. Számomra is nagyon új ez a helyzet, hiszen kisebb nzeteltrések felmerültek korábban is, de ez most annál súlyosabb. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nekem időre van szükségem. Veszekedni, vitatkozni és kiabálni pedig továbbra sem fogok, mert az nem az én stílusom, azzal soha nem lehetett megoldani semmit.
KedvelésKedvelik 1 személy