Egy hónap után így élem meg a helyzetet.

Sziasztok!

Valószínűleg már mindenkinek a könyökén jön ki a koronavírus, és az arról szóló összes valós, és valótlan írás. Utoljára egy kicsivel egy hónapja, máriócius végén meséltem el nektek, hogy hogyan élem meg a járványhelyzetet. Most négy héttel tapasztaltabban ismét úgy döntöttem, hogy elmesélem a jelenlegi állapotomat. Amúgy a cikk számozásától ne ijedjetek meg, nem tervezek sorozatot indítani és még nagyobb reklámot csinálni a COVID-19 számára. Talán majd még egy cikk fog születni a jövőben, ha végleg lecsengett ez a járvány mizéria.

Egy hónappal korábban igencsak nehezen éltem meg a járvány hazánkba való betörését. A legnagyobb érvágás számomra az egyetem bezárása volt, hiszen tényleg évekig vártam arra, hogy az ELTE hallgatója legyek, és egyszer csak az egyik napról a másikra nem engedték meg, hogy bejárjunk. Ezen kívül pedig a teljes home office munkára való átállás is megviselt. Nem való az én pörgős életvitelemhez a négy fal közötti ücsörgés. Arról nem is beszélve, hogy nem véletlenül van az a nagyon okos mondás, hogy az ember onnan ne dolgozzon, ahol él. Saját magamon tapasztaltam, hogy két-három nap elteltével szabályosan elkezdtemn begolyózni. De talán a legnehezebb a túl sok negatív, és pánikoló facebookos megosztás volt, amit nehéz volt elfogadnim, és napi szinten már fizikai fájdalmakat okozott az optimista lelkemnek, hogy mindenki csak sírni tud. Én már akkor is azt mondtam, hogy tényleg komoly dolog, ami előtt állunk, de a pánikolás helyett inkább győzzön a józan ész. Rendszeres kézmosás, kesztyű, és maszk viselése.

Most egy hónappal később azt látom, hogy a kezdeti “mind meghalunk, itt a világvége, csak a kijárási tilalom a megoldás” pánikolás egy kicsit enyhül. Most a legtöbben a lakosság felé közölt számokkal vannak elfoglalva, hogy vajon azok valósak-e, vagy csak kapunk valami kis információt, hogy nyugodtak legyünk. Én ebbe nem szeretnék annyira mélyen belemenni. Bármennyire is megvan a véleményem nem szeretnék itt teoriákat, és összeesküvés-elméleteket gyártani. Csak annyit mondok, hogy még mindig keveset tesztelnek, és továbbra sem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a vírus nem minden esetben produkál tüneteket, és sokan vannak olyanok, akik úgy mentek keresztül rajta, hogy észre sem vették.

A home office intézményéhez már hozzászoktam, de ennek ellenére nem ülök otthon non-stop. Eljárok bevásárolni, sétálni, és sportolni, hogy legalább a mozgással rendben tartsam egy kicsit a lelki békémet. Ennek ellenére már alig várom, hogy a nyelviskola újra kinyisson, és szemlyesen folytathassam tovább a tanítást. Szerencsére a szüleim is egy kicsit lenyugodtak. Már nem pánikolnak attól, hogy majd Budapesten ér a kijárási tilalom és nem látnak majd hónapokig. Teszem hozzá, hogy nekem a kezdetektől volt egy ilyen sejtésem, hogy itt nem lesz kijárási tilalom, hiszen az ország már így is a gazdasági csőd szélén áll. Rengeteg ember, többek között az ismerőseim egy része is elveszítette a munkáját, és valahogyan próbálják túlélni ezt az időszakot.

Coronavirus Tips: Should We Be Wearing Face Masks in Public?

Én továbbra is betartom a szabályokat, amik elő vannak írva. Példáuk bevásárolni is egyedül megyek, tartom a távolságot amikor a pénztárban sorban állok, és próbálok mindig bankkártyával fizetni. Ezt persze nem mindenkinek sikerül betartani, sokan figyelmetlenek, de ilyenkor nem félek szólni, hogy jobban figyeljünk oda egymásra.

A húsvéti időszak előtt, amikor beköszöntött a jóidő érezhető volt, hogy az emberek nagy rész elkezdett kimozdulni, és megunni a korlátozásokat. Ekkor a legtöbb város helyi önkormányzati szinten további korlátozásokat vezetett be. Én is szinte teljesen kiiktattam az életemből a kirándulásokat. Eddig két kivételt tettem mindössze. Az egyik még húsvét előtti héten volt. Olyannyira rosszul voltam már, hogy apám rám parancsolt és azt mondta, hogy kötelezően szívnom kell egy kis balatoni levegő, így hát lementünk kora reggel Siófokra. Hangsúlyozom, hogy kora reggel mentünk azért, hogy még véletlen se tudjunk érintkezni sok emberrel. A második alkalom pedig tegnap volt, amikor barátokkal kimozdultunk a Városligetbe, hogy ne felejtsek el fotózni.

Sok minden rosszat el lehet mondani erről a vírusról, de hatalmas pedagógiai és nevelő hatása van. Olyan dolgokat is megbecsülünk most, amiket korábban teljesen természetesnek gondoltunk. Én sem gondoltam volna valaha, hogy egy félórás sétának annyira fogok örülni, mint egy kisgyerek a szelet csokinak. Bár személy szerint én normál esetben is nagyon örülök, ha van munkám, hiszen nekem a munka az életem és imádok tanítani, de most mégjobban felértékelődött bennem, látva azt, hogy hány ember jutott nehéz körülmények közé.

Továbbra sem fogok pánikolni, nem nézem a TV-t, nem olvasom a híreket, és igyekszem a pozitív dolgokat megragadni az életben, hogy a továbbiakban is olyan ember tudjak lenni, mint amilyen idáig voltam. 🙂

Egy gondolat “Gondolatok a koronavírus idején #2” bejegyzéshez

  1. Én eddig sem értettem egyet a lakosság korlátozásával, szerintem a svédek csinálják jól, ezért örülök az enyhítéseknek, de az elég érdekes, hogy éppen akkor enyhít a kormány, amikor tetőzést várnak…

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s