Mint a mumus fent a fán.

Sziasztok!

Az idei évben rendhagyó érettségi vizsgákat tesznek a végzős diákok. A COVID-19 járvány miatt az idei évben csak az írásbeli vizsgákat rendezik meg. Az én érettségim már sok-sok éve volt, s most ez alkalmából elmesélem nektek, hogy hogyan éltem meg a matematika megmérettetést.

Hivatalosan 2010-ben fejeztem be a középiskolai tanulmányaimat, viszont már kilencedik osztálytól minden év végén egy-egy tantárgyból letettem az előrehozott érettségit, így a fináléra mindössze két tantárgyam maradt, a magyar és a matematika.

Számomra ez az egész érettségi mizéria olyan volt, hogy mihamarabb le akartam tudi az egészet, részben emiatt is vállaltam be, hogy amiből tudom leteszem az előrehozott vizsgákat. Ugye ma már ezt nem lehet megcsinálni, de akkor elég volt hozzá annyi, hogy egy osztályozó vizsgát kellett tenni a hátralevő évekből, és már lehetett is érettségizni.

Elsős korom óta az életem legnagyobb mumusa a matematika volt. Persze ezen kívül más reál tárgyak sem számítottak az erősségeimnek. Fizikából, kémiából, vagy biológiából, ha már hármast kaptam az felért egy ötössel. A matematika meg annyira mumus volt, hogy már a kettes is hatalmas örömnek számított. Bárhogy próbáltam tanulni, egyszerűen nem értettem az egészet.

Szóval ott voltunk 2009/2010-es tanévben, a matematika tanárommal, Erika nénivel rengeteg küzdelem volt, folyamatosan azt pásztáztuk, hogy hogyan ne bukjak meg, és hogyan rugdosson át az érettségin. 😀 Amúgy nagyon jóban voltunk végig, persze kisebb-nagyobb tanár-diák súrlódások voltak a négy év alatt, de ez így is van rendben. Azóta is nagyon ritkán, ha valahol összefutunk pár szó erejéig meg szoktunk állni. Na, de térjünk vissza a lényeghez! A korábbi évek tapasztalataiból az utolsó évemet nagyon meg kellett nyomni. Még arra a heti plusz egy óra matematika korrepetálásra is eljártam, csak hogy meglegyen az a nyamvadt papír az év végén.

erettsegi5

Meglepő módon az utolsó tanévemet masszívan úgy vittem végig, hogy egy egyest sem kaptam, végig 2.0 volt az átlagom. Csak ketteseim voltak. Még talán büszke is voltam magamra. 😀

Elértünk hát 2010 májusához, matematika írásbeli érettségi. Előtte levő nap nem sokat aludtam, mert akkor voltak finn vendégeink, és még visszakísértük őket Budapestre. Reggel full kómásan bebattyogtam írásbelizni, előtte bevágtam egy pohár bort, és vittem magammal 5 tábla Milka csokoládét, és 4 liter kólát, hogy még véletlenül se aludjak el.

180 perc állt rendelkezésre a teszt kitöltéséhez. Kinyitottam a füzetet, amiben a feladatok voltak, és azokkal kezdtem, amik számomra könnyűek voltak. Dolgoztam serényen, többször is átszámoltam mindet, hogy még véletlen se legyen azokban hiba. Geometriai feladatoknál szintúgy minimum kétszer megcsináltam a szerkesztést, csak, hogy a legpontosabb adatok jöjjenek ki. Annyira. de annyira jónak éreztem magam, és gondoltam felnézek az órára, amikor is azt látom, hogy mindössze fél óra telt el.

Maradt további két és fél óra a többi feladatra, ahol vagy csak részben tudtam megcsinálni, vagy neki sem tudtam állni. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy maximum a tanárnő vagy röhög rajta egyet, vagy a haját fogja tépni, ha javítani fogja a feladatokat, de inkább írok mindenhová valamit, hátha részpontokból is sikerül kihoznom valamit. Végül másfél óra után meguntam az egészet és leadtam a füzetet. Hazamentem.

Amikor hazamentem, elővettem a reggel felbontott Irsai Olivért és a nap végéig elfogyasztottam. Egész nap mindenki kérdezgetett, hogy hogyan érzem, milyen lesz, stb… Az egészre csak annyit tudtam mondani, hogy valamilyen lesz. Persze megkönnyebbültem, amikor túl voltam rajta, de azért minden nap belegondoltam abba, hogy milyen lesz, ha nem lesz meg a 20%, és mennem kell szóbelizni. De még abba is belegondoltam, hogy 10%-om sem lesz, és akkor bukom az egészet.

Teltek a napok, majd elérkezett az időpont, amikor meg lehetett nézni az eredményeket. Izzadságtól patakzó tenyérrel mentem be az iskolába, és szerencsétlenségemre pont találkoztam a tanárnővel, akin messziről látszott, hogy dühös rám. Uh, ott egyből arra gondoltam, hogy basszus, nem lett meg a 20%, mennem kell szóbelizni. Megyek fel a lépcsőn, közeledem a tanárnő dühös tekintetéhez, és csak egyre csúnyábban bámul. Na akkor már az is elkezdett furdalni, hogy ez 10% sincs, és nagyon le fog emiatt baszni.

Mire felértem a lépcsőn a tanárnő csak annyit kérdez, hogy miért nem figyeltem jobban, és miért nem tudtam összeszedni, még 2%-ot? Na ott egyből rákérdeztem, hogy 18%, és szóbeli? Majd megint csak annyit mond, hogy azon a nyamvadt 2%-on múlt az egész. Ott már komolyan beparáztam, hogy nem 18%, hanem csak 8%, és októberben pótérettségire kell mennem. Az egész életem lepergett a szemem előtt…

Bementünk hát az igazgatói irodába, ahol a dolgozatokat meg lehetett tekinteni, és odaadja a füzetet. Addigra olyan idegállapotban voltam, hogy marhára nem érdekelt, hogy milyen feladatokat rontottam el, mindössze már csak az eredményt akartam látni hátul. Megfordítom hát a tesztet és azt látom rajta, hogy 38%. Akkor esett le, hogy a 2%-ot nem a ketteshez, hanem a hármashoz kellett volna összeszednem. Erika néni nagyon szeretett volna hármast adni az érettségimre, de emiatt a 2% miatt nem tudott, és emiatt volt rám dühös, hogy nem figyeltem oda eléggé.

Nem is kell mondanom, hogy akármennyi % is lett volna az eredmény a kettest látva úgy megörültem, hogy nem bírtam abbahagyni a röhögést. Szegény tanárnő meg nem értette, hogy mitől van ilyen vicces kedvem. Utána természetesen már ő is értette.

Manapság a diákjaim, ha megkérdezik, hogy annak idején milyen tanuló voltam, és hogy hogyan érettségiztem, akkor ezt mindig elmesélem nekik, hogy lássák azt, hogy nem csak a kitűnő diák tud a jövőben érvényesülni.

Nektek vannak érdekes érettségis történeteitek? Ha igen akkor Facebookon, vagy itt a cikk alatt osszátok meg velünk. 🙂

 

3 gondolat “Az én matematika érettségim” bejegyzéshez

  1. Én szeretem a matekot, mindig is szerettem. Matek faktos voltam, és emelteztem 🙂

    Túl voltam az írásbelin, elég jó eredménnyel, tanulgattam. Természetesen engem is faggattak: Hogy ment? Mikor lesz a szóbeli? Én pedig a legnagyobb nyugalommal közöltem mindenkinek, hogy majd (az adott héten) pénteken. Közeledett a dátum, szépen tanultam a tételeket. Csütörtök délelőtt hazaér édesanyám a munkából, és kérdezi, hogy megnéztem-e már, mikor megy vonat Szolnokra?
    – Nem Anya, most akartam bemenni megnézni.
    (Egyébként tényleg akkor akartam, esküszöm! 😀 )
    Leültem a gépemhez, hogy megnézzem a menetrendet…
    Egy órával a felelés előtt illett odaérni, de a vonat még ennél is egy órával korábban ért volna be. Ez nem volt túl szimpi, úgyhogy gondoltam egyet, és rá akartam nézni a buszokra. Hátha az jobb lesz.
    Elővettem a suli címe miatt a tájékoztatót, és akkor szembesültem vele, hogy elnéztem a dátumot. Nekem nem pénteken kellett mennem, hanem csütörtökön. Kb 1-1,5 órával a felelés előtt jöttem rá, hogy nekem már jócskán úton kellene lennem.

    Én ekkor jutottam el arra a pontra, hogy ebből októberi érettségi lesz, és egy év csúszás az egyetemmel. Felhívom az osztályfőnököm, van-e értelme lóhalálában felkeresnem a háziorvosom igazolásért, ha nincs, akkor meg csúszunk…

    Ebből kifolyólag a szűk környezetemben egyébként én voltam a legnyugodtabb 😀 Anyum nagyon aggódott, Osztályfőnököm sem teljes lelki nyugalommal fogadta a hírt, de talán pont ez volt a szerencsém 🙂 Illetve az, hogy egy nagyon rendes, nagyon családias vidéki gimibe jártam ❤

    Kb. 10 perc múlva csörgött a telefonom, hogy az Igazgatónő telefonált a sulinak. Azt mondta nekik, hogy a szüleim felakartak vinni kocsival, hogy ne izguljak, de sajnos lerobbantunk félúton, így utánam küldenek valakit, hogy bevigyen.
    Szóval Kálmánka szépen ünneplőbe vágta magát, besétált a 3 utcányira lévő gimibe, és a pedagógiai asszisztens bevitte. 🙂

    Még három emlékezetes momentuma volt a történetnek.
    Egyrészt volt egy tétel, amit nagyon nem szerettem… Nagyon nem akartam húzni.. Hát nyilván sikerült. De még ezt is bemákoltam, mert pont a kocsiban néztem át 😀

    A másik az volt, hogy nem csak "utált" tételeim voltak, hanem bizony volt egy nagyon nagy kedvencem is 😀 A Körökről kellett benne mesélni, Volt egy komoly tétel is benne bizonyítással, amit nagyon sok időbe telt megértenem, de miután sikerült, már pofonegyszerűnek tűnt, baromira megszerettem, és így már elmagyarázni sem okozott nehézséget 😀

    Beléptem a vizsga termébe, és:
    – Oh! Szia! – jeleztem osztálytársam felé egy óvatos biccentéssel.
    (Igen, ha nem nézem be a dátumot, még társaságom is lett volna az úton 😀 ). Kihúztam a csúnya parabolás tételem, leültem kidolgozni, közben ő meg elkezdett felelni.

    Ha éltétek már meg, hogy a kedvenc tételeteket valaki erős jóindulattal is csak próbálja összekapargatni, és elmondani valahogyan. Te pedig ott ülsz a legkevésbé kedvelttel és folyamatosan mondod előre a fejedben, hogy mit kellene mondania, mindemellett pedig azon agyalsz, bárcsak átvehetnéd tőle 😀 Sosem tettem rá megjegyzést, kifejezetten nagyon jóban sem voltunk, illetve már fakton is mondta, hogy ő szóban nem fog jól szerepelni. De mindezt megélni érdekes volt.

    A harmadik kis szösszenete a történetnek: miután sikerült az Igazgatónőnek kirángatni a csávából, nyilván elterjedt a híre a nevelőiben.
    – Aztaaaa! Hűhaaa!
    – Téényleeg? Beért? – reagált a hírre a tanári kar többsége.
    A két faktos tanárom egymásra néztek:
    – Ez Kálmán…
    -Ez az… – és folytatták a munkájukat.
    (Imádtam őket 🙂 )

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s