A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közönbösség.

Sziasztok!

Elérkeztünk hát júniushoz, sőt már mindjárt a hónap közepén járunk annyira rohan az idő. Ez a koronavírus mizéria csak mégjobban felgyorsította az idő múlását, hiszen az április és a május úgy telt el, hogy otthon ültünk, és nem történt semmi. Illetve úgy nem történt semmi, hogy a megszokott kis rutinunk átalakult. Megtanultuk, hogy milyen otthonról dolgozni, már-már hozzászoktunk a maszk viseléséhez, és már azon sem lepődünk meg, hogy 9 és 12 óra között nem akarunk bevásárolni. Én is megtanultam, hogy milyen az, hogy nem mehetek csak úgy akárhová.

A koronavírus igazából csak a hétköznapi elfoglaltságainkra volt hatással. Azon kívül pedig csak úgy zajlottak az események mindenfelé, pláne húsvét környékén. Számomra a húsvét nem csak amiatt volt különleges, mert nem mentem locsolkodni, hozzáteszem, hogy ezt a hagyományt már több éve nem követem, hanem azért is, mert a nyuszika nem piros tojást hozott, hanem családi perpatvart, amiben igencsak engem akartak beállítani a fő ellenségképnek. Pláne, hogy ezt egy olyan embertől kaptam, akitől soha nem vártam volna ebben az életben. Azóta rengeteg érzés kavargott bennem.

Nem tagadom volt bennem, csalódottság, bánat, düh, sőt minimális agresszió is. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy mivel érdemeltem ki azt, hogy húsvét vasárnap késő este számonkér, majd amikor nem hasoncsúszva esedeztem a bocsánatáért, akkor még elkezd velem üvöltözni. Egyszerűen nem fért bele az agyamba, hogy pont velem csinálja ezt, akivel mindent meg lehet beszélni értelmes emberek módjára, viszont, ha számonkérően szólnak hozzám, akkor azt én sem viselem túl jól. Telefonon keresztül meg soha nem voltam hajlandó sem vitatkozni, sem veszekedni.

veszekedés

Több emberrel is beszéltem erről azóta, sokat gondolkodtam róla, és több mindenre is rájöttem, ait most kivételesen megtartok magamnak, és maximum csak az érintett személynek fogom elmesélni, ha egyszer úgy döntök, hogy szeretnék találkozni vele. A feldúltságom a hetek múlásával szépen lassan csökkenni kezdett, és egyszer csak arra ébredtem rá, hogy nem éri meg egy olyan emberre haragudni, aki nem érdemli meg. Ezalatt nem azt értem, hogy mivel rokon ezért automatikusan nem haragszom rá, és megbocsátottam neki mindent, hanem annyira jelentéktelenné vált a szememben, hogy annyit sem érdemel, hogy haragot, vagy csalódottságot tápláljak iránta.

Jó múltkor egy baráti, elmélyülős beszélgetés alkalmával szintén előjött ez a téma, és megállapítottuk, hogy az emberi kapcsolatok nem akkor szűnnek meg végleg, amikor a szeretet egy ellenérzésbe csap át, hanem, ha ezek az érzések teljes mértékben megszűnnek létezni és ezek helyét felváltja a közöny. Én pedig nemrégiben eljutottam erre a szintre. Egyszerűen erre az emberre nem tudok már úgy tekinteni, mint régen, mégha már nem is haragszom rá. Számomra olyanná vált, mint egy teljesen egyszerű, hétköznapi ember, akinek maximum csak azért köszönünk, mert látásból ismerős.

Calmness-Of-The-Mind-Lies-In-Exercising

Nyugodt a lelkiismeretem minden szempontból, és nem agyalok már azon, ami történt. Életem egy szakasza ezzel az incidenssel lezárult, a szép emlékeket megőrzöm, a rosszakra meg megpróbálok nem gondolni, de felejteni nem fogok. Próbálok azokra a családtagokra és barátokra összpontosítani, akikre igazából lehet számítani és akik nem sértődnek meg azon, ha esetleg őszintébb vagyok velük a kelleténél. A lelki békém szempontjából nagyon fontos, hogy senkivel sem akarok rosszban lenni, viszont vannak olyan emberek, akikkel pedig nem lehet jóban lenni, mert mindig találni fognak velemit, amiáltal ellenségként állíthatnak be.

Ha esetleg hasonló helyzetben lennétek, akkor nektek is csak azt tudom javasolni, hogy az értelmetlen viták, és veszekedések helyett gondoljátok át a történteket, beszélgessetek róla olyan emberekkel, akikben megbíztosk, és akiknek adtok a véleményére, és gondolkodjatok el azon, hogy a sok huzavona megéri-e ezt az egészet. Az életünkben az emberek jönnek, s menned, de ha egy ajtó bezárul, akkor valószínűleg majd egy másik kinyílik. 🙂

25 gondolat “Nincs harag, béke van!” bejegyzéshez

  1. Én már régóta rájöttem, hogy konfliktus helyett a kapcsolat megszakítása a megoldás. Úgy látszik, te is elindultál ezen az úton. Sokkal könnyebb, békésebb és boldogabb így az élet.

    Kedvelés

  2. Üdv.! 🙂

    Nem ismerjük egymást. Máshol már találkoztam a gondolataiddal, és mindig elismeréssel olvastam azokat, ezért is lettem kíváncsi a blogra 🙂
    Magamat ismerve nem állítom, hogy rendszeresen figyelemmel fogom követni, de ezt a bejegyzést most elolvastam 🙂

    Nem fogom semmilyen téren megcáfolni, amit írsz, hiszen a Te érzéseid, a Te gondolataid, és a Te döntéseid, amit nekem egyáltalán nem áll jogomban bírálni 😀

    Egy aspektusa vetett fel bennem gondolatokat ennek az írásnak:

    Részt vettem egy pszichológia témájú előadáson, ahol felmerült a probléma megoldás és konfliktuskezelés problémaköre párkapcsolatokban (!). Az előadó kitért arra, hogy ezelőtt 10-20 évvel az embereknek nem volt sok választása, a potenciális személy, akivel beszélhetett a párja volt, és rövidebb-hosszabb szünet után muszáj volt rendezniük a konfliktust. Manapság (ez nyilván nem jelenthető ki általánosan, de szemléletes példák), egyrészt sokkal könnyebben elhagyják egymást az emberek, másrészt: gyakori, hogy jól összekapunk a párunkkal, külön szobába vonulunk, és indul a messenger-üzenetváltás a barátokkal arról, hogy mi történt. És egy barát elsősorban rád koncentrál (lehet olyan személy, aki ismer mindkettőtöket, és a konfliktuskezelés felé terel, de lehet, hogy félti a baráti kapcsolatotokat, és nem mer ellent mondani, lehet nagyon is együttérez veled és fontosabbnak tartja, hogy igazat adjon neked, és megerősítsen, lehet nem is ismeri annyira jól a párodat, hogy mást tegyen), ez pedig eltávolíthat a konfliktuskezeléstől.

    Személyesen belecsöppentem egy problémahelyzetbe, (ez már nem is párkapcsolati). Nem is kifejezetten engem érint a probléma, illetve úgy helyes megfogalmazni, hogy közvetetten én is érintett vagyok. Akárhányszor fordulok barátokhoz ez ügyben, leginkább azért mert frusztrál a helyzet és szükségem van arra, hogy ezt átbeszéljem valakivel, minduntalan a saját érzéseimet, gondolataimat, a saját szemszögem megerősítését kapom válaszul, hiszen azt tudom a leginkább szavakba önteni, a másik félét jóval kevésbé, a barátaim pedig még annyira sem…. Abban a képben, amit én a barátaimnak felvázolok, abban már eleve a saját megítélésem a domináns, és egy kisebb-nagyobb mértékben torzított képet kapnak a valós helyzetről. Nem egyszer jutottam oda, vagy az ő meglátásaik vagy saját meglátásaim alapján (amik ugye, a fentiek alapján nem is sokban különböznek), hogy hagyjam a csudába a problémát. Nem az enyém, nem nekem kell ebben segítenem az érintettnek, és nem az én feladatom ezt megoldani, főleg nem stresszelnem magam miatta. Már próbáltam is kilépni ebből a helyzetből, csakhogy a másik oldalon egy másik ember van, és mindig abba ütköztem, hogy az a megoldás, ami számomra jó, az még nem feltétlenül helyes, és a barátok merő, (valódi) jóindulatból is félrevezethetnek. 😦

    Nyilvánvalóan van egy pont, egy határ, ahonnan nincs visszaút, ami ráadásul egyénenként, személyes tűrőképesség alapján mindenkinek még máshol-máshol is van, és ha ezt valaki átlépi, akkor az nagyon szomorú. Ha ő már tényleg hidegen hagy, akkor átlépte, és ez szomorú. Viszont ha tudatosan kell ignorálnod, és meggyőznöd magadat arról, hogy nem érdekel, akkor az nem béke, hanem hidegháború 😀

    (Egészen addig persze, amíg a hallgatás, és a távolságtartás mellett el nem telik annyi idő, hogy valósággá válik… )

    Kedvelik 1 személy

  3. Sajnálom, hogy így döntöttél, de van igazság abban amit írsz. Ismerve az előzményt nekem nagyon az jön le, hogy ennek a rokonodnak nem is veled van baja, hanem önmagával és rajtad vezeti most le. Ilyen embereket hagyni kell, mert bármit csinálsz úgy is talál valamit, ami nem jó neki.

    Kedvelik 1 személy

  4. Egy szánalmas féreg vagy! Milyen jogon beszélsz így akármelyik rokonodról is? Először nézz tükörbe majd szépen köpd le magad. Nagyanyád forog a sírjában hogy mekkora egy szarházi tróger lettél. Sosem volt neked szent a család.

    Kedvelés

  5. Nem tudom, mennyire helyes a feltételezésem, hogy “AKI ISMER” szintén rokonságban állhat Ubullal.
    Amennyiben igen, érdekes szembeállítani a
    – Milyen jogon beszélsz “ÍGY” akármelyik rokonodról is? – számonkérését
    – azzal a stílussal, ahogyan ő ír most Ubulról, ami sokkalta megalázóbb, lekezelőbb, bántóbb (undorítóbb?) mint az, amit Ubul megengedett magának a cikkben

    Kedvelik 1 személy

    1. Hozzátartozó vagyok és Gergő igencsak bicskanyitogató stílussal rendelkezik. Azt hiszi hogy amiért megír egy két cikket, meg amiért le tudott agyni 50 kilót ezért majd ő nagy fiú lesz. Közben ő csak egy lelki nyomorék, egy elégedetlen lófasz aki méég mindig a szülei nyakán él és eljátsza a jómódú fővárosi úrt, közben mindent a szülei pénzenek. Sosem tett keresztbe egy szalmaszálat sem. Középiskolásként is az anyukája talált neki munkát amit nem volt hajlandó megcsinálni mert büdös volt neki a kétkezi munka. Ezen kívül pedig nem tisztel senkit. A nagyszüleiről becsmérlően nyilatkozik, akiknek a temetésén nem vett részt, mert állítólag dolgozott, de mindenki tudja hogy csak kamu. Ezen kívül az unokatestvére ballagásán sem jelent meg hasonló indokkal. Jó lenne, ha nem egy ilyen önfényező oldalról ítélnétek meg őt. Ha valójában ismernétek ti is leköpnétek.

      Kedvelés

      1. Ha nekem ilyen hozzátartozóm lenne, mint neked, akkor én sem szívesen tartanám veled a kapcsolatot. Lerí rólad a rosszindulat! Gondolom a hatalmas szabadidődben másra nincs képességed, mint hogy mindenkiben a hibát keresd. 🙂 Képzeld el több éve ismerem Gergőt, és az teljes hazugság, hogy nem dolgozik. Már elsőéves egyetemistaként is dolgozott és nem is akárhol. Nem minden 20 éves mondhatja el, hogy egy országosan ismert munkahelyen dolgozzon diákként. Kedves, szorgalmas ember, aki folyamatosan képzi magát. Az is hazugság, hogy nem foglalkozik a családjával, az meg aljas rágalom, hogy a nagyszülei temetésén nem vett részt. Az unokatestvére ballagásáról én is tudok, hogy nem volt ott, csak arról feledkezik meg mindenki, hogy azért nem tudott részt venni rajta, mert későn szóltak neki.

        Kedvelik 2 ember

  6. Nos….
    Én soha nem köpnék le senkit.
    (még olyan embert sem, aki képes lenne leköpni mást…).
    Szerintem a Te első kommentjeid stílusa is eléggé “bicskanyitogató” volt.

    De Tekintve, hogy az én kommentemre már sikerült enyhébb stílusban válaszolnod, azt hiszem egyet érthetünk abban, hogy az ilyen jellegű mocskolódó és sértegető megnyilvánulás nem célravezető, különösen nem akkor, ha düh, és harag irányítja…

    A kommentekből azt érzem, hogy akad itt előítélet és félreértés bőségesen. (Lehet, hogy mindkét oldalról.)
    Valamilyen szempontból sajnos engem is jobban ismernek a barátaim, mint a családom.

    Ellenben nem gondolom azt, hogy a személyeskedésnek kifejezetten itt lenne a helye 😦 Az, ami a családotokban történik, az ott megtárgyalandó, és ott kezelendő.
    Ezt ő teljes mértékben tiszteletben is tartotta. Nem árulta el a személy kilétét, nem fedte fel a mocskos részleteket, mert ő érzi, hogy nem idevaló, és nem tartozik másokra…

    Eddig ugyan még kevés írását olvastam de engem mindig megragadott a gondolatvilága. Legyen akármilyen ember a magánéletében, amit itt elénk tár az értékes.

    És ezek fényében nem értem a motivációt.

    Egyrészt: Ha engem valakinek a személye, vagy a munkássága ennyire felzaklatna, fix, hogy nagy ívben elkerülném. Mert nem attól leszek boldog, és több, hogy jól felhúzom, aztán meg kitombolom magam (még ha jogosnak is érzem), hanem attól ha nagy ívben elkerülöm, és már csak azt sem hagyom, hogy egyáltalán felidegesítsen…

    Másrészt: Azt állítod, hogy egy “lelki nyomorék”. És miután szegény talált valamit, amiben jó (bár nem hiszem, hogy ez az egyetlen 😉 ), amiben értékelhető… Nehogy már érvényesüljön valamiben… Nem! Rúgjunk bele egy jó nagyot, teregessük ki a szennyesét és alázzuk meg ország világ előtt… Vegyük el még attól is a kedvét, amit jól csinál…

    Ha marad még kedve írni, én továbbra is szívesen fogom olvasni, emellett pedig őszintén remélem, hogy idővel a családi konfliktusokat is sikerül kezelnetek, ennél a blognál alkalmasabb színtéren 🙂

    Kedvelik 1 személy

    1. Miért kell bármit is kirakni? Értelmes ember nem csinál ilyet. Pláne nem alázza meg a családját. Hiába mentegeted, nevek nélkül is ez egy szimpla megalázás.

      Kedvelés

      1. Nem tudom mennyiben teszek jót, ha most erre reagálok 😀
        De így is biztos vagyok abban, hogy ezek után Gergő kétszer is meggondolja mit fog írni a családtagjairól.

        Voltam már az ő helyzetében. Konkrétan nevesítve, adtam ki (nyilvánosan, bele sem gondolva a következményekbe) ilyen jellegű információt. Az illető totálnyugodtan írt privát üzenetet és orvosoltuk a problémát.

        Jelenleg azt érzem, hogy a szubjektivitás problémájához értünk. Hiába gondolom én azt, hogy ez cikk nem volt megalázó a családra nézve, ha az érintett(ek) így érzi(k), az ő érzései(ke)n nem fogok tudni változtatni.

        De (ez csak egy abszolút kívülálló meglátás) :

        Olyan emberként, aki személyesen nem ismer senkit, a cikk elolvasása után engem semmilyen negatív érzés nem fogott el a családdal kapcsolatban. Mi több, “AKI ISMER” reakciója sokkal erősebb ellenszenvet váltott ki belőlem…

        Bármennyire is erős, és csodálatos egység tud lenni a család, akkor is emberekből áll, külön egyéniségekből. Ahogyan “AKI ISMER” reakciói szerint nem ítélhetem meg az egész családot (gondolom ezt nem szeretné senki :D), ugyanúgy Gergő írása alapján sem ítélhetem meg, arról az egy személyről, akiben ő úgy érezte, hogy csalódott…

        Nem áll szándékomban tovább vitázni (ha arról lenne szó, hogy annak az egy személynek, akiről az írás szól, ez mennyire megalázó, azzal nem is biztos, hogy vitába tudnék szállni), szimplán ez egy olvasói visszajelzés arról, hogy a cikk bennem nem keltett semmilyen negatív érzést a család egészével szemben, így nem is tudok rá úgy tekinteni, ami támadás vagy megalázás lett volna a család számára. 🙂

        Ez az én (külső) egyéni álláspontom, ami azt erősíti, hogy a család számára ez nem jelent negatív megítélést. 🙂

        Kedvelik 1 személy

        1. Kedves KÁLMÁN! Véleményem szerint nem kell nevesíteni a dolgokat ahhoz, hogy valami megalázó legyen. Bőven elég, ha az illető magára ismer a cikk alapján.

          Kedvelés

  7. Bár nem szoktam vádaskodásokra és szándékosan lejárató kommentekre reagálni, most még is reflektálnék pár dologra, csak a miheztartás végett is.

    KÁLMÁN!

    Köszönöm szépen, hogy elolvastad a cikkemet és megosztottad a saját tapasztalatodat is. Biztos vagyok benne, hogy sokunk tanulhat belőle. Én sem hiszek a végleges lezárásba, de ez már nem az első alkalom volt, hogy ez a bizonyos illető belekötött volna a szüleimbe. Elsőként apámban látta meg az ellenséget és egy olyan dolog miatt veszett össze vele, amit nem is ő mondott, utána anuykámba állt bele, mert szerinte amiért letörött a front fogából egy kis darabka azóta ciki, gusztustalan, és nem lehet vele megjelenni sehol, majd tavaly karácsony előtti napokban, miután 10 órát lehúztam a nyelvsuliban és nem voltam olyan hű de friss elkezdte mondani, hogy én mennyire eltaszítom őt ezzel a viselkedéssel. Mindhárom esetben leültem vele beszélgetni, de úgy néz ki negyedik alkalommal is talált valamit, amivel szíthatja a feszültséget. A veszekedés és az acsarkodás helyett jobbnak tartom a haragot hagyni a fenébe, és inkább végleg lezárom vele a dolgaimat. szokták mondani, hogy, ami nem működik, azt nem szabad erőltetni.

    AKI ISMER!

    Nem tudom, hogy te melyik hozzátartozóm vagy, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem vagy az, vagy, ha mégis, akkor nem értem, hogy miért jó neked, hogy valótlan dolgokat állítasz rólam. Tény, hogy szeretek dolgozni, és fontos a munkám, de olyan sosem fordult elő, hogy ne tudtam volna időben átszervezni a dolgaimat, viszont, ha hétfőn szólnak nekem, hogy pénteken ballagás van, akkor már nem tudok intézkedni én sem, pláne akkor három helyen is tanítottam egyszerre. Kérlek olyanokat meg nehogy le merj írni még egyszer, hogy a nagyszüleim temetésén nem vettem részt, mert ez az állítás HAZUGSÁG! A nagymamám és a nagypapám temetésén is ott voltam.
    Anyukám pedig nem keresett, és nem is talált nekem munkát, mindössze az egyik ismerőse ajánlotta fel, hogy mehetnék ételfutárnak a nyári szünetben. Senki nem kényszerített rá. Azt mondták, hogy ha akarom elvállalom, ha meg nem, akkor nem. Sosem voltak nagy igényeim, nem követelőztem, nem rinyáltam, ha nem mentünk külföldre nyaralni, nem akartam sosem a legmárkásabb ruhákat viselni. Az igaz, hogy évente cserélődött a mobiltelefonom akkoriban, de az is, csak azért, mert apukám unokatestvére a Nokiánál dolgozott, és amiket kapott telefonokat, azokat a későbbiekben nekem adta. Jah, amúgy meg a családra visszatérve, ez a blog nem egy családi drámák blogja, mindössze tisztában vagyok vele, hogy másoknál is fent állhat ilyen gond, és szeretném erre azon emberek figyelmét felhívni, hogy csak azért nem kell jó pofát vágni a dolgokhoz, mert valaki rokon. Jelen állás szerint családon belül a szüleim azon kívül pedig a közeli barátaim ismernek igazán. A többiek meg maximum csak egy szeletkét látnak az életemből.

    Kedvelik 2 ember

    1. Gergőcske! Neked max megszületni volt nehéz, onnantól kezdve semmiért nem kellett megkűzdened. A szüleid mindig mindent a segged alá toltak. Nincsenek nagy elvárásaid? Na ne röhögtess…

      Kedvelés

  8. Szia Gergő!

    Ismerlek téged is és az egész családodat. Te is ismersz engem, de most legyen elég annyi, hogy egy komáromi öregasszony vagyok, aki már sokat látott és hallott az élete során. Nagyszüleidet is jól ismertem.

    Aki azt állítja, hogy a nagymamád elsüllyedne szégyenében miattad, az nagyon nem ismer. Nagyon-nagyon büszke lenne rá, hogy ennyi mindent elértél az életed során ilyen fiatalon. Érdemes lenne átgondolni egyes embereknek, hogy hogyan cselekednek és miket írnak neked. Többekközött ott voltam mindkét nagyszülőd temetésén és saját szememmel láttam, hogy az első sorban áltál a szüleid mellett. Kár hazugságokat állítani itt egyeseknek.

    Amit a Mamádról írtál az sajnos igaz. Egy végtelenségig jóindulatú asszony volt, de megrekedt a gyerekkorában, amiről persze nem tehet, mert rengeteget szenvedett. Egy borzasztóan gonosz, és rosszindulatú mostohát kapott az élettől, aki egy életre megnyomorította őt. Sok-sok beszélgetésre és szakemberre lett volna szüksége, hogy ezeken tovább tudjon lépni, de azokban az időkben nem volt divat pszichológushoz járni, sőt még dilisnek is nézték érte az embert. Néha, amikor találkoztunk már-már túl szigorú volt veled, de ez csak azért volt, mert vele is így viselkedtek, és ezt látta. Emiatt senki ne nehezteljen rá. Emlékezz a szép és jó dolgokra. Én úgy érzem, hogy halála óta semmi olyat nem tettél, amivel sértenéd az emlékét.

    Bár nevet nem írtál, de ki merem jelenteni, hogy tudom ki az a rokon akiről írsz ezekben az írásaidban. Nem lenne tőlem etikus dolog, ha most az őszinte véleményemet leírnám róla, de csak annyit mondok, hogy gyerekkorában sem állt jól a szeme és már akkor is csak a bajt kereste. Pont, hogy neki nem lenne szabad senkit sem számon kérnie. Nézzen magába és mélységesen gondolkodjon el azon, hogy kivel hogyan viselkedett, és ne akkor játsza meg a gyászoló lányt, amikor már késő.

    Valahol olvastam nálad, hogy mekkora balhé volt abból, hogy az unokatestvéred ballagására nem tudtál elmenni. Most elárulom neked, hogy anyud nagybátyja a szüleid esküvőjére nem ment el szintén munkára hivatkozva és akkor azt senki nem tette szóvá. Úgy néz ki, hogy közel harminc év alatt ennyire megváltozik az emberek gondolkodása egyes dolgokról.

    Teljesen megértem a dontésed, és okosan kommunikálsz. Igazad van, hogy a harag és az utálkozás sehová nem vezet. 79 év tapasztalatával mondom neked, hogy attól, mert valaki rokon még nem kell elviselni tőle mindent. Légy továbbra is ilyen, állj ki magadért, és azokért, akik nem tudnak kiállni magukért, és tanítsd továbbra is az embereket a jóra.

    Kedvelik 2 ember

  9. Hidd el mindenkinek vannak problémái, de nem teszik ki azt az internetre. Mélységesen megértem a rokonaid felháborodását. Kár, hogy gyerekkorodban nem kaptál egy-két istenes nagy pofont.

    Kedvelés

    1. Ha már Gergőci kiteszi magát a netceleb létnek akkor a szülei fogadják el azt hogy valamit nagyon elbasztak és felneveltek egy kizsákmányoló kis szardarabot.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s