Állítólag sznob vagyok. 🙂

Sziasztok!

Remélem jól vagytok. Az utóbbi írásom után menetrendszerint megérkezett a nyári idő, aminek én annyira nem örülök, mert mindig is inkább a hideget kedvelők táborát erősítettem, még annak ellenére is, hogy a fogyásom óta egy kicsit fázósabb lettem, mint korábban voltam.  Ma úgy döntöttem, hogy sztorizok nektek egy kicsit magamról, és egy-egy szokásomról. Nem mint, hogyha ez nagyon is érdekelne valakit, de ha már egy ember arcára egy kis minimális mosolyt tudok hozni már megérte. 🙂

Ma nem kusza családi kapcsolatokról, mélységekig hatoló lelkizős dolgokról, és nem is a munkámról fogok nektek írni, hanem az étkezési szokásaimról. Nem életmódtanácsadás fog következni, és nem is az egészséges táplálkozással kapcsolatos észosztás, ha most erre gondolnátok, hanem egy igencsak hétköznapi dolog. Ez pedig nem más, mint az evőeszközök használata. Már előre látom, hogy kedves állandó kommentelőm, Arnold88 meg fogja jegyezni azt, hogy ebben semmi különleges nincs, mert az ember többsége tudja használni az evőeszközöket. Ebben csak annyiban lenne igaza, hogy vannak ilyen emberek, de nagyon sok olyan van, akik meg nem.

Na de, mint említettem ez nem észosztás lesz, hanem sztorizás, amiben elmesélem, hogy gyerekkoromtól kezdve hogyan álltam hozzá a késsel-villával való étkezéshez.

Őszintén szólva az ötlet az a Szomszédok című televiziós sorozat Facebook csoportjából jött, miután valaki kirakott egy képet, amialatt pedig egy másik személy megjegyezte, hogy soha nem értette miért kellett a reggelizős jeleneteknél villával rátenni a felvágottat a zsemlére, miért késsel és villával ették a rántottát, és, hogy miért kell egy “panelproli” családot ilyen uri reggeliző környezetben mutatni.

Ezek után a gondolatok után jutott eszembe, hogy tulajdonképpen a reggeli nálam is így néz ki, és már gyerekkoromban is gyűlöltem, hogyha a kezem maszatos lett, és nem szívesen ettem kézzel azt, amit evőeszközzel is lehetett. Pedig nálunk nem volt ennyire szigorúan véve, hogy nem lehet hozzányúlni az ételhez kézzel legyen szó akár reggeliről, akár ebédről, vagy vacsoráról. Sőt szüleimnél és nagyszüleimnél bevett szokás volt, hogy a rántotthúst kézbefogva harapták és csak a körethez használtak villát. Persze itt most otthoni étkezésről van szó, és nem étteremről. Mindenesetre a kézzel evés nekem gyerekkoromban is idegen volt, és már akkor is aztr mondták, hogy sznob vagyok.

Óvódában viszont mindig nagyon jól esett, hogy az óvónénik mindig azt mondták, hogy milyen szépen eszek, igaz ott még kést nem kapzunk a villa mellé, de sok társammal ellenben, akik mindent kanállal ettek, én már büszkén használtam a villát. Későbbiekben az általános iskola menzáján szintén nagyon büszke voltam magamra, hogy nekem már nem kellett megtanítani az evőeszközök használatát.

Lehetséges, hogy egy időben átestem a ló túloldalára ezzel a témával kapcsolatban, mert volt időszak, amikor még egy mezei egyszerú vajaskenyeret is késsel-villával ettem meg. Na, arra már én is azt mondom a mai fejemmel, hogy túlzás, de például nokedlit pörkölttel nem tudok kanállal megenni, még akkor is, ha tudom, hogy attól semennyivel nem lesz másabb íze, mindössze maga az érzés az ami nem ugyanaz.

Azóta beállt egy egészséges ballansz ezen a téren is az életemben, de mai napig sokszor megkapom a szüleimtől, barátaimtól, ismerőseimtől, hogy sznob vagyok, amikor megemlítem az evőeszközök hiányát. Pedig nem urizálásból csinálom ezt, csak azért, mert nekem így kényelmes. Soha nem szóltam meg másokat azért, ha esetleg nem úgy használták az evőeszközöket, mint én. Mindenkinek más az, ami kényelmes és ezt el kell fogadni. 🙂

Ha emiatt sznobnak tartanak mások, akkor büszkén vállalom. Többször volt, hogy aranyosan és viccesen megjegyezték ezt nekem. A legkedvesebb ilyen emlékem, amikor kedves szákszendi ismerősünk megjegyezte, hogy egy városi gyerek vagyok, amiért a pörköltet nem a leveses tányérból ettem kanállal. 🙂 Bár már nagyon régen találkoztunk, de ez a történet minden alkalommal feljön.

Mára ez volt az én kis történetem. Mostantól kevesebb munkám lesz, és tervezek szabadságot kivenni nem sokára, amikor majd kicsit többet fogok sztorizni különböző dolgokról. Addig is legyetek jók, és igyatok nagyon sok vizet a melegben. 🙂