Az első és az egyetlen?

Sziasztok!

Kicsit kései az óra, amikor ezeket a sorokat írom, de nem tudok elaludni, így úgy gondoltam, hogy kiírok magamból megint egy-két dolgot. Nem nagyon szoktam híreket olvasni, de általában átpörgetem a hírportálokat, vagy azokat a megosztásokat, amiket a Facebookon megosztanak az ismerőseim. Kimondottan a celebvilág az, ami hidegen hagy engem, hiszen sok emberrel ellentétben én a médiában szereplő emberekre nem tudok úgy tekinteni, mintha másabbalk lennének egy átlagos embernél. Ma viszont szembe jött velem egy cikk Kiss Ramóna TV2-höz való átigazolásáról. Emlékszem, amikor ugyanezt Ördög Nóra tette meg, akkor hideget és meleget is kapott, de a legtöbben árulónak titulálták. Kiss Ramóna esetében is hasonló gondolatokkal találtam szembe magam, viszont nem szeretném, ha ez a cikk csak erről szólna.

Ebből az egészból a számomra az ragadt meg, hogy az emberek gondolkodása vajmi keveset változott az elmúlt harminc évben és még mindig ördögtől valónak gondolják a munkahelyváltást. Szüleim, nagyszüleim még úgy szocializálódtak, hogy az első munkahelyről kell nyugdíjba menni, és milyen nagy szégyennek számított, hogyha valaki váltani mert.

Manapság ez azért már nem számít olyan ritka eseménynek, hiszen a munkahelyváltást sok minden befolyásolhatja. Költözés esetén a későbbiekben nehézkes lehet a bejárás, kollégákkal nincs meg az összhang, sok a konfliktus, vagy csak szimplán nem érzed a kihívást a munkádban, és emiatt döntesz a váltás mellett.

Én most 28 éves vagyok és 7 éve dolgozom már. Ezalatt a hét év alatt öt munkahelyem volt és kétszer mondtam fel. Először 2013-ban kezdtem el dolgozni az 5 Perc Angolnál az egyetem mellett, ahol egészen 2015 augusztusáig dolgoztam az egyetem mellett, majd egy év múlva visszatértem külsős munkatársként. Ez volt az első igazi munkahelyem, amire az egész családom marha büszke volt, kimondottan nagypapám. Én soha nem kérkedtem vele, hogy egy országosan ismert nyelvoktató magazinnal és weboldallal foglalkozom, ezt a családom kicsit másképp értelmezte. Nagypapám kimondottan szeretett ezzel elbüszkélkedni a nyugdíjas klubban. 2015 nyarán döntöttem úgy, hogy elhagyom a magazint, mert bár nagyon szerettem csinálni, nem volt igazi visszajelzés a munkám után és vágytam rá, hogy taníthassak. Ezek után kezdtem el dolgozni a nyelviskolában, immáron 5 éve. Ezen kívül egy felmondásom volt még 2019-ben, ami tulajdonképpen nem igazi felmondás volt, mert csak óraadó tanár voltam a középsuliban. Ott mindössze nem hosszabbíttattam meg az óraadói szerződésemet a következő tanévre.

A magazinnál való felmondásomat természetesen megbeszéltem a szüleimmel. Nem az engedélyük kellett ehhez, mert mindig is annyira független voltam, hogy ne a szüleim irányítsák az életem, Mindössze a véleményükre voltam kíváncsi. Ők azt mondták, hogyha azt érzem, hogy nincs már kihívás benne, akkor váltsak. Meg is hoztam a döntésemet, de ezt úgy nem tártam nagy nyilvánosság elé. Nagypapám is később tudta meg, hogy már nem dolgozom ott és hát utána egy szép hosszú monológot hallgathattam végig tőle. Szerinte az nem egy komoly ember, aki egy kis konfliktus és kisiklás után elmenekül és nem tudja megoldani a gondokat, és persze azt is elmesélte, hogy egy munkahelyen húzott le 40 évet és onnan ment nyugdíjba. Ez mind szép, és jó, de nem korszerű.

Szerintem munkahelyet váltani egyáltalán nem ciki, sőt szakemberek szerint 5-7 évente egészséges, hogyha új ingerek érik az embereket. Én kimondottan ezért szeretem, hogy több helyen is dolgozom, és nem csak egyfajta dologgal foglalkozom, mert így nem unalmas az életem. Tanítok is és szerkesztek is, sőt néha napján még egy-egy fotózás is becsusszan, így tényleg megvan a változatosság. Későbbiekben is szeretnék többlábon élni. Persze ez anyagilag is jobb, de elsősorban nem ez motivál az egészben, hanem inkább a tapasztalatszerzés.

Szóval, ha szeretnétek váltani, akkor ne hezitáljatok, semmi ciki nincs abban. 😉

Egy gondolat “Munkahely egy életen át” bejegyzéshez

  1. Egy munkahely vagy több? Váltás vagy maradás? ez túl sok mindentől függ, ráadásul ma már a munkahelyek sem olyan stabilak, mint régen. Ezért szerintem az is normális, ha valaki 40 évig egy helyen dolgozik, és az is, aki néha munkahelyet vált. Az az egy nem normális, ha valaki azért vált gyakran munkahelyet, mert mindenhol felmondanak neki. Akkor valami baj van a munkavállalóval, sehol sem képes teljesíteni.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s