…és persze a velük járó következmények.

Sziasztok!

Akik régebben követnek és olvassák a kis bugyuta szösszeneteimet azok tudják, hogy néha szeretek érzékenyebb témákat feszegetni. Azon belül is az elfogadás, alkalmazkodás, haragtartés és megbocsátás. Egykor azt tartottam, hogy akár rokonnak, akár barátnak mindig adok egy esélyt arra, hogy szépítse a helyzetet, ha esetleg akarva, vagy akaratlanul megbánt. Ez mára már sokat változott. Én is másképp látom a világot.

A tetteinknek köetkezményei vannak, amit el kell fogadni és együtt kell élni velük. Én sem vagyok tökéletes természetesen. Követek el hibákat, néha kisebbeket, néha nagyobbakat, de ha tényleg hibázok, akkor azt idővel elismerem és természetesen bocsánatot kérek érte, akkor is, ha megbocsátanak, akkor is, ha nem. Bizony, azt is eelfogadom, ha valaki nem bocsát meg, ugyanis nem mindenki képes erre és ezt tudni kell elfogadni és az aktuális illetőt elengedni, még akkor is, ha egyes esetekben ez fájó tud lenni.

Nem is olyan régen esett meg velem, hogy egy régi barátommal, akivel eltvolodtunk egymással, megpróbáltam újra felvenni a kapcsolatot, mert jól éreztem magam vele régen. Ő azt mondta, hogy ezt magában már rég lezárta és nem szeretne a múlton gondolkodni és felejtsem el őt inkább. Nem mondom, hogy nem esett rosszul, de be kell látnom, hogy elhanyagoltam őt és magamnak köszönhetem ezt a kialakult helyzetet. Nem fogok neki könyörögni, hanem elfogadom a döntését.

Pont az ilyen esetek miatt döntöttem én is úgy, hogy tulajdonképpen megéri mérlegelni ilyen esetben és csak annak adni második esélyt, akiről tudom, hogy csak rossz hangulatában kaptam el, vagy észre sem vette, mert nem szándékosan akart bántani. Viszont olyan embereket, akik tudatosan bántanak, vagy nem képesek az EMBERI kommunikációra, vagy pdig olyan szinten bele akarnak dumálni az életembe, hogy megmondják, hogy mit csináljak, azoktól kegyetlenül meg fogok szabadulni egy életre és nem fogok megbocsátani, mert aki egyszer ilyet csinál, az másodszor is meg fogja csinálni.

Volt olyan ember, aki családtag és egykor nagyon közel állt hozzám, de több mint egy éve olyan hangot ütött meg velem, hogy azóta sem beszéltünk. Bár én akkor is az utolsó üzenetemben azt írtam neki, hogy nyitott vagyok a félreértések megbeszélésére, de tőle cserébe még több szitkot és letiltást kaptam. Egy ideig vártam, hogy jelentkezzen, de ő úgy gondolta, hogy hiába ő sértett meg, nekem kell lépnem, mert ő az idősebb. Hát ez nem így megy. Ma már nem várom a bocsánatkérését és őszintén szólva nem is menne már vele semmire.

Nem véletlenül szokták azt mondani, hogyha összetöröd a vázát és bocsánatotkérsz tőle, akkor az attól nem lesz olyan, mint korábban. Ez sajnos az emberi kapcsolatokra is igaz, pláne, ha közeli a személy, akiben csalódni kell. Bár én próbálok odafigyelni arra, hogy tudatosan ne bántsak meg senkit, sajnos néha velem is előfordul. Ilyenkor belátom, ha hibáztam, de térdencsúszva nem fogok senkitől sem bocsánatot kérni. Az nem az én stílusom. Inkább vállalom a következményeket a hibáimért.

Mindenesetre az nagyon jó érzés, hogy azért én a baráti körömet nem úgy cserélgetem, mint egyes emberek a fehérneműiket. Szerencsére 2-3 ember van, akik több éve mellettem vannak és hozzám tartoznak. Persze velük is van néha kisebb nézeteltérés, de értelmes emberi lényekként meg tudjuk ezeket beszélni.

Amúgy javarészt a munkáim miatt szoktam hanyagolni a barátaimat, amit sok esetben szóvá is tettek, de már olyan szintek megszokták, hogy ez számukra természetes. Ez egy rossz tulajdonságom, hogy az évek alatt maximalista és munkamániás lettem és az esetek 99%-ban a munkát részesítem előnyben.

5 gondolat “Tetteink…” bejegyzéshez

    1. Próbáltam érdeklődni egy olyan ember hogyléte felől, akivel egykor jóban voltunk, majd eltávolodtunk. Eszembe jutott, hogy milyen kár volt, hogy így alakult és szerettem volna beszélgetni vele. Ő meg közölte, hogy ezt lezárta. Ezt ilyen esetben illik tiszteletben tartani.
      Nem mondom, hogy amikor ezt leírta, akkor nem esett szarul, de aztán rájöttem, hogy tök igaza van, mert én sem tudok örülni rég látott embereknek már. Ez az ára annak, hogyha valaki a munkájának szenteli minden idejét.

      Kedvelik 1 személy

  1. Néha az embernek rá kell döbbennie, hogy nem véletlenül szakadtak meg bizonyos kapcsolatai az életben. Tavaly – évek után – keresett meg egy régi jóbarátom, akivel mintha ugyanott tudtuk volna folytatni, ahol abbamaradt annak idején ez a barátság. Egy ideig tök jó volt minden, aztán valahol félrecsúszott köztünk a kommunikáció (valami teljesen nonszensz dolgon egyébként), ami végül akkora törést okozott, hogy azóta ismét megszakadt ez a kapcsolat. Meg kell gyászolni, el kell engedni, tovább kell lépni. Sajnos másképp nem megy, ha az ember tudja, hogy nincs esély helyrehozni a dolgokat.

    Ugyanitt: örülök, hogy (bár egy szomorú véletlennek köszönhetően) ismét felfedeztem a blogod. 🙂

    Kedvelik 1 személy

    1. Teljesen igazad van, én sem tudom, hogy igazából miért kerestem őt. Talán a sok szép emlék ami feljött és elkezdett hiányozni a jelenléte. Amúgy tegnap nagyon felkavart egy hír és azóta sem tudok magamhoz térni. 😦

      Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s