Gondolatok a blog jelenjével és jövőjével kapcsolatban…

Sziasztok!

Úgy érzem most jött el megint az idő, hogy egy kicsit kiírjam magamból a gondolataimat, leginkább azokat, amik a blogom jelenével, illetve annak a jövőjével kapcsolatosak. Gondoltam ez esetleg titeket is érdekelhet, mivel voltak néhányan, akik azóta érdeklődtek ezzel kapcsolatban. Jelenleg egy kicsit felszabadultabbnak érzem magam, mert véget ért a második félév is az egyetemen, a vizsgáim több, mint felén is átestem már, így jut egy kis idő talán magamra és a hobbijaimra is. Amit muszáj itt megemlítenem, hogymajdnem tíz, pontosabban kilenc év után sikerült az egykori vizsgamunkáimból összeállítótt fotós portfóliómat kibővíteni és azt egy könyv formájában kiadatni. Természetesen ebből a könyvből csak egy darab van, amit önmagam örömére készíttettem el, de ez egy hatalmas löketet adott nekem és megerősített abban, hogy muszáj többet fotóznom. Talán ez a kicsivel több szabadidő volt az ami ráébresztett arra, hogy nem kéne hagynom a semmibe veszni ezt a blogot sem. Ennek ellenére volt, illetve talá még midig van bennem egy olyan dolog, ami azt mondja, hogy ne tegyem.

A blogot 2015 márciusában indítottam el, szóval kisebb kihagyásokkal ebben már hét évem van benne és ezidő alatt azt állapítottam meg, hogy a magyarok még nem nőttek fel a bloghoz, mint műfajhoz. Azt vettem észre, hogy bármiről írtam azt egzakt tényként értelmezték az olvasóim nagy része és nem látták meg benne szubjektivitást. Fontos lenne azt tudatosítani magunkban, hogyha egy entitás blogjára tévedünk és beleolvasunk, az nem egy hírportál, hanem általában a szerző vagy a saját véleményét, vagy a megélt tapasztalatait közli. Persze voltak korábban olyan kollaborációim például az egyik legjobb barátommal, Johival, aki egyben a személyi edzőm is volt sokáig, hogy szakmai dolgokról írtam, de azok meg javarészt nem az én gondolataim voltak, hanem hagytam Johinak, hogy egy kicsit az én felületemen mutathassa meg azt a tudást, amivel rendelkezik. A fő indokom a leállásra a szubjektivitásom meg nem értése volt. Arról ne is beszéljünk, hogy a szerkezmust és a komolytalanságot mennyire nem tudták egyesek felfogni. Pedig valom, hogy a szürke hétköznapokat fel kell dobni néha egy kis humorral.

Mindenesetre úgy gondolom most, a jelen helyzetben, hogy a blogot megtartom és néha napján egy kicsit ki fogom magamból írni a gondolataimat, amik a fejemben vannak, mert még mindig meg van az a pozitív hatása az írásnak, hogy sok esetben megnyugtat. Persze a továbbiakban is csak olyan dolgokat fogok közölni, amire úgy gondolom, hogy nyilvánosan megnyilatkozhatok róluk. Ebben benne lesz mindenféleképpen olyan is, ami esetleg a családomat, vagy a családon belüli szerepemet érinti, hiszen ezek máshol is előfordulhatnak és ilyen esetben egyes olvasóimnak ez akár segítséget is tud adni. Akár olyan segítséget is, mint, amikor nyíltam elmeséltem a diákkori bántalmazásaimat. Több olyan szülői visszajelzést kaptam, hogy az az írásom nyitotta fel az ő szemüket is. Szóval a blog marad, de nem ígérm, hogy olyan rendszerességgel teszek közzé tartalmat, mint korábban. Most pedig ezzel a gondolattal zárom a soraim. Legyen nagyon szép hétvégétek! 🙂

Egy gondolat “Ezért álltam le a bloggal” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s