A pedagógia és a tanítás szeretete már általános iskola óta jelen van az életemben. Mindig csodálattal néztem a tanáraimat, ahogyan az órákat tartják, és otthon rengetegszer próbáltam utánozni őket. Ahhoz, hogy a tanári pályát válasszam a legnagyobb lökést az életemben a jelenlegi főnököm adta, aki 14 éves koromban kezdett el angolul tanítani teljesen a kezdő szintről, nyolc évnyi általános iskolai tanulás után.

Amikor a pályaválasztáshoz érkeztem először a fotózást választottam, majd a szakma megszerzése után belevágtam, és úgy döntöttem, hogy elkezdek valami újat. 2013 óta a Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi karának osztatlan tanárképzős hallgatója vagyok. Számomra ez egy nagy változás volt, hiszen kisvárosi fiatalemberként egyik napról a másikra mindennapos szinten a fővárosba találtam magam.

Én naiv úgy gondoltam, hogy majd járok 6 évet egyetemre, mindezt vonattal ingázva Komárom és Budapest között, és dög unalmas lesz az egész. Szerencsére hatalmasat tévedtem, mert már az első egyetemi évemben felkeresett Szalai Nóri, az 5 Perc Angol tulajdonosa, és munkát kínált a magazinnál. Nórival már korábbról ismertük egymást a minden évben megrendezett Nyelvparádéról, és ismerte a Gergő’s English Club blogom is. Nekem ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy az egyetem lexikális oktatása mellé belekóstolhattam a gyakorlatba is, és egyből egy “nagyipari” környezetbe kerülhettem. Eleinte csak besegítettem, majd idővel én magam is készíthettem feladatokat a weboldalra. Majdnem két évet töltöttem el az 5 Perc Angolnál, és mai napig nagyon hálás vagyok Nórinak, és az összes volt kollégámnak, hogy belekóstolhattam ebbe a műfajba is.

Nagyon jól éreztem magam az 5 Perc Angolnál, de őszintén szólva majdnem két év alatt egy kicsit elfáradtam (sok volt mellette az egyetemi stressz is), és hiányzott az az érzés, hogy ténylegesen tanteremben, igazi embereket tanítsak. Jóérzés volt több száz embernek online tananyagot gyártani, viszont alig volt valami visszajelzés. Nem éreztem igazán sikeresnek magam, ezért 2015 augusztusában eldöntöttem, hogy az új egyetemi szemesztert már munkanélküliként kezdem. Újfent tévedni kényszerültem, mert éppen, hogy csak elkezdődött a félév, a volt angoltanárom felhívott, hogy szeretne kipróbálni a Speak English nyelviskolába. Ez a kipróbálás szerencsére olyan jól sikerült, hogy azóta is abban a nyelviskolában dolgozom, ahol én is megtanultam mindent.

A nyelviskolai oktatás számomra egy csodálatos dolog. Rengetegfajta emberrel találkozom, különböző korosztályból és imádom látni, ahogyan fejlődnek és évről-évre szereznek sikeres nyelvvizsga bizonyítványokat Annál nagyobb öröm nincs egy tanár számára, ha látja a diákja sikerét.

A nyelvsulival egy időben beledobtak a mély vízbe. Egy alapítványi szakmunkásképző iskolába kerültem angoltanárnak, ahol majdnem velem egykorú, de mégis kilencedik osztályos tanulókat kellett tanítanom. Először nagyon féltem, de a főnököm tanácsait megfogadva idővel könnyebben ment a közös munka a diákokkal.

Egy évvel később a komáromi Alapy Gáspár Szakközépiskola és Szakgimnázium óraadó tanára lettem. Itt már többfajta osztályt is tanítottam. Szakközépiskolai, szakgimnáziumi és HID-as osztályokat.

Nem egyszerű a tanári pálya, de soha senki egy szóval nem mondta, hogy az lesz, amikor belevágtam. Hogy találhattam-e volna jobb szakmát is? Lehetséges, de számomra a tanítás az, ami mindig erőt ad és imádom csinálni. Még a legbonyolultabb osztálynál is azt érzem, hogy nincs veszve semmi és sokadik próbálkozás után is újra nekivágok, mert nem ismerek lehetetlent.

Bízom benne, hogy idővel a magyar oktatás helyzete jobb lesz majd, na és persze, hogy jó sokáig engednek engem tanítani. A középsuliban szerzett tapasztalataimat az “Az én középsulim” cikksorozatomban mesélem el nektek.